A csángók identitásáról                                       

Nyitólap
Fel

Szavazás!

 

Click for Bacau, Romania Forecast

 

 

 

Pozsony Ferenc: A moldvai csángók identitásáról

A 19. század végéig a falvakon élo és mezogazdasággal foglalkozó moldvai magyarok sajátos szerkezetu, középkorias etnikai azonosságtudattal rendelkeztek. Ennek az identitástudatnak lényeges eleme volt, hogy a csángók, román nyelvu szomszédaiktól eltéroen, magyarul beszéltek, hogy ortodox közösségek gyurujében a római katolikus egyházhoz tartoztak, és hogy sajátos magyar nyelvu néphagyománnyal rendelkeztek. Mivel a nemzetépítés korában a Kárpátok gerincén meghúzódó országhatáron kívül éltek, nem vettek részt a polgári magyar nemzet megteremtésének legfontosabb eseményeiben, de sokáig kimaradtak a román nemzetépítés jelentosebb folyamataiból is.

Faluközösségeikben olyan középkorias etnikai azonosságtudat maradt fenn, amely nem tulajdonított szimbolikus funkciót vagy jelentést sem az anyanyelvnek, sem az anyanyelvu folklórhagyománynak. A csángók számára egy nemzeti közösséghez való tartozás nem életük legjelentosebb és legfontosabb vetülete; nem is foglalkoznak tudatosan azzal, hogy milyen nemzetcsoporthoz tartoznak. Éppen ezért számukra a legnagyobb értéket nem a nemzeti identifikáció, hanem az egészség és az életben maradásukhoz szükséges munkabírás, valamint a munkára való képesség jelenti. Ezért általában nem tartják tragikusnak annak rohamos térvesztését és románra való felcserélését. Miközben a Kárpát-medencében élo magyar értelmiségiek a csángó közösségek nyelvvesztését és a román nemzeti közösségbe való betagolódásukat értékveszteségnek minosítik, addig mindezt a moldvai csángók másképp élik meg. ?Az identitásváltás mint társadalmi accomodation, ha megterheli is a személyiséget, s okoz károkat is, többnyire nem dráma. Inkább, ha úgy tetszik, valamifajta konfliktusmegoldás, az egyensúlyi állapot megteremtése, valamilyenfajta fölemelkedés. Az egyén biztosan annak érzi.?1

A moldvai városokban a középkorban jelentos számú magyar kézmuves és kereskedo élt, akinek szerepe a 16. században nem elhanyagolható a reformáció és az anyanyelvu vallásos élet kiteljesedésében. A történelem során azonban megsemmisült ez a magyar nyelvu és kultúrájú polgári réteg, tehát a nemzeti mozgalmak kibontakozásának idején a moldvai magyarság már nem rendelkezett olyan saját elittel, amely hatékonyan tudta volna biztosítani a falun élok identitásának formálását és érdekvédelmét.

Moldova és Havasalföld 1859-es egyesülése után rohamosan indult meg a román nemzeti állam kiépítése, amely 1877-ben felszabadult a több évszázados török uralom alól, majd az elso világháborút lezáró békeszerzodések következtében újabb területekkel, Erdéllyel és Besszarábiával gazdagodott. A fiatal román államban gyors léptekkel kezdodött meg a polgári román nemzet és kultúra megteremtése. Ebben az idoben a román politikai elit bevallottan a más ajkú közösségek gyors asszimilációjára törekedett, s minden eszközzel megakadályozta a moldvai magyarság saját világi értelmiségi rétegének és intézményrendszerének kialakulását.

A román hatalom olyan római katolikus püspökség és teológiai intézet felállítását hagyta jóvá Jászvásáron, amely a katolikus egyházi intézményrendszer zavartalan muködésének engedélyezése fejében felvállalta a csángók gyors elrománosításának feladatát. Ennek következtében Románia keleti országrészében a moldvai magyar közösségek soraiból kikerült és Jászvásáron átnevelt papság tudatosan kiszolgálta az állampolitikai rangra emelt román asszimilációs törekvéseket, és durva módon folyamatosan visszautasította a hívek azon elemi kérését, hogy anyanyelvükön misét hallgathassanak és gyónhassanak. A türelmetlen nacionalista szellemben felnevelt papok nagyobb része állandóan terjesztette hívei körében azt a hivatalos álláspontot, hogy a római katolikusok voltaképpen román katolikusok.

