Szeretettel hívjuk és várjuk moldvai magyar testvéreinket, a keresztszülőket, támogatóinkat, barátainkat és mindenkit Csaba testvér hálaadó szentmiséjére, amelyet a moldvai magyarokért mutat be hálaadással a 20 éves keresztszülő -mozgalomért.
Időpont: 2025. január 13-án hétfőn, 18 órakor (a mise után szerény agapéval)
Helyszín: Bp-Zuglói Páduai Szent Antal templom
Cím: 1149 Budapest, XIV. ker. Bosnyák tér 7.(https://bosihirado.net/)
Ezúton is köszönjük Csaba testvérnek minden jóságát, különösen azt, hogy 2004. december 5. után felhívta a figyelmünket a moldvai magyarokra és megismertetett bennünket az MCSMSZ „Legyen Ön is Keresztapa, Keresztanya!”-programjával szerte a világban, ebben a Bosnyák téri templomban is, éppen 20 éve, 2005. márciusában.
A szentmise végén átadjuk majd Csaba testvérnek a „A Szeret vizén innen és túl – Keresztszülők a moldvai magyarokért 2004-2024” című könyvünk egy példányát köszönetképpen a moldvai magyarok nevében is, akik a hitük hűséges megőrzésével példát mutatnak nekünk.
A könyvünk tiszteletpéldányai is átvehetők lesznek mindazon szerzők, adományozók, vagy a könyvben szereplő társunk számára, akiknek még eddig nem tudtuk átadni. Lehetőség lesz a könyv megvásárlására is az érdeklődők számára. (A befolyt összegből a gyerekek táboroztatását segíthetjük.)
A Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért (KEMCSE) https://www.keresztszulok.hu/ nevében mindenkit szeretettel várunk!
Jolanda Willemse, elnök