Helyszín: Budapest, Szent Anna Templom Közösségi Helyisége

Időpont: 2010. január 3o, szombat 9-13 óra között

(Összefoglaló tudósítás)

A Csángó Fórum meghirdetése után kérdések merültek fel sokakban: Ki kezdeményezte? Miért lett összehívva? Mi a célja? Félix Mariut atya kérésére a KEMCSE segített az összes érdekelt meghívásában. Születését és származását tekintve csángó pap, aki jelenleg Magyarországon végzi tanulmányait 2008 óta, a Román/Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megállapodása alapján, és a püspöke megbízásából. Közvetlenül érdekli őt mindaz, ami a moldvai csángók életét, támogatását, oktatását, az előrejutásukat és a róluk alkotott képet érinti. Jövőre visszautazik Moldvába paptársával, Varga Andrással együtt, és azokon a helyeken, ahol azt igénylik a hívők, magyar nyelven fogja bemutatni a szentmiséket. Megérlelődött benne a Fórum gondolata. Szerette volna megismerni mindazon szervezetek képviselőit, akik a moldvai csángók érdekében tevékenykednek, és velük ezeket a témákat megbeszélni. A hivatalos meghívó tartalmazta a Fórum célját, a moldvai csángókkal kapcsolatos tényfeltárási és egyeztetési szándékot. ( ld. http://keresztszulok.hu/wp-content/uploads/CsáFór_megh_aláírva-Ritától-2010-február-241.pdf  ) Sajnos a Fórumon a meghívott szervezetek közül a két legérdekeltebb nem képviseltette magát: a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) és A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA). Az AMMOA vezetője, Petrás Róbert ugyan levélben köszöntötte a Fórumot, de a lényegi párbeszéd elmaradt. Borbáth Erzsébet sem tudott sajnos eljönni. Meleg hangú levéllel fordult a Fórum résztvevőihez. (Ld. később a levelek ismertetését.) Bizonyosan szükségesek lesznek további fórumok a közeljövőben, hiszen ezek a kérdések tisztázandók minden érintett részvételével.

Jelen volt ezen az első Fórumon Moldvából Duma András, egyedüliként a moldvai szervezetek képviselői közül, aki komoly előadással készült fel. (Olvasható a honlapján is: http://www.csangok.ro/vallas.html .) Itt élő csángó értelmiségiek és munkások is eljöttek, valamint az Országgyűlés két képviselője, a meghívott itteni szervezetek vezetői és több keresztszülő. A megbeszélésről videofelvétel készült a jelenlevők egyetértésével, hogy pontosan rögzítésre kerüljön minden abban a formában, ahogyan elhangzott. (Félix atya román nyelvű beszámolója és az itt készült fényképek itt találhatók: http://www.ercis.ro/actualitate/viata.asp?id=20100174 )

Egy DVD a KEMCSE tulajdonában van Gyöngyössy Lajos alelnöknél, aki a megbeszélés moderátora is volt Félix atya felkérésére. Honlapunk számára és az érdeklődők tájékoztatására írásban is rögzítette az eseményeket, amelyet fokozatosan közzéteszünk az alábbiakban.

1. rész

Bevezetésként a jelen lévők elimádkozták a Miatyánkot. Ezután a Fórum moderátoraként köszöntöttem a meghívott és jelen lévő vendégeket, a Magyar Országgyűlés képviselőit, és mindazokat, akik érdeklődésükkel és a jelenlétükkel megtisztelték a Fórumot. Köszöntöttem a moldvai Félix Mariut atyát, a Bukaresti Érsekség képviselőjét is, mint ennek a Fórumnak a kezdeményezőjét. Félix atya a bemutatkozásában elmondta, hogy Klézsén született, a gimnáziumot Temesváron végezte. Ezután két évet Gyulafehérváron tanult, majd visszatért a Ias-i egyházmegyébe, ahol pappá szentelték 2006-ban. Tíz gyerekes családból származik Szülei mindig szorgalmasan dolgoztak és iskolába járatták őket. A tanítás román nyelvű volt. Őket román csángóknak nevezték, mert sok fogalmat másképp neveztek, mint a magyarok.

A Fórum létrejöttének okaként elsőként a következőket mondta:  „… „bántott amit láttam könyvekben és az interneten a csángókról. Meg kell mutatni a tradiciót, a régit, a szépet.  Nincs semmi gondom sem a magyarral, sem a csángóval, sem a románnal.” Majd kezébe vette a Kárpátalja c. könyvet, melyet szépnek talált, olyannyira, hogy kedve van neki odalátogatni, megnézni a nevezetességeket. Ezután felmutatta Pataki János „CSÁNGÓK Az elfelejtett magyarok” c. könyvét. „Ha valaki nem járt volna ebben az országban és látná ezeket a képeket, gondolhatná, hogy mi csángók a XVI. században élünk.” – mondta. Érti, hogy be kell mutatni a régiségeket, a tradíciókat de nem így, ahogy a könyv egyes lapjain megjelenik. Majd a klézsei templomot ábrázoló képet mutatta meg. A templomot a hívek két év alatt építették fel. Bántó a számára az ábrázolás, hiszen a templommal szinte azonos méretben megjelenített ló van az előtérben. Majd egy szerinte nem létező csángó tradíciót ábrázoló képet mutatott Klézséből. Kérte ezért: „…Mutassuk meg a gyarapodást is a moldvai falvakban,  amit a külföldön megkeresett jövedelmük  eredményeképpen szereztek és építettek. „Ezek az emberek ott hagyták a családjukat, sok ideig dolgoztak Magyarországon és más országokban, és építettek szép házakat. A könyv ezeket nem mutatja.”  Azután kelgyesti képeket mutatott a szegénységükről. „De ilyen Magyarországon is van. Lehetne fényképezni a csöveseket, a rossz állapotú házakat és mondhatnánk: ez Budapest, ez Magyarország.” – mondta.