A hatalmon lévo román elit folyamatosan visszautasította azokat a szerény kezdeményezéseket is, melyek Moldvában a magyar nyelvu oktatás kialakítására irányultak. Éppen ezért a csángó falvakban megszervezett állami iskolák csakhamar a román nyelv és a román nemzeti öntudat terjesztésének fontos intézményeivé váltak, és a papokkal együtt tudatosan és folyamatosan rombolták az anyanyelv presztízsét.

A második világháborút követo években a Magyar Népi Szövetség által megszervezett moldvai magyar iskolákban az oktatás összevont osztályokban zajlott, nagyon rövid ideig és elég gyenge színvonalon. Az Erdélybol Moldvába vezényelt pedagógusoknak kötelezo módon osztályharcos és egyházellenes ideológiát kellett terjeszteniük, ezért a helyi lakosság hamar ellenük hangolódott, s nagyon sok helyen éppen a faluközösség késztette távozásra a magyar pedagógust.

Mivel falvaikban magyar nyelvu iskolai és egyházi intézmények nem muködhettek, a moldvai csángók történeti emlékezete gyökeresen eltér a Kárpát-medencében élo magyarság történeti tudatától. Magyar nyelvu írásbeliség hiányában elsosorban a szóbeli folklór közvetítette nemzedékrol nemzedékre a közös magyar múlttal kapcsolatos ismereteket. A moldvai csángók napjainkig megorizték a középkor jelesebb magyar királyaival (pl. Szent Istvánnal, Szent Lászlóval és Mátyással) kapcsolatos tudást (mondákat, balladákat, dalokat stb.). Figyelemre méltó, hogy hatalmas mennyiségu magyar nyelvu népköltészetükben elsosorban olyan földrajzi nevek fordulnak elo (pl. Tisza, Duna), melyek a magyar nyelvterület központi részéhez kötodnek. Mivel a 18?19. században kibontakozott magyar felvilágosodás és reformkor idején más országban éltek, emlékezetük nem oriz semmiféle tudást azokról a sorsdönto eseményekrol (pl. az 1848-as forradalomról), amelyek alapvetoen meghatározták a modern polgári magyar nemzeti öntudat alakulását. A román nyelvu oktatási és egyházi intézmények közösségeikben a román nemzeti történelemnek éppen azokat a szereploit, helyszíneit és jelképeit forgalmazták, melyek a magyarságot mint barbár osellenséget mutatják be. Mivel a szájhagyományozás egyre inkább veszít erejébol, a magyar múlttal kapcsolatban nem áll rendelkezésükre olyan megbízható tudás, amelyet mozgósíthatnának specifikus kultúrájuk védelmében, kisebbségi jogaik érvényesítése vagy legitimizálása érdekében.

A 19. század végén kibontakozó román nacionalista, asszimilációs propagandának a csángókra vonatkozó feladatait és ennek eszközeit egy Szamosújváron megjeleno román újság cikke így fogalmazta meg 1880-ban: ?Moldva két legnagyobb és legszebb megyéjében, elsosorban Bákóban és Románban a földmuves lakosság, mely a legtöbb helyen kis birtokokkal rendelkezo szabad parasztság, csak magyarul beszél. Amikor beérkezel falvaikba, még rosszabb helyzetet találsz, mint Magyarországon; tolmáccsal kell menned; asszonyaik és gyerekeik még jó reggelt sem tudnak románul köszönni. Ez a helyzet a mi vezetoink megbocsáthatatlan bunének számít, akik sohasem foglalkoztak ezeknek elrománosításával, és így Moldva szívében egy olyan kétszázezer lelket számláló népesség van, mely tolünk idegen nyelvében és vallásában. Nicolae Cretiulescu kultusz- és közigazgatási miniszter úr, úgy látszik, hogy a székelyek rád bízták ennek a nemzeti kérdésnek a megoldását. Érd el azt, hogy ez a falusi népesség, melynek május 2-án földet osztottak, legyen egy nyelvében és szívében, mivel ebben a megoldásban rejlik az ország sorsa; éppen ezért románosítsd el ezeket a csángókat; szabadítsd meg oket attól a csúnya elnevezéstol, amit önmaguk sem akarnak viselni, és így örök hálánkban fogsz részesülni. E cél érdekében a következo intézkedéseket kell foganatosítani: minden magyar helységben, még a legeldugottabb völgyben is iskolát kell létesíteni; a gyermekeket végrehajtó segítségével iskolába kell vitetni télen és nyáron, különösen a lányokat, akikbol majd anyák lesznek, és gyermekeiket románul fogják tanítani; másodsorban pedig templomaikba erdélyi román közösségekbol származó papokat kell hozni, akik románul prédikáljanak és olvassanak fel nekik. Amikor a pap áldását majd románul adja rájuk, amikor a kántortanító románul énekel nekik, s amikor az anyák gyerekeiket románul fogják ringatni, célunkat csak akkor fogjuk elérni.?2

