Keresztszülők

Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület

Tudósítás a 2010-es év második klubdélutánjáról

A kemény tél és a hóakadályok ellenére február második szombatján, a szokásos időben sokan
összegyűltünk a Háló Központban: vendégek, itt élő moldvai magyar testvérek, köztük két itt tanuló
diák is, Mátyás Mónika és Sescu Ciprian, valamint sok keresztszülő. Kíváncsiak voltunk tudós
vendégünk, Szabó T. Attila előadására, aki részt vett tavaly a Teleki László Alapítvány által
megrendezett „Veszélyeztetett örökség – Veszélyeztetett kultúrák. A moldvai csángók” c. V.
nemzetközi tudományos konferenciáján.

Egy rendkívüli közgyűlést is kellett tartanunk a Fővárosi Bíróság kérésére szükséges Alapszabály-
módosítások ismertetése és elfogadása miatt. A kellő létszámú tagok megérkezéséig Büttner
Sarolta a január végi nagy sikerű tanár-keresztszülő találkozóról számolt be vetített képekkel. Két
év után ismét eljöttek a tanárok továbbképzésére egy hétre Budapestre és Gödöllőre, ahol sok új
ismerettel gazdagodtak. A keresztszülőknek is lehetőségük volt találkozni velük, valamint az
MCSMSZ munkatársaival is. (Cikke hamarosan olvasható lesz a honlapunkon.)

A rendkívüli közgyűlés sikeresen lezajlott. Ezúton is köszönjük Dr.Antal Gábor keresztszülőtársunk
szakavatott segítségét, aki levezető elnökként és jogászként a kért formában és módon a
helyszínen a szükséges tennivalókat elvégezte. (Az Alapszabályunknak a  végleges szövegét
benyújtja a Bírósághoz, ami majd a honlapunkra is felkerül.)

Mátyás Mónika moldvai dalainak hiteles és gyönyörű előadása után kapta meg a szót vendégünk,
Szabó T. Attila, a biológiai tudományok doktora, aki nagy türelemmel kivárta, hogy a figyelmünket
leköthesse a moldvai csángó-magyarokkal kapcsolatos több tudományágra  kiterjedő
témakörben megírt előadásával: „A magyar babok … és ami mögöttük van (különös tekintettel a
csángóságra)” címmel. Megköszönte Mónika énekét, amely megadta az alaphangulatát a
mondanivalójának. Emléket állított tudós édesapjának, Szabó T. Attilának és fiatalon elhunyt
öccsének, Szabó T. Ádámnak is, akik a munkásságukkal nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy
moldvai testvéreink múltját és értékeit az utókor is megismerhesse (Moldvai csángó nyelvatlasz,
Tatrosi Biblia, stb.) Hallottunk a viszontagságos körülményekről, amelyek nehezítették a
munkájukat, sőt hátráltatták és egy időre gátolták is a kiadványok megjelenését.

Érdekes volt a tudomány emberének a problémafelvető és megoldásra inspiráló gondolataiba is
bepillantást nyernünk. Tréfásan fel is hívta a fiatal csángó egyetemisták figyelmét a témák
tanulmányozására. Nagyon érdekes volt hallanunk például a „bab” szónak a megőrzéséről.
Moldvában és nálunk is így nevezzük ezt a zöldséget. Sőt, Moldvában a „babona” szó is ebből
származik. (A babszemekkel kapcsolatos varázsmondókák is ezt bizonyítják.) Érdekes, hogy a
területileg köztünk élő székelyek már „paszuly”-ként, vagy „fuszulyka”-ként nevezik. Mi lehet a
magyarázat? Majd a jövő kutatóira vár a feladat, hogy megtalálják rá a választ. Videofelvétel-
részleteket is láthattunk az előadás végén ráadásként, amelyeket a tavalyi bákói/lábnyiki csángó-
konferencián és a történelmi jelentőségű lábnyiki román/magyar/latin nyelvű püspöki szentmisén
készített. A keresztszülők kérdéseire is válaszolt. Nagy tapssal megköszöntük az értékes és
érdekes előadást. Ígéretet kaptunk arra is, hogy az előadást majd átdolgozás után a honlapunkra
is feltehetjük, hogy azok is megismerhessék, akik nem lehettek jelen ezen a jó hangulatú és sok
ismeretet adó esten. Ezúton is hálásan köszönjük türelmét, szavait és tanításait.

Pákozdi Judit elnök megköszönte mindannyiunk nevében az előadást, majd a legfontosabb
várható eseményekről is beszámoltunk a jelenlévő keresztszülőknek és a vendégeknek:

2010 március 20-án lesz a következő klubdélutánunk, amelyen itt tanuló csángó egyetemistákat
és főiskolásokat fogadunk majd egy kis beszélgetésre. Moderátor lesz László Katika,
keresztszülőtársunk, akinek a segítségével megismerhetjük őket, a falujukat, és a problémáikat.
Reményeink szerint szorosabb kapcsolatot tudunk velük kialakítani, és a jövőben segíteni is
tudjuk őket a mindennapos gondjaik megoldásában.

2010 március 26-án, pénteken közös Keresztutat tervezünk idén is moldvai csángó-magyar
testvéreinkkel együtt, 1-1 stáció elmondásával,  lelkivezetőnk, a lujzikalagori születésű Tampu-
Ababei József plébános atya templomában. (Budapest XVII. ker. Hősök tere, Magyarok
Nagyasszonya templom.)

Mindkét eseményre az itt élő és ide látogató moldvai csángó-magyar testvéreket, keresztszülőket
és az érdeklődőket is szeretettel várjuk és hívjuk.

2010-02-13

Albertné Révay Rita

Dr.Antal Gábor ügyvéd és Büttner Sarolta programfelelős

Mátyás Mónika énekel

Dr.Szabó T. Attila tudományos előadását tartja