Félix atya az oktatás színvonalát is megemlítette. Véleménye szerint meg kéne tanulniuk a gyerekeknek helyesen beszélni románul, közben legyen meg a magyar iskola is, de nem anyanyelvi iskolaként. Legyen a magyar nyelv oktatása megfelelő színvonalon. „Csak az jöjjön ide Budapestre, aki megérti a tanár szavait. Ezt még ott Moldvában kell megvizsgálni. Kössünk szerződést, ha akar a gyerek tanulni. De ha nem viszi végig az egyetemet, vissza kell fizetnie a támogatást. Ne csak nyomjuk, nyomjuk a pénzt! Te mit adsz ehhez? Fejlődtél, vagy csak ki akarsz használni?” – tette meg a javaslatát erről a problémáról.

Második dologként a szokások kérdését említette. „Sokszor csak kitalált szokásokat fényképeznek, aztán jön a zsozsó.” Az interneten kutatott tíz órát és szörnyű dolgokat talált 10 oldalakon keresztül. Meg kell találni a középutat és fontos, hogy a szövegeket olvasva az emberek ne veszítsék el a hitüket. A hithez kapcsolódóan a magyar nyelvű szentmisével kapcsolatban említette a lábnyiki DUNA TV-riportot ahol a magyar nyelvű misével kapcsolatban Gherghel püspök mondotta, hogy „lesz magyar nyelvű mise, erre készüljünk. Nem mondta, hogy ma vagy holnap lesz. Én biztos vagyok benne, hogy ha itt vagyok én és a kollégám, annak oka van. A püspök atyának van egy terve velünk.”  –mondotta Félix atya. „Itt van a bíboros atya, a püspök atya, vegyünk példát róluk. Lépésenként menjünk előre, ne egyszer a román, egyszer a magyar jöjjön elő. Keresztények vagyunk, hiszünk Istenben, nem az a fontos, hogy milyen nyelven beszélünk. Az a lényeg, hogy megértsük egymást.” – tette hozzá.

A moldvai plébánosi engedély nélkül tartott misézésre vonatkozóan kijelentette: „Sokszor látom, hogy a pap, aki jön akár Klézsébe, csak titokban misézik, több rosszat csinál ezzel, mint jót. Az egyháznak van egy hierarchiája, ezt el kell fogadni. A kánonjog szerint a szentmisét templomban vagy megszentelt helyeken kell bemutatni, vagy olyan helyen, ahol a püspök megengedi. Nem lehet udvarokban, istállókban, házakban.

Szerinte a keresztgyerekek magyarországi útjainak szervezése sem megfelelő egyes esetekben.  Volt olyan eset, hogy húsvéti időbe hozták a gyerekeket Magyarországra, templomba viszont nem vitték őket. Ezért a plébánosuk joggal neheztelt. Félix atya kérése az, hogy aki szervezi a tábort, az tegye a programba a szentmisét is. A csángó nép mindig hívő volt. Ha mi ezt elvesszük tőlük, és csak az a fontos, hogy tanuljanak románul és magyarul, akkor elvesszük a lelküket. Ez egy nagy probléma, és mi, akik itt vagyunk, számot fogunk adni erről Isten előtt.

A harmadik dolog: „… a tanárok milyen vallásúak? Ezek a falvak tiszta katolikusok. Nem lehet a gyerekeket úgy tanítani, hogy csak okosak legyenek. Hitnek is kell lenni bennük, fejlődni kell mind a két szempontból. Nem látom jónak, hogy ezekben a falvakban református, vagy protestáns tanítók vannak és nem is kötnek házasságot, csak összeállnak egy lánykával. Annak példaképnek kell lenni, aki tanít! Ha a gyerek nem látja a tanár hitét, aki nem jár templomba, ő sem fog menni soha, soha, soha! A hit nem kötődik egy nyelvhez. Én bárhova megyek, a hitemben vagyok”- fejezte be a gondolatát Félix atya.

Negyedik dolog: „… a támogatás. Mi az alamizsna, és mi az, amikor megajándékozom a másikat? Keresztények vagyunk, ajándékozni csak tiszta szívvel szabad. Sok olyan embert ismerek, akik nem tartoztak sehová, és mégis mindig vártak támogatást. Ha csak visszük a csomagot és osztogatjuk, biztos, hogy ’zsidók’ lesznek belőlük. Ha az ingyen, ellenszolgáltatás nélküli ajándékozást megszüntetjük, és pl. egy évig nem támogatjuk ezeket a családokat, vajon fogják-e mondani, hogy magyarok vagy sem? Ha én angolul akarok tanulni, fizetek. Ha valakinek fáj, hogy ő magyar és nem tud magyarul, fizessen. Ne értsék félre, amihez ingyen jutnak, az nem lesz megbecsülve sohasem” – jelentette ki Félix atya.

