|























Szavazás!

| |
Tanévnyitási körkép
Szeptember 15-e a
moldvai magyar oktatás számára is elhozta a tanév kezdetét. Ismét benépesülnek a
"magyar házak". Indulnak az iskolai magyarórák is, sajnos ebben az évben sem
mindenhol, ahol kérték a szülők. Gajdárban és Lujzikalagorban is óriási nyomás
alá kerültek azok, akik kérték a gyermeküknek a magyar nyelv oktatását iskolai
keretek között. Mindkét helyszínen már az előző tanév végét követően
visszavonták a szülők a korábban megírt iskolai magyarórákra vonatkozó
kéréseiket.

Frumószán Máthé Krisztina és Neagu Adrián már a harmadik tanévüket indították
el, nyugodtan indult az év sok-sok iskolai magyarórával és többek között aktívan
alkotó fotóműhellyel.
Lábnyikban Orbán Attila új munkatárssal, az eddig Csík faluban tanító Bende
Edittel kezdi az új tanévet. Kettőjük közül Edit fogja az iskolai magyarórákat
tartani, Attila pedig vállalta a lábnyiki "Gyermekek Háza" magyar
foglalkozásainak zömét.
Lészpeden Márton Attila nyugodtan, a felújított és egyre jobban felszerelt
magyar szakteremben kezdi a tanítást. Nagy örömünkre Lészpeden megnőtt a magyar
órára járó gyermekek száma.
Külsőrekecsinben egy év kihagyással tért vissza Csillag (Ignat) Mónika, ezúttal
már nem egyedül, férjével, Csillag Leventével érkezett. Ők fogják az iskolai
magyarórákat tartani, és az iskolán kívüli foglalkozásokba is besegítenek Divald
Borbálának, aki nyári látogatásai során annyira beleszeretett a faluba, hogy
szeptemberben már magyar tanítóként költözött ide.
Csík faluban átadták az állami iskola új épületét, így helyreállt a rend a
"magyar háznál". A nyár folyamán önkéntesek segítségével sok változás történt,
megújult a tanterem és a tanári lakószobák is. Ládi Erika mellé Tamás Tünde
érkezett, aki az iskolai órák mellett a legkisebbeknek a "magyar háznál" is tart
foglalkozásokat.
Klézsén, Budán és Somoskán megcsappant létszámmal indulnak a magyar csoportok az
iskolákban. Sajnos a nyár eleji propaganda hatására többen visszavonták iskolai
kérvényeiket. Hazatért szülőfalujába, Klézsére Kató Gyula, aki Somoskán és Budán
az iskolában fog magyart tanítani. Párja, Szász Anna iskolán kívüli
foglalkozásokat tart, természetesen kiegészítve egymás munkáját Istók
Angelikával és Benke Paulinával. Budán továbbra is Botezatu Viktória tanít
iskolán kívül.
Diószénben sajnos fel kell adnunk az eddigi oktatási helyszínünket, a tanároknak
és a gyerekeknek hamarosan költözniük kell a megszokott házacskából. Egyelőre
újabb ház bérlése van folyamatban. Ezen kívül problémamentesen indult a tanév,
az iskolai órák kapcsán sem merült fel probléma.
Kosteleken is költözniük kellett tanárjainknak, Imre Évának és Ferencz
Andrásnak, egyelőre a helyi plébánián laknak, és tartják az iskolán kívüli
magyarórákat. Reméljük, mielőbb megoldódik egy kosteleki ingatlan megvásárlása,
és megfelelő helyre kerül ismét az anyanyelvi oktatás.
Pusztinán Vajda Éva és Szabó László bérelt házba költöztek, iskolán kívüli
foglalkozásaikat továbbra is a pusztinai "Magyar Házban" tartják, ahol Nyisztor
Ilona folytatja lelkes munkáját továbbra is.
Magyarfaluban Gál Veronika tovább folytatja az előző tanévben megkezdett
munkáját a "Gyermekek Házában" és az iskolában. Mellé új kollega, Molnár Imola
érkezett, és nagy örömünkre a magyarfalusi Budau Lina elvállalta a tánc- és
népdaloktatást.
Gajdárban Madarász Katalin és Pfemeter Mária az eddig megszokott helyszínen
kezdi az új tanévet, ők is ebben az évben kezdik moldvai munkájukat.
Lujzikalagorban a visszavonatott iskolai kérvények miatt újra csak iskolán kívül
indulhatott el Szász Csilla munkája.
Bákóban az előző évhez hasonlóan a Ion Luca Iskolában folytatódnak a magyarórák,
ezeket a budai születésű Botezatu Viktorica-Oana fogja tartani, aki párjával
Trunkon fog lakni, és az ottani anyanyelvi órákat is átveszi Salak Attila
kollegánktól. Trunkon már béreltünk egy házat, ami egyelőre felújítás előtt áll,
de már otthont ad tanárainknak és az iskolán kívüli foglalkozásoknak.
Nagypatakon maradt
Varga Máté, aki párjával, Turcsik Magdolnával együtt fog tanítani. Reméljük, az
előző tanév támadásai után nyugodtan tudnak dolgozni, minél több gyermeket