A fenti idézet egy erdélyi görög katolikus román értelmiségi szemléletét tükrözte, szerzoje tehát nem vádolható azzal, hogy a magyarság javára torzított volna a Moldvában tapasztaltakon. Tarthatatlannak vélte, hogy a Moldva szívében fekvo megyékben nagy tömegben élnek magyar nyelvu lakosok. Megfogalmazta, hogy melyek a magyar nyelvu csángó közösségek nemzeti asszimilációjának legfontosabb eszközei. A javaslatokat csakhamar követték a megfelelo intézkedések.

A 19. század végén a hivatalos állampolitikai rangra emelt asszimilációs gyakorlat, valamint az elso világháború idején ható intoleráns magyarellenes propaganda elérte célját. Az 1930-as hivatalos népszámlálás idején a 109 953 moldvai római katolikus közül már csak 23 886-an (21,7%) merték vállalni magyarságukat.

A második világháborút követo másfél évtizedben, amikor magyar anyanyelvu iskolák muködhettek a csángó falvakban, az egyház intoleráns nyelvi politikája ellenére ideiglenesen megerosödött a magyar nyelv presztízse. A román kommunista propagandagépezet ezt a szerényen kibontakozó folyamatot az 1956-os magyarországi forradalom leverését követoen hirtelen félbeszakította, és gyorsan felszámolta az ígéretesnek mutatkozó moldvai magyar oktatási intézményrendszert. A csángókat sújtó asszimilációs törekvések 1965, tehát Nicolae Ceausescu hatalomra jutása után erosödtek meg és teljesedtek ki, amikor a diktátor elhatározta a moldvai csángóság gyors asszimilálását. Alaposan átdolgozott formában kiadatta egy északi, nyelvében és identitásában már teljesen elrománosodott katolikus faluból származó tanár könyvét, mely a csángók erdélyi román származását hirdette. A román nacionalista propagandagépezet a kötet alaptételeit hamarosan megkérdojelezhetetlen dogmává merevítette, s az egyetlen hivatalosan elfogadott véleménnyé tette Romániában3, amelynek tételeit a fiatalabb történészek minden forráskritika nélkül elfogadják4. Szomorú tény, hogy az 1989-es romániai események utáni évtizedben ennek a kötetnek alaposan átdolgozott angol, olasz változatát is kiadták.

A gyors asszimilációra törekvo totalitárius propagandagépezet a csángó falvak nyilvános helyeibol hatalmi szóval kitiltotta a magyar szót. A nacionalista hatalom asszimilációs gyakorlatát messzemenoen kiszolgáló egyháziak még a halottvirrasztókban is megtiltották a magyar nyelv használatát. Azzal ijesztgették a mélyen vallásos híveket, hogy ?a magyar az ördög nyelve?, tehát aki azt használja, pokolra jut. A román politikai rendorség emberei az 1980-as években házkutatásokkal zaklatták és folyamatosan büntették a magánszférába visszaszorult magyar nyelvu vallási élet vezetoit. A csángók kultúrája iránt érdeklodo erdélyi és magyarországi kutatókat letartóztatásokkal és beidézésekkel zaklatták, moldvai szállásadóikat pedig rendorségre hurcolták, megfélemlítették és pénzbüntetéssel sújtották, s így megakadályozták a csángók és a tömbmagyarság kapcsolatainak kialakulását. Ezen események következtében a csángók egyre kevésbé merték nyíltan vállalni saját identitásukat, nyelvi, kulturális és etnikai másságukat.