Ötödik dolog: „… sok pénz megy innen Magyarországról Romániába. Én kíváncsi vagyok hová lesz ez a pénz? Vannak itt Magyarországon olyan öreg nénikék, akik rosszabbul élnek, mint mi ott Csángóföldön, mégis ők is adják a támogatást. Az a pénz oda megy, ahová kell, vagy sem? Az itt kamerázó úr 18 éve dolgozik Magyarországon, hogy otthon házat építsen. Mi általában nem vagyunk szegények. Igaz, vannak nálunk is szegények, mint bármelyik országban, de mi csángók általában nem vagyunk szegények. Aki dolgozik, annak van és lesz mindig. Aki csak nyújtja a kezét, hogy kapjon, annak sohasem lesz! Oda kell figyelni, hogy kit és hogyan támogatunk. Kell vigyázni, hogyan és mit tanítunk. Meg kell mutatni, hogy mi volt, és mi van most. Az, hogy mik voltunk mi, magyarok vagy románok, a történészek adnak egy választ. Nem szabad egyoldalúan bemutatni valamit, mint ahogyan ez a könyv teszi. Vigyázni kell az arányokra, ne legyen a ló feje nagyobb a képen, mint a templom”- említette ismét Félix atya.

A továbbiakban még egyszer hangsúlyozta, hogy a támogatással ne rontsuk a morális helyzetet. Most már mindenkinek van lehetősége dolgozni, akár külföldön is. Ne csak a kezüket nyújtsák az emberek. Ha akarunk valami jót tenni, „lehet építeni egy focipályát, lehet építeni egy tánciskolát, lehet elfoglalni ezeket a gyerekeket zenével, sok mindent lehet tenni. Arra menjen a pénz, mire kell” – mondta. „A nagy házak, amiket építenek, ne valakinek a kényelmes megélhetését biztosítsa. Ne legyen ez pénztámogatás, egy nyelv-biznisz” – tette hozzá.

Végül összefoglalásul Félix atya a következőket mondotta: „Az én nevem Felix Marriut. Az én nagyapám Trajánba született. Ott nem is beszéltek magyarul. Anyám Klézsében született. Én egy román állampolgár vagyok, és egy csángó faluban születtem. Ha valaki kérdezi, hogy román vagy magyar vagyok-e, én válaszolom, hogy ember vagyok. Először ember és nekem ez fontos. Ember vagyok, azután katolikus, majd pap. Fáj nekem, hogy látom, nem a hit fontos, hanem az, hogy „liberál-módon” éljünk! Buli, szex és maholnap kábítószer. Mit csináltunk ezekből a gyerekekből, akik ma-holnap képviselni fognak bennünket? Semmit, egy nagy semmit. Tönkre vittük őket. Ez az én véleményem. Ha akarunk együtt nevelni szépen, akkor nem titokban vinni a papot misézni, hogy a szegény csángók hallgassanak magyarul misét. Lesz majd ez is. Ha katolikusok vagyunk, tartsuk meg a szabályzatot. Szervezzünk ingyen kirándulásokat, de ne felejtsük el, hogy Isten előtt nincs szabadság a hitben. Adjuk meg a gyerekeknek a szentmisét. Hiszem, hogy nem fontos mennyit tudunk támogatni, hogy sokan legyenek. Talán kevesebbet kellene, de legyen valami eredmény. Sokszor szégyellem, hogy a polgármesternek nincs meg a négy vagy a kilenc osztálya és vezet egy falut. Az emberek tanuljanak, legyenek értelmesek és akkor lehet beszélni velük. Ne csak arról vitatkozzunk, hogy mik vagyunk, magyarok vagy románok, nézzük meg, hogy mi jót tudunk csinálni! Még egyszer a könyvről: mutassuk meg a szépet, a tradíciót, de ne csak a szegénységet és a mocskot. Gondoljunk erre. Köszönöm szépen.” – fejezte be. (Taps.)

Félix atya beszéde után két levelet ismertettem. Az első levél az AMMOA alapítójának, Petrás Róbertnek a levele volt, aki romániai hivatalos programja miatt nem tudott részt venni a Fórumon. A csángók együttgondolkodásának szükségességéről, az önjelölt csángó-szakértőkről és a káros kísérleteik hatásairól és az önálló csángó stratégia szükségességéről írta le a gondolatait. Szomorú hangnemben folytatta sorait: „Rengeteg anyagi és személyes áldozat veszett kárba a ’csángóság megmentése’-címszó alatt az elmúlt húsz évben. Rengeteg önjelölt „csángó szakértő”, „megmentő” személyes karriervágytól fűtött tevékenységét támogattuk, mert azt hittük, tudják, mit tesznek, és hittük, hogy a mi érdekünkben cselekszenek.” – írta. „A segítségre szükségük van a csángóknak, de emellett az önálló stratégiára és a kötelezettség vállalásra is szükség lenne, különben nem sok örömünk lesz. Ha konszenzussal kialakított csángó stratégia lesz, olyan korábbi támogatókat is megnyerhetünk, akiket az elmúlt húsz év irány nélküli tévelygése riasztott el. A csángók egysége pedig a kényszerítő külső erőket is elháríthatja.” – olvasható a levelében.

