A székelyektől különvált népcsoportok összefoglaló neve. A szó valószínűleg
egy már elenyészett ’elvándorol’, ’elszakad’ jelentésű ige származéka.
Csángóknak nevezik elsosorban a moldvai magyarokat. Így hívják a Csíkszékbol
a közeli Tatros folyó völgyébe költözött magyarokat (gyimesi csángók);
a Brassó melletti Hétfaluban élő magyarságot, valamint a barcasági magyar
falvak más lakóit (hétfalusi csángók). Gyakran helytelenül így emlegetik
a bukovinai székelyeket is, és a közülük kiszakadt al-dunai székelyeket. A
’csángó’ név általában gúnynévnek számít. Nem maguk a csángók,
hanem a környezetükben vagy a távolabb lakó székelyek használják. Kivételt
képeznek az ugyancsak bukovinai eredetű dévai csángók, akik nem érzik sértőnek
a megnevezést.
A moldvai Klézsérol származó csángó
asszony Idős
csángó férfi (Somoska)
Csángó lány (1975, Lészped)
"Szent István gyermekei Moldvában" című
dokumentumfilm
A film megtekinthetõitt: http://www.dunatv.hu//video/videoplayer?video=1_434223
A Kriza János Néprajzi Társaság honlapján (www.kjnt.ro)
valamint a www.transindex.ro adattárában elérhetõ a csángókkal kapcsolatos
bibliográfiai adatbázis.
Moldvai magyarok
A Keleti-Kárpátok és a Prut között élő magyarság, más néven csángók.
A moldvai magyarok első csoportjai többségükben Észak-Erdélybol, valószínűleg
az Árpád-korban (13–14. sz.) vándoroltak ki. A következő századokban –
amikor a moldvai fejedelemség a magyar királyság hűbérese volt –
gyarapodott a számuk. Uralkodói szívesen fogadták a kézművességben, szőlőművelésben
és udvari szolgálatokban jártas magyarországi nemeseket és jobbágyokat. A
földműveseknek kiváltságokat is biztosítottak. Ennek nyoma a razes (részes)
intézményben a 19. sz.-ig megmaradt. A moldvai magyarok közt találtak menedéket
a Dél-Magyarországról elmenekült magyar husziták is, akiknek papjai itt
fejezték be bibliafordításukat (15. sz.). A középkori magyar királyság
hanyatlásával a 16. sz.-ban a moldvai magyarok társadalmi helyzete megrendült.
Kiszorultak a városokból és sokat szenvedtek a török-tatár pusztításoktól.
Soraikat a Rákóczi-szabadságharc és 1848–49. menekültjei, valamint a határőri
szolgálat, a nehéz jobbágyszolgáltatások és a nincstelenség elől kivándorló
székelyek állandóan gyarapították. A 17. sz.-ban a pápa missziós területté
nyilvánította a többségben gör. kel. ortodoxok által lakott Moldvát, a r.
k. hívek számát a moldvai magyarok elrománosításával igyekezett szaporítani.
Ezért a Moldvába rendelt lengyel és olasz papok fokozatosan elszoktatták a
moldvai magyarokat az anyanyelv templombeli használatától. A 19. sz. második
felében a tőkés-bojári Románia hivatalos rendelettel is megerősítette ezt
a gyakorlatot. A moldvai magyarok anyanyelvi iskolái 1947–55 között működtek.
Ilyen körülmények között a moldvai magyarok igen archaikus nyelvjárást és
népi kultúrát őriztek meg. Az egész magyar nyelvterületet tekintve
napjainkban a moldvai magyarok között a legelevenebb a népi kultúra és
leggazdagabb a népköltészet. Nyelvük és kultúrájuk sok román hatást is
mutat. Okleveles adatok szerint a 16–18. sz.-ban nagyobb területen éltek. Szórványos
telepeik a Dnyeszterig húzódtak. Ma legnagyobb csoportjuk a Keleti-Kárpátokban
eredő, az Aranyos-Besztercébe futó kisebb folyók (Tatros, Uz, Szalonc,
Ojtoz, Tázló) völgyeiben él. Népi kultúrájuk az elmúlt századok
folytonos székely kivándorlása miatt erős székely hatást mutat (mintegy 40
falu); nevezetesebbek: Pusztina, Frumósza, Csügés, Tatros, Onest, Diószeg.
