top of page

Nyári programok Diószénben

Frissítve: 2021. júl. 28.

Június 25-én véget ért a 2020/2021-es tanév Diószénben. Egy nehéz, de annál tanulságosabb évet zártunk le, de reméljük, hogy szeptemberben örömmel tudjuk majd kezdeni a következőt. Sajnos a még mindig tartó korlátozások miatt a balatoni tábor elmaradt az idén, de szerveztünk helyette a gyerekeknek egy kéthetes nyári „bejárós”, azaz napközben tartott tábort.



A foglalkozásokat június 28-án kezdtünk és július 9-én értek végett. Olyan programokat szerveztünk erre a két hétre, amit évközben nem tudtunk volna megvalósítani, mint például, nemezelés, kosarat fonás, bábszínház-készítés és volt néptánc- oktatás is. Rengeteg érdekes kézműves foglalkozást tartottunk, többek között pet palackokat hasznosítottunk újra, készítettünk belőlük gombákat, madáretetőket, amelyeket az udvaron el is helyeztünk, megtisztítottuk a falut a szeméttől, megtanultuk, hogy hogyan kell szelektíven gyűjteni a hulladékot.



Jolanda Willemse falugazdánk, a KEMCSE és a keresztszülők támogatása segítségével sokkal szebbé és gazdagabbá tudtuk varázsolni ezt a két hetet a gyerekek számára, mint gondoltuk. Egy hatalmas nagy születésnapi bulival ünnepeltük meg minden gyerek születésnapját, és ajándékban is részesültek azok, akik a tábor ideje alatt részt vettek a tevékenységeken.



Nagyon szépen köszönjük a falugazdánknak és a keresztszülőknek a támogatást! Jó vakációt és szép nyarat kívánunk a gyerekeknek, reméljük ugyan ilyen nagy mosollyal az arcotokon találkozunk szeptemberben!


Kuti Izabella diószéni tanárnő




Commenti


bottom of page