A második levél Borbáth Erzsébettől érkezett, aki korábban Csíkszeredában iskolaigazgatóként és oktatóként, majd szakreferensként vett rész a moldvai csángó középiskolások oktatási programjában. Sajnos eljönni ő sem tudott, de kedves soraival üdvözölte a Fórumot. Megköszönte a megtisztelő meghívást a moldvai csángók számára nagyon fontos tényfeltáró és egyeztető fórumra. Az utóbbi években nem volt lehetősége közvetlen tapasztalatokat szerezni a moldvai csángók valós helyzetéről. A múlt saját tapasztalatait így írja le: „Önök kezdeményezésükkel – nagyon helyesen – éppen a valós helyzet ismeretében szeretnének őszintén szembenézve a tényekkel, lehetőségekkel, nehézségekkel, a moldvai csángók érdekében előbbre lépni. Számomra – oktatási vonatkozásban – a kezdetektől fogva iskolaigazgatóként, székely és csángó gyerekeket tanító magyartanárként egyaránt az emberi, pedagógusi szakmai felelősséggel végzett munka volt a legfontosabb. Ezt tartottam szem előtt a 2000-es évek elején a moldvai csángó oktatási program szakreferenseként is.” Idézetekkel is megerősítette mondanivalóját: „Az igazat mondd, ne csak a valódit” (József Attila) és „Bűnös, aki késik, ha sietni, és szélsebes, ha araszolni kell” (Páskándi Géza). Végül a moldvai magyar nyelvű szentmisével fejezte be gondolatait: „A 2009. okt. 17-én magyarul (latinul) és románul celebrált lábnyiki szentmise példaként állhat arra, hogyan lehet, az egyház, az iskola (magyar nyelvet tanító pedagógusok, gyerekek a faluközösség (az imákat, szentes énekeket még ismerő idős emberek) összefogásával két (három) nyelven misézni. Petru Gherghel püspök úr ígéretére alapozva, ha kell, lassan „araszolva”, el lehetne indulni ezen az úton. De ezt elsősorban azok tudják jobban, akik Moldvában élnek.”

A két levelet a felolvasás után a jelen lévők megtapsolták.

2. rész

Félix atya a levelek felolvasása után bemutatott egy itt élő csángó családot, akik eddig hiába kértek támogatást. (Megj.: a Butnaru családról van szó, ahol három gyerek van, két gimnazista és egy egyetemista.) Sok nehézségük van. Félix atya hiába kért sok szervezettől, hivataltól támogatást a számukra, de egyik sem segített. „Végül a Lajos úr elintézte egy szerzetes rendnél. A Pápai Missziós Művek magyarországi vezetője, a verbita Madassery Sebastian atya két gyerekük iskoláztatási költségére havi 25 ezer forintot juttat el az iskolához támogatásként. Ez a két gyerek iskolai bentlakására az étkezésére, valamint a helyi utazásukra elegendő.” – mondta Félix atya, majd tovább folytatta: „Az a rengeteg pénz bejött. Mire? Nézzük és lássunk tisztán. Én magam a saját fizetésemből adtam volna, hogy segítsek. A plébános mondta: nem! Van alapítvány, segítsen az.” Keserűen folytatta: „Valaki mondta, hogy itt lesz a Fórumon. Nem, nincs itt, mert más fontos dolga van. Ha úgy fáj a szívünk a csángókért, nem értem, hol vannak ezek az emberek? Miért fáj? Azért, hogy tudtunk nyerni valamit ebből?” – tette fel a kérdéseit, majd így folytatta: „Itt vagyunk, hogy kezdjük újból, tiszta lappal, hogy tudjunk róla beszélni, de kivel?” Felelős embereket várt a Fórumra, akik elfogadják a szegények adományát és beszámoljanak arról, hogy hová megy a pénz, ha nem a rászoruló tanulóknak „… Így nincs értelme… De azt ne gondolják, hogy képviselik azokat az embereket akik ott kint vannak. Gondolják meg a dolgot és nézzék!” –fejezte be gondolatát.

Hegyeli Attila peréről is említést tett internetes hírforrás alapján.

Nem fogadja el Félix atya azokat a híradásokat, amelyek arról szólnak, hogy jól mennek a dolgok. Szerinte rengeteg pénz megy oda, ahova nem kell. Nem fogadja el, hogy a magyar iskolát gyakran istállóban egy-két asztallal és számítógéppel berendezve alakították ki, és ezért rengeteg pénzt kaptak. Az iskoláktól eredményeket vár: középiskolásokat és jó eredménnyel tovább tanulókat magyarországi egyetemeken. Majd amikor lesznek ilyen eredmények, akkor fogja eredményesnek tartani a magyar oktatást Moldvában és Erdélyben.

Megemlítette, hogy a minisztériumból is folyik a pénz Moldvába. „Mire? Kinek? Kiknek?” –tette fel a kérdést. A pénzadományt nem tekintheti senki a sajátjának, azért tenni kell, hogy legyen értelme a befektetésnek! Megoldásként felvetette a szerződéses ösztöndíj bevezetését, ami nagyobb felelősségvállalásra ösztönözné a tanulni vágyókat. Ne kihasználják a diákok a lehetőséget, hanem éljenek vele!

„Ezután kérdéseket lehet feltenni” –szólította fel a jelenlévőket az atya.