Ezeket a szakirodalom általában „székelyes csángók”-nak nevezi.
Archaikusabbak az Aranyos-Beszterce torkolatvidékén, az ún. Szeretterén vagy
Mezőségen Bákó (Bacau) városa közelében lakók (kb. 30 falu), melyeket a
kutatás, egy részük erős székelyes jellegét megállapítva, „déli csángók”-ként
tart számon. Közülük nevezetesebbek: Bogdánfalva, Trunk, Lészped, Forrófalva,
Klézse, Gajcsána. Végül a legrégiesebb nyelvű és kultúrájú „északi
csángók” a Moldva folyó Szeretbe ömlése táján, Románvásár városa közelében
laknak (kb. 10–15 falu). Nevezetesebbek: Szabófalva, Pildeszt, Balusest.
Moldvai
magyarok (1906, Szabófalva)
Moldvai csángó-magyar lakodalom.
Összegzésként megállapíthatjuk, hogy a hozzávetőlegesen 60 ezer főt
számláló magyar nyelvet még ismerő moldvai katolikus közösség bár
tovább asszimilálódott nyelvileg és kulturálisan, mégis a belőlük
megmaradó kis közösségrész magyar öntudata erosödőben van. Ez az erősödés
nem egy természetes folyamat része, hiszen ma is akár az elmúlt évtizedekben
a temészetes folyamat az asszimiláció. Ez a folyamat enyhén mutatkozik a népszámlálási
adatokban is, a látványos változás azonban csak egy igen komoly politikai, közösségépítő,
oktatási munka után volna lehetséges, amely a jellenlegi ilyen jellegű törekvések
többszörösét kell hogy kitegye. A következő népszámlálást Románia már
az EU tagjaként fogja végezni: addig a munka a magyar értelmiség és
politikai elit kezében van.
A csángók a Románia keleti tartományában, Moldvában élő katolikus
vallású, magyar származású népcsoport. A csángó szó a
"csavarog", "vándorol", "kószál" csang/csáng
ige származéka, ami egyértelműen utal a népcsoport telepes, költöző voltára.
Hosszú ideig vitás volt, hogy a Moldvában élo magyarok hogyan és mikor kerültek
mai lakóhelyükre. tovább...
A 19. század végéig a falvakon élo és mezogazdasággal foglalkozó
moldvai magyarok sajátos szerkezetu, középkorias etnikai azonosságtudattal
rendelkeztek. Ennek az identitástudatnak lényeges eleme volt, hogy a csángók,
román nyelvu szomszédaiktól eltéroen, magyarul beszéltek, hogy ortodox közösségek
gyurujében a római katolikus egyházhoz tartoztak, és hogy sajátos magyar
nyelvu néphagyománnyal rendelkeztek. Mivel a nemzetépítés korában a Kárpátok
gerincén meghúzódó országhatáron kívül éltek, nem vettek részt a polgári
magyar nemzet megteremtésének legfontosabb eseményeiben, de sokáig
kimaradtak a román nemzetépítés jelentosebb folyamataiból is. tovább...
Csángó vagyok. Azzá váltam, vagy az is voltam, nem tudom.
Tizenhárom éves lehettem, amikor először hallottam ezt a szót. Akkor semmit
sem mondott. Azt mondták rám, hogy az vagyok. Biztos – gondoltam. Bozgor
vagy. Ezt is mondták, de ezt már ismertem. Ha hallottam, szégyenkeztem, bár
ezt sem értettem.
Akkor.
tovább...
Románia Moldvának nevezett keleti tartományában - azaz Bacau, Botosani,
Iasi, Neamt, Vaslui és Vrancea megyékben - az 1992-es román népszámlálás
szerint közel negyedmillió (egészen pontosan: 243.133) katolikus él. A
magyar és nemzetközi szakirodalom egyöntetűen egyetért abban, hogy a Moldvában
élő katolikus lakosság - a csekély számúnak mondható román, német,
lengyel, olasz és cigány eredetű beolvadt népelemektol eltekintve - magyar
származású. Ezt a tényt a jelentős román kutatók is elismerik. Sőt ezen
túlmenően az is valószínűnek látszik, hogy Moldva görögkeleti (ortodox)
román lakosságának bizonyos része valaha ugyancsak magyar etnikumú
volt. tovább...