Az 1992-ben végzett ?demokratikus? népszámlálás során Moldvában összesen 239 938 katolikust számoltak össze. Közülük már csak 1800-an (0,7%) vallották magukat magyarnak. Ebben az országrészben a római katolikusok száma 1930?1992 között 109 953-ról 239 938-ra gyarapodott, pedig a csángó közösségekben is nagy volt az elvándorlók száma.5 Tehát a 20. században, csekély 60 év alatt a moldvai katolikusok száma megkétszerezodött, miközben (a hivatalos statisztikák szerint) a magyarok aránya látványosan csökkent e felekezeten belül. Ez egyrészt a második világháborút követo gyors asszimiláció, másrészt az 1992-es népszámlálás türelmetlen, nacionalista propagandájának és a megfélemlítési eljárásoknak a következménye.6 Itt jegyezzük meg, hogy a székelyföldi kisvárosokba betelepedett csángó fiatalok nyelvi asszimilációja rendszerint ebben a többségében magyarok lakta régióban teljesedett ki, ahol számtalan elonyben részesültek, ha románnak vallották magukat, de a politikai rendorség folyamatos zaklatása is a románságba való gyors betagolódásukat segítette elo.7

A moldvai falvakban napjainkban nagyon gyors kultúraváltás zajlik, melynek során a tradicionális paraszti kultúrát felváltja egy újabb közkultúra. Ennek a folyamatnak következménye, hogy a kulturális másságot kifejezo magyar nyelvu folklórelemek már nem rendelkeznek többé magyar identitást termelo és képezo erovel. Ez a folyamat a Kárpát-medencében élo magyar közösségeknél is mindenütt lejátszódott, de míg másutt az akkulturáció során saját anyanyelvre épülo új közkultúra honosodott meg, addig a moldvai csángóknál a kultúraváltás éppen a román nyelvu közkultúra térhódításában finalizálódott. A 20. század közepétol közösségeikben elobb a vezetékes rádió, majd a tévé nyomán rohamosan elterjedtek a román nyelvu folklór- és muzenei alkotások. Ennek a román nyelvu közkultúrának a térfoglalása hosszabb távon elosegíti a csángók betagolódását a román kultúrába és közösségbe.

A moldvai csángó falvakban lejátszódó dinamikus gazdasági, társadalmi, kulturális, nyelvi és etnikai folyamatok azt mutatják, hogy a csángó identitás esetében nem beszélhetünk egységes modellrol, mivel a különbözo falvak, falurészek, családok és családtagok etnikai azonosságtudata eltéro szerkezettel rendelkezik, az élet különbözo helyzeteiben más és más jelentést nyer, sajátosan reprezentálódik.

Ezt a bonyolult képletet hatékonyan megvilágítja a nyelvhasználat és az identitástudat közötti viszony. Egészen a 20. század elejéig faluközösségeikben a magyar volt a kommunikáció nyelve, s annak elsajátításában és továbbadásában a családnak volt dönto szerepe. A gyermekek a második világháború végéig a román nyelvet elsosorban az iskolában tanulták meg, de ? különösen az asszonyok körében ? a 20. század közepéig elég általános volt az egynyelvuség. A férfiak nagy többsége szülofaluján kívül, a kötelezo sorkatonaság idején vagy késobb, már felnott fejjel, munkahelyén sajátította el a román nyelvet. A második világháborút követo gyors politikai, gazdasági és társadalmi változások következtében megszunt a csángó falvak addigi viszonylagos elzártsága, s egyre inkább erosödött a kétnyelvuség. A 20. század utolsó három évtizedében az átmeneti jellegu kétnyelvuség után fokozatosan megerosödött a román nyelv dominációja, s sokan már csupán román anyanyelvuként határozták meg önmagukat. A moldvai csángók számára a nyelvnek elsosorban kommunikációs funkciója van, közösségeikben a felekezeti hovatartozás identifikációs szerepe az erosebb.