Király Lajos keresztszülő kért elsőnek szót. Védelmébe vette Pataki János „Csángók” c. könyvét. Neki jobban tetszenek a régi házak, az állaguk ellenére, mint a csángók által újabban a külföldi keresetből épült modern stílusú házaik. A magyar oktatásra mondott kritikára azt válaszolta, hogy Solomon Adriánnál  minden keresztszülő választ kap a tanulás minőségére és az elszámolással kapcsolatos kérdésekre is. Katolikus vallású keresztszülőként elmondta a véleményét a református tanárokkal kapcsolatban: a tanároknak nem az a feladatuk, hogy egyházi kérdésekben állást foglaljanak, hanem az, hogy a magyar oktatás keretében tanítsanak. Az identitásról szólva a lappokat említette példaként, akik három országban élnek. „Csak a volt Szovjetunióban süllyedtek le a lappok nagy számban az alkoholizmusba menekülve, elfelejtve nyelvüket, kultúrájukat, mindenüket. Ott történt mindez, ahol az identitásukat elnyomták. Fontos a katolikus hit, sőt az a legfontosabb, de azért az identitás is fontos!” –szögezte le Király Lajos. (Az identitás fontosságát Félix atya is megerősítette.) Ezután Király Lajos felvetette tapasztalatát ezzel kapcsolatban: Máriafalván járva az embereket az identitásukról kérdezte. Teljes identitás-zavart tapasztalt. Volt, aki magyarnak vallotta magát, volt aki oláhnak, de volt, aki se magyarnak, se oláhnak nem vallotta magát. (Félix Atya is hasonlókat tapasztalt. Kijelentette, hogy tiszteletben kell tartani, ha valaki úgy érzi, hogy magyar.) Király Lajos a továbbiakban elmondta, hogy 1995-ben vitt Moldvába mesekönyveket a gyerekeknek. A plébános felhergelte az embereket, akik feltartották a buszt, kivették és felgyújtották a mesekönyveket. Feltette a kérdést: „Hogy csinálhat ilyet egy katolikus pap?”

Félix atya elismerte, hogy sok hibát követtek el a papok. Ő papként az egyházat képviselve megjegyezte azt is, hogy ő is sokat tudna mesélni az őket ért sérelmekről. Pont azért kezdeményezte a Fórum összehívását, hogy elinduljon egy párbeszéd. Most már másként látják a dolgokat. Egy másik kapcsolódó témát említett ezután: „Ha Erdélyből vagy Magyarországról jön egy csoport, és szentmisét akarnak a saját papjukkal, akkor ne titokban, mint egy tolvaj tartsák a szentmisét magánházakban. Mindig a plébános úrtól kell kérni a szentmise megtartását a templomban!”

Duma András, a Szeret-Klézse Alapítvány elnöke is hozzászólt az identitás kérdéséhez. „Egy klézsei embert kérdeztek meg egy alkalommal. Minek vallja magát? Ő románnak vallotta magát tört magyarsággal, szép csángó beszéddel.” – mondta. Nem tartja egészségesnek, hogy egy színmagyar embernek beültetik a fejébe, hogy ő román.

Vásárhelyi Tamás keresztszülő a Dél-tiroli példát említette példaként a kisebbségi nyelv-használatra vonatkozóan. „Az egyik faluban németül kiírva minden, az iskolában a gyerekek németül beszélnek. A másik falu mellette olasz, ott minden olaszul van, és ez nem jelen nekik gondot.” Általában az oktatásra vonatkozóan egyetértett azzal, hogy az iskolában a gyerek egy olyan szintet érjen el, hogy tudjon jól írni, olvasni. A magyar nyelv oktatására vonatkozóan megemlítette, hogy a helyi illetékeseknek nem szabadna kényszeríteniük a szülőket arra, hogy visszavonják a gyerekük számára kért magyar-oktatási kérelmüket. Ne kelljen emiatt fű alatt egy magánháznál tantermet csinálni, és ott tanítani azokat a gyerekeket, akik mégis vállalják az ezzel járó veszélyt. Személyes tapasztalatait említette. 1986-ban Szovátán, a rokonainál tartózkodott. Itteni emlékei arról tanúskodnak, hogy a hosszú ideig szekuritátés terrorban élő lakosság még ma is egyfajta bénultságban él. A felnőtt lakosság emlékszik arra az időszakra, ahogyan megszüntették a magyar nyelvű iskolákat. Az anya megpofozta a gyerekét, ha az magyarul beszélt, hogy leszokjon a magyar nyelvről. „Ilyen évek után, amelyek megtörténtek a Chauchesku-idők alatt, érthető, hogy nincs olyan bátorságuk az embereknek, mint ami elvárható lenne.” – mondta. Még egy történetet is elmondott ehhez. Tavaly nyáron/ősszel volt egy csángó faluban, ahol találkozott egy erdélyi püspökségen dolgozó hölggyel. „A hölgy meg volt döbbenve a moldvai viszonyokon, mert a helyiek azt sem tudták, hogy a román alkotmány szerint ők mondhatják, hogy magyarok vagy csángók.” – fejezte be a hozzászólását.