Női melles bunda (Lészped,
Moldva)
Moldvai csángó nő öltözete
For centuries geography and politics isolated Romania's Csángó people - the
professed heirs of Attila. tovább...
Túl a feledés határán
A moldvai magyarság ügye, mint valami búvópatak, időnként felbukkan a
magyar közgondolkodásban, hogy azután hosszú időre ismét eltűnjön onnan. A
történeti Magyarország fennálltáig a Kárpátok hegykoszorúja olyan természetes
határnak látszott, amely a magyarság egészét körülöleli. Jellemző,
amikor a XIX. század végén a millenniumi lázban égő magyarság egészét
egyesítő mozgalom bontakozott ki a Bukovinában élő székelyek visszatelepítése
ügyében - mondván a "a magyarság újra kebelére öleli elveszett testvérit",
szinte egyáltalán nem esett szó arról, hogy a szomszédos Moldvában több tízezres
lélekszámú magyar közösség él. Évszázadok óta a kárpátoktól
keletre élő magyarságnak a feledés jutott osztályrészül. Csak egy-egy tudós
róluk szóló, nekik szentelt munkájával adott betekintést.
A moldvai román állam XIV. század közepi létrejöttekor már jelentős
számú magyar lakosság élt a területen. A magyarlakta települések a Keleti
Kárpátok és a Szeret között igen sűrűn, helyezkedtek el. A székelyek kiköltözésének a legismertebb eseménye az ún.
siculicidiumot, a mádéfalvi vérengzést követő kibujdosás volt. ( Mária
Terézia utasítására 1762-ben indult meg az erdélyi határőrség
szervezése. A Mádéfalván gyülekezo több száz fegyvertelen székely
lemészárlása (1764. január 7.) után tömegesen menekültek a szomszédos
Moldvába.) A foleg Csík- és Gyergyó- székből származó székelyek évekig
bujdosóként éltek Moldvában, míg az 1770-es években újonnan a
Hasburg-birodalomhoz csatolt, Moldvától északra fekvő Bukovinában nagy
részüket letelepítette a kormányzat.
A XVI-XVII. század háborúi rendkívül erősen sújtották a moldvai
magyarságot, a népesség pusztulása óriási mértékű lehetett. Hasonlóan
vigasztalan helyzet tárul elénk egyházi vonatkozásban. Nagy Lajos magyar király
halála (1382.) után mind a moldvai államban, mind a
moldvai katolikus egyházban egyre erosődő lengyel befolyás érvényesült.
Ebben az időben kezdődött el az a folyamat, amelynek eredményeként a túlnyomórészt
magyar nemzetiségű és anyanyelvű moldvai katolikusok között idegen, a hívek
nyelvét nem értő papok tevékenykedtek. 1620-tól kezdve ugyanis a pápai
Curia olasz szerzeteseket küldött ki a missziós területeknek tekintett
Moldvába. Sok közösségnek így sem jutott egyházi vezető.
A moldvai román állam XIV. század közepi létrejöttekor már jelentős
számú magyar lakosság élt a területen. A magyarlakta települések a Keleti
Kárpátok és a Szeret között igen sűrűn, helyezkedtek el. A székelyek kiköltözésének a legismertebb eseménye az ún.
siculicidiumot, a mádéfalvi vérengzést követő kibujdosás volt. ( Mária
Terézia utasítására 1762-ben indult meg az erdélyi határőrség
szervezése. A Mádéfalván gyülekezo több száz fegyvertelen székely
lemészárlása (1764. január 7.) után tömegesen menekültek a szomszédos
Moldvába.) A foleg Csík- és Gyergyó- székből származó székelyek évekig
bujdosóként éltek Moldvában, míg az 1770-es években újonnan a
Hasburg-birodalomhoz csatolt, Moldvától északra fekvő Bukovinában nagy
részüket letelepítette a kormányzat.