bevonva.
Pokolpatakon Csiszér István a tőle megszokott lendülettel kezdi az új tanévet,
reméljük, lakhatási feltételein is sikerül majd hamarosan javítanunk.
Diószegre később érkeznek tanáraink, az ottani "magyar ház" addig sem áll
üresen, Varga István és Gergelyné Kovács Mária már ott laknak, ők a környéken
található Szitás faluban keresnek oktatási és lakhatási helyszínt.
Kívánjuk, hogy az új tanév a gyerekek és a tanárok számára is örömökben és
eredményekben gazdag legyen!
Fogjunk össze a keresztgyerekeinkért!
Az április 14-i keresztszülő klubdélutánon felvetődött, hogy igény lenne arra,
hogy az egy faluhoz tartozó keresztszülők tudjanak egymásról, tudják tartani a
kapcsolatot egymással. A mintát Deli Károly adta, aki pár hónapja elkezdte
szervezni a kostelekieket, s azóta több dologban előre léptek már, próbálják pl.
közös erővel megszervezni, hogy legyen internetes kapcsolat a faluban.
Véleményem szerint ez igen hatékony módja lehet:
- egyrészt a keresztszülők közvetlenebb kapcsolódásának a gyermekhez,
annak közvetlen környezetéhez
- másrészt a speciális, helyi problémák, igények hatékonyabb megoldásának
(pl. egyik faluban mosógépre, másikban internetre van éppen nagy szükség).
Ha egy-egy falu keresztszülői összefognak, akkor nem jelent nagy anyagi
terhet egy-egy ilyen feladat megoldása. A szervezést természetesen vállalja a
KEMCSE, illetve a keresztszülők.
Amelyik faluból akad egy-egy lelkes keresztszülő,
segítünk a többi keresztszülő elérésében, s onnantól már csak idő és energia
kérdése, mikor és milyen intenzíven indul el a működés. Természetesen a helyi
tanárok tudnak leginkább segíteni majd abban, mire is van szükség éppen.
Az oldalsó menüsorban megtalálhatja az összes oktatási helyszín rövid
bemutatását, és amennyiben már volt jelentkező, az adott falu-klub szervezőjének
elérhetőségét.
Csatlakozzon Ön is a hálózatért, amely a
keresztgyerekek közvetlen környezetéért alakult! Várjuk a leglelkesebb
keresztszülőket, falvanként, akik felvállalják a klubok szervezését, a
kapcsolattartást az alábbi oktatási helyszínekkel!
Kedves Falugazdák,
Örömmel számolhatok be az egyesület szombati közgyűléséről, amelyen
megválasztottuk alelnöknek Lázárné Seregi Borbálát, aki a faluklubok
koordinálásáért lesz felelős.
Borika maga is falugazda, Külsőrekecsinnel tartja a kapcsolatot. Nagyon
komoly keresztszülői és falugazdai múltja van, évek óta segíti a külsőrekecsini
gyerekeket, oktatást. Városában, Mezőkövesden több gyűjtést is szervezett már
iskolákban, és sikerült az adományokat ki is juttatniuk (általában saját maguk
kerekednek útra velük, kedves férje segítségével). S ami még fontos: Moldvában
is igen jó híre van, csak jókat hallottam róluk. Megtalálták azt a módot, ahogy
pont jó segíteni az ottaniakon. Ezért is javasoltam őt alelnöknek, és bízom
benne, hogy tapasztalatait, tudását és mentalitását is sikerül megosztani
önökkel, veletek.
A falugazda-klub célja elsődlegesen egy információs bázis, tudásbázis
létrehozása lesz, ahol mindenki megoszthatja saját tapasztalatait, élményeit a
többiekkel, választ találhat a kérdéseire és remélhetőleg megoldást a gondokra.
Akkor tud hatékonyan működni, ha mindannyian kivesszük részünket a szervezésből,
kommunikációból. Szeretném kérni, hogy a tanárokkal folytatott fontosabb
leveleket küldjétek Borikának is, ha az abban szereplő információk segíthetik az
ő vagy a többiek munkáját is.
Szeretném javasolni, hogy a következő, dec. 8-i egyesületi klub előtt vagy
után üljenek, üljetek össze, hogy személyesen is megismerhessétek egymást.
Nagyon várom a visszajelzéseiteket, az eredményeket, a sikereket. Remélem,
hogy Borika vezetésével új lendületet kapnak a faluklubok, és a falugazdák is
örömüket lelik majd a segítségben.
Köszönettel,
Hegedüs Dóra elnök
|
Telefon: |
+36/ 1/ 200-3369 |
|
Mobiltelefon: |
+36/ 20/ 564-7055 |
|
E-mail: |
 |
|
Levelezési lista: |
 |
|
Levelezési cím: |
1125 Budapest, Virányos út 16. |
|
Az oktatási program bankszámlaszáma |
A Moldvai Magyar
Oktatásért Alapítvány 11742173 - 20154778 -
00000000 |
|
Az egyesület bankszámlaszáma |
Raiffeisen Bank Zrt.
12011265-00160103-00100008 |
|