Sajnos, a fiatalok nem tudják pontosan és árnyaltan kifejezni a posztmodern élettel kapcsolatos problémáikat elodeik archaikus magyar nyelvjárásával, ami nagyon sokszor zavart okoz a kommunikációban. A nyelv fokozatos felcserélése azonban nem jelent teljes mértéku etnikai identitásváltást, mivel közösségeikben ideiglenesen kialakult egy két nyelvet integráló csángó azonosságtudat. Ebben a szakaszban elobb mindkét nyelv sérülést szenved, késobb pedig a magyar fokozatosan elsorvad és eltunik. Ugyanakkor a nyelvcserét nem követi rögtön az etnikai identitás megváltozása. Különösen az északi tömbhöz tartozó falvakban találkoztunk olyan személyekkel, akik bár román anyanyelvuek, magyarként határozzák meg önmagukat, míg a Tázló menti Pusztinában pl. a családban és a faluban is csak magyarul beszélok egy része már román nemzetiségunek tartja magát.

Ez az összetett kép bontakozik ki az általuk használt vagy a rájuk vonatkoztatott identitáskategóriák kapcsán is. Napjainkban magyarnak, csángó magyarnak, román csángónak, csángónak, katolikusnak, románnak definiálják önmagukat. Azok, akik önmagukat még magyarnak nevezik, rendszerint arra hivatkoznak, hogy ok magyarul beszélnek, tehát magyar származásúak, hiszen még a többséget alkotó moldvai románok vagy cigány zenészek is következetesen maghiarnak, ungurnak nevezik oket, vagy éppen bozgornak, bangyinnak gúnyolják. Pár faluban szórványosan még az is elofordul, hogy elsosorban az öregebbek székelyeknek tartják önmagukat.8

A csángó népelnevezést elsosorban a szukebb környezetükben élo ortodox románok és cigányok használják gúnynévként, ugyanakkor az erdélyi és a magyarországi magyarok, a média, valamint a tudományos nyelv is így emlegeti oket. Habár legtöbben még most is pejoratívnak érzik ezt az elnevezést, egyre többen vannak, akik elfogadják, és így definiálják önmagukat. Elsosorban a magyar anyanyelvuek körében találkoztunk a magyar-csángó kifejezéssel, míg a román-csángó etnonima már a román nyelv árnyaltabb és tökéletesebb ismeretét, valamint a fokozatosan megerosödo román identitást jelzi. Sokan egyszeruen már csak katolikusoknak nevezik önmagukat. A fiatalok körében újabban már felbukkant a román etnonima is. Ez az elnevezés arra is utal, hogy a moldvai csángók jelentos része gazdasági, társadalmi és kulturális téren szoros kapcsolatot alakított ki a többségi ortodox románsággal. Mivel a csángó falvak társadalma, gazdasága és muvelodése nagyon alacsony szinten mozog, az élet szinte valamennyi vonatkozásában a többségi románoktól függ.

A nyelvi asszimiláció azonban nem jelenti a teljes etnikai beolvadást vagy azonosulást, mivel kultúrája többi rétegében számos sajátos elem fejezi ki ma is e népcsoport másságát. Az 1989-es romániai fordulat után enyhült a politikai hatalom nyomása, mely már nem tudja teljesen megakadályozni vagy ellenorizni a csángók és a Kárpát-medencében élo magyarok kapcsolatait és találkozásait. Az Erdélyben tanult csángó értelmiségiek szorgalmazására olyan érdekvédelmi szervezetet alakítottak, mely céljául tuzte ki a magyar nyelvu oktatás és liturgia bevezetését, a másságukat kifejezo tradíciók megorzését, valamint az anyanyelvu kultúrához fuzodo sajátos etnikai identitás megerosítését.

Mindez rövid távon fékezheti a moldvai csángók nyelvi, kulturális és etnikai asszimilációját, de hosszú távon mégis a szüloföldjükön ható etnokulturális folyamatok határozzák meg döntoen közösségeik azonosságtudatát.

Forrás: provincia

Észervételeit, javaslatait várjuk az info_kukac_keresztszulok.hu e-mail címen.
Copyright © 2006 KERESZTSZÜLŐK A MOLDVAI CSÁNGÓMAGYAROKÉRT Egyesület
Legutóbb módosítva: 2009. november 23.