3. rész

A Csángó Fórum menetrendje hozzászólásokkal folytatódott. Egy diószéni születésű csángó férfi volt az első, aki a demokráciáról kérdezte a jelenlevőket. A demokrácia szerinte azt jelenti, hogy van lehetősége az embernek választani az életét érintő kérdésekben. Majd azt fejtegette, hogy az 1990-es években sok továbbtanuló volt Csíkszeredában, de közülük csak mindössze öt lett értelmiségi. A 90-es évek után senki sem segítette a csángók továbbtanulását, magyar főiskola sem épült nekik Moldvában. A magyar miséről azt mondta, hogy sem a kommunizmus idején, sem az azelőtti időben nem volt magyarul a mise. Nem magyarul tartották a szertartást.

Duma András észrevételében kifejtette, hogy 1964-ben szüntették meg a magyar nyelv használatát a templomokban, amikor a diószéni úr még nem született meg.

Félix atya észrevételezte, hogy Moldvában 1964 előtt, a II. Vatikáni Zsinatig a latin nyelvű szentmise keretében az evangélium és a prédikáció magyar nyelven hangzott el. 1964-ig még énekeltek is a templomokban magyarul.

Willemse Jolanda, a KEMCSE szociális felelőse kért ezután szót. Bemutatkozása után elmondta, hogy többször és hosszabb ideig is volt Moldvában és van rálátása az ott folyó dolgokra. Az oktatás minőségének javítását abban látja, hogy motiválni, késztetni kell a gyereket arra, hogy jól tanuljon, és csak jutalomként jöhessen Magyarországra táborozni. Hangsúlyozta azt is, hogy a tanulás, oktatás színvonalának emeléséhez az oktatási helyszín színvonalának emelése is szükséges. Nem lehet egy 4×4 méteres fűtetlen, vagy rosszul fűtött helyiségben eredményt elérni. Szerinte a vallást valamilyen formában be lehet vinni az oktatásba, hiszen a gyerekek sokszor tettek tanubizonyságot a vallásosságukról azzal, hogy nyilvánosan imádkoztak az ebéd előtt és után, nyíltan vállalták katolikus hitüket, ha kérdezték őket. A „Csángók” c. könyvre áttérve elmondta, hogy 14 évig élt az arabok között és mégsem merne könyvet írni róluk, mert ennyi idő is kevés volt neki ahhoz, hogy mélyen megismerje őket. Ezért úgy véli, hogy aki ilyen sokrétű témáról ír, annak biztosnak kell lennie abban, hogy mélyen ismeri a témát, a szokásokat és az ott élő emberek gondolkodását.

Félix atya erre reagálva ezt mondta: „…vállalni kell azt, amit teszek, így a magyarság vállalását is, de vállalni kell annak a következményeit is. Büszke lehetsz arra, ha ezt vállaltad, hogy ez vagy. De nem úgy, hogy csak amikor kapsz valamit, és máskor nem.”

Kelemen Csaba emelkedett szólásra, annak a családnak a feje, akinek a támogatás-problémájáról Félix atya a bevezetőjében beszélt. Úgy vélte, hogy a gyerekek tanulásra késztetéséhez el kellene menniük a pénzt adóknak az adott iskolába, és tesztet íratni azokkal a gyerekekkel, akiket támogatni kívánnak, hogy mit tanultak addig. A két lányát hozta fel példának: Biankát és Adelinát, akik a gyimesi iskolába jártak. Az ottani színvonalat ő személy szerint borzalmasnak tartja. A harmadik gyereküket mégis is oda akarták vinni, de az igazgatónő nem vette fel az ő csángó fiát mondván, hogy román gyereket nem tudnak fogadni. A 8. év végén a lányoknak a vizsga sem volt megfelelő színvonalú, mert csak a tábláról kellett lemásolniuk a feladat megoldását. Tovább tanulhattak, de megfelelő tudás nélkül. Székelyudvarhelyen a 9. és 10. osztályt bukdácsolva végezték el. Miután Bianka 10. osztályosan átjött Magyarországra, nem tudott lépést tartani a matematikával, és alig tudott leérettségizni. Vajon a gyerekek közül ilyen felkészítés után, ha valaki bejut az egyetemre, elvégzi-e azt? Nem! Gyakran kiesik elsőben vagy másodikban. A HÁLÓ rendezvényén tapasztalta, hogy nála sokkal szegényebb nyugdíjasok a megtakarított pénzüket adták oda egy bizonyos alapítványnak. „Hova kerül ez a pénz?” – tette fel a kérdést. Pusztinába küldtek sok csomagot. Mutassanak egy embert onnan, aki szegényebb, mint az a nyugdíjas bácsi, aki a pénzt adta! Meg kellene nézni jobban, hogy hová megy a csomag! A gyereknek is csak akkor kellene az ajándékcsomagot odaadni, ha a csomagosztás előtt számot ad a tudásáról és meg tudná írni a tesztet. Támogassunk kevesebb gyereket, de jobban! Kössünk velük szerződést, hogy csak a jó tanulás fejében kaphassák meg a jutalmat. Ugyanez kellene az egyetemi tanulásnál is. „Tehát nézzék meg, hogy hová megy az a pénz, tanul-e az, aki részesül belőle!” – fejezte be a felszólalását.

Félix atya hozzászólásában kiemelte, hogy nem azt vitatja, hogy a román oktatás a jobb vagy sem. Példának hozta fel András atyát, aki a Gyimesekben tanult, aztán nem bírta a gyulafehérvári követelményt, a színvonalat teljesíteni, és másutt folytatta a tanulmányait, és pap lehetett. Lényegesnek tartja, hogy ne csak mindig adjunk, hanem kapjunk is vissza valamit. Különben amit adunk, az csak ront a helyzeten! Jelenleg az a tendencia, hogy többen mennek a gyimesi iskolába, mint a csíkszerdaiba. A gyimesi iskola színvonala viszont sajnos romlott azóta, amióta elmentek azok a tanárok, akik ingyen és szívből tanítottak. A tapasztalatok szerint, akik most pénzért tanítanak ott, a színvonalat nem tudják tartani.

Vásárhelyi Tamás megjegyezte, hogy a keresztszülő programnak nincs köze a gyimesi oktatáshoz. Az MCSMSZ keretében folyó magyar-oktatást támogatják a keresztszülők.

Szentes László keresztszülő az ő középiskolás keresztlánya, Lívia tanulási nehézségéről szólt. Lívia a gyenge általános iskolai felkészítés után gimnáziumba került. Rászorult a gimnáziumot végzett nővére segítségére az első két évben. Most harmadikban már tud egyedül is lépést tartani a többiekkel és megfelelni a követelményeknek. A magyar nyelvű imádkozással kapcsolatban elmondta, hogy itt Budapesten, a Szent Jobb körmeneten adott a KEMCSE által összeállított kétnyelvű rózsafüzérből a gyerekeknek. Szeretné, ha Petru Gherghel püspök úr és Erdő Péter bíboros úr megegyezése nyomán minél előbb Moldvában is lehetne magyarul imádkozniuk azoknak, akik ezt igénylik, és a magyar nyelvű szentmise lehetőségét is megkaphatnák.

Gyöngyössy Lajos elmondta, hogy engedélyeztetni kívánjuk a jászvásári püspökséggel a négyféle román-magyar nyelvű rózsafüzér imalapokat és a misefüzetet, amelynek munkálataiban Félix atya is részt vett. A remélt püspöki engedély után ezek elsősorban azokhoz fognak kerülni, akik kérik a magyar nyelvű szentmisét. Egyelőre sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a korábbi pusztinai magyar mise-igényen kívül más falu még eddig nem igényelte hivatalosan a magyar nyelvű szentmisét, pedig tavaly októberben a lábnyiki szentmise után Pertru Gherghel püspök erre lehetőséget adott: „ahol igénylik, ott lesz magyar mise.” Ezután reagált az oktatási célokra vonatkozó fennálló kettősségre is. Az egyik oldal a mennyiséget szeretné növelni (még 30 falu bekapcsolását a magyar nyelv oktatásába), a másik oldal a minőségi oktatásra (csángó értemiségi-képzés) helyezné a hangsúlyt. Példaként hozta fel a minőségi oktatás elmaradt lehetőségét a rekecsini „Regina Pacis” iskola-komlexum esetében, ahol az általános iskola első osztályától az érettségig és onnan a minőségi szakképzésig magyarul tanulhattak volna a gyerekek a román mellett. A felépítendő iskola Moldvában lenne, az erdélyi iskolákhoz képest közelebb a szülőfalujukhoz, és komfortban is minden igényt kielégítene. Sajnos a rossz telekvásárlás és egyéb okok miatt ez a lehetőség egyelőre nem valósulhatott meg. A minőségi oktatás visszaállításához vissza kellene nyúlni Borbáth Erzsébet módszereihez. Az ő vezetésével már a gimnázium előtti év(ek)ben előkészítették Csíkszeredában a diákokat a gimnáziumi magasabb követelményekre. Gyöngyössy Lajos még hozzáfűzte ehhez a saját tapasztalait is, amelyeket két évvel ezelőtt szerzett Moldvában a helyiek magyar liturgikus ismeretét felmérő próbatanítása során. Véleménye szerint semmiképpen sem lehet egy tanárnak 80-100 vagy ennél több gyerekkel az oktatás terén átfogó, minőségi munkát végeznie. A csíkszeredai eredményeket siralmasnak tekintette, hiszen csak egy-két gyerek ment a tavalyi tanév vége után a kb. 20 végzős közül felsőoktatási intézménybe. Ezzel a színvonaleséssel elszalasztjuk azt a lehetőséget, hogy magyarul tudó csángó értelmiséget képezzünk, akik a falvaikba érkezve leválthatnák a 9 osztályos végzettséggel rendelkező hivatalnokokat, polgármestereket. A helyzetet súlyosbítja, hogy a Moldvába visszatérni kívánó csángó értelmiség ma nem kaphat helyet Bákóban, az MCSMSZ-ben. Azt tanácsolják nekik, keressenek munkát maguknak máshol. Ezt a helyzetet nem lehet elfogadni. Elsőbbséget kellene élveznie a csángó értelmiségnek az oktatásban és annak vezetésében! Az említett pusztinai csomagküldésre reagálva elmondta, hogy a székesfehérvári katolikus hívek jószívűségéből eredően darabszámra sokkal több csomag érkezett, mint amennyi rászoruló a névsorban volt. Így vélhetőleg olyan személy is kaphatott csomagot, aki nem szorult volna rá. Egy karitász hálózat kellene a csomagok igazságos elosztásához.

Félix atya megjegyezte, hogy „…karitász szervezet van Moldvában, amelyik igazságosan szétoszthatná a csomagokat, annál is inkább, mert a karitász nem kötődik egy nyelvhez. Ne legyen a karitász a magyar oktatáshoz kötve. Lehet, hogy vannak olyanok, akiknek nagyobb szüksége van a csomagra, mint aki magyarul tanul.”

Gyöngyössy Lajos egy olyan karitász szervezetet hiányol Moldvában, amelyben minden magyar oktatással rendelkező falu képviseltetné magát.

Félix atya elmondta, hogy ismeri a pusztinai helyzetet. Két alkalommal volt ott, ahol első pénteki szent gyóntatást végzett. „Voltak ott öregek, aki nem tudtak románul, ezt mondta a plébános is. Mondták a Miatyánkot, mégpedig a régi-régit. De amikor mondtam az „Isten bárányá”-t, a gyónó megnémult, nem tudta mi az. (Ennyi az idősek liturgiai magyar tudása.) Azokról a nénikről, akik nem járnak iskolába, senki nem tud, ráadásul szegények, akik támogatásra és oktatásra is szorulnának. Nem szegények azok viszont, akik iskolába járnak. Bármelyik falut vesszük –Klézse, Pusztina vagy más- nézzük meg, hogy kinek segítünk. Itt (Magyarországon) elvesszük egy öreg bácsi, néni szájától a kenyeret, és kinek adjuk, egy gazdagabbnak? Ez nem helyes!” – mondta.

Gyöngyössy Lajos a témát a tanárok szellemiségének kérdésével folytatta. Véleménye szerint nagyon nehéz egy olyan területen oktatnia annak, ahol nem azonos az oktató vallása a helyiekkel. Utalt az előtte felszólaló Willemse Jolanda, arabokkal kapcsolatos észrevételére. Óhatatlanul szembe kerül a tanár olyan vallással kapcsolatos kérdésekkel, szokásokkal, amelyekben nem járatos. Moldvában a helyi papok a protestánsokat általában szektásoknak tekintik, tehát mindenképpen feszültséget okoznak a jelenlétükkel. Célszerűbb lenne nekik olyan helyre menniük tanítani, pl. a szórványba, ahol a protestáns vallás és hit nem probléma. A nem katolikus és nem hívő tanároknál probléma az, hogy a magyar mise témában nem tudnak és nem is kívánnak közreműködni. Ez 30-40 %-os aránynál már nagy konfliktus-helyzetet eredményez. A papok is érthetően féltik a gyerekeket, mert nem tudják, hogy mit tanulnak a magyar órán a nem katolikus vagy nem hívő tanároktól. Az MCSMSZ által kiadott tankönyvet is szóba hozta. Az első kötetben, amelyben az ABC és a szókincs tanulása a cél, csak egy vers van, amelyik vallásos szellemiségű: a „Himnusz”. A második kötetben, a szöveggyűjteményben már található 30-40 vallásos ének és néhány imádság. Felmerül azonban a kérdés, hogy a protestáns hittel, szellemiséggel vagy ateistaként, hogyan lehet katolikus énekeket, imákat tanítani? Nem a tanárokat kívánja elmarasztalni más vallásukért vagy ateista gondolkodásukért, hanem az ebből adódó problémára hívja fel inkább a figyelmet.

Demse Márton, csángó születésű író álszenteskedést érzékelt ezekben a gondolatokban, hiszen a csángó gyerekeket az állami iskolákban 99,9%-ban ortodox-román tanító tanítja. „Azokkal nincs probléma, csak azzal a pár tucat protestánssal?” – kérdezte.

Félix atya kiegészítve a vitát elmondta, hogy minden faluban van 3-4 katolikus tanár, aki tanítja az iskolákban a katolikus hittant. Igaz nem magyarul, hanem román nyelven. Aztán feltette a kérdést, hogy a magyar iskolában egy protestáns tanár, aki egyedül tanít, hogyan tanítja a katolikus hitet? (A közbeszólók szerint is: „sehogy!”) Ő ezt tartja problémának, egyébként a protestánsokkal semmi baja, hisz ökomenikus imanapokon is részt vett. A magyar nyelvű hitoktatásról elmondta, hogy ezt törvény szabályozza. „Ha valakik akarják, hogy magyarul is legyen a hitoktatás, írjanak levelet a miniszternek.” – mondta.

Mihoc Valentin, a moldvai Frumoszából számazó, és most Magyarországon tanuló, és a váci egyházmegyéhez tartozó szeminarista következett. Mint mondotta: „…az én falumban is vannak magyar tanárok, van egy magyar iskola. Öt évet tanultam Iasiban a szemináriumban. A szünetekben nem voltam kapcsolatban a magyar tanárokkal, mert nem ez volt az én célom. Vannak viszont ismerőseim, rokonok, gyerekek, akik azért mennek a magyar órákra, mert az jelent nekik csomagot, ösztöndíjat, kirándulásokat, internetet. Mikor volt egy kis szabad időm, elmentem és megkérdeztem azokat a gyerekeket, hogy mivel foglalkoznak az órákon? Azt mondták, hogy internetezünk, teszünk képeket a könyvekbe. Mondom, ez a cél? Aztán voltak beszélgetések a gyerekek között: ’Hát te buta vagy! Nem mész magyar órára? Ott kapsz ösztöndíjat, nyáron mész Budapestre.’ A második kérdésem, vagy inkább problémám, hogy milyen kapcsolatban vannak ezek a tanárok az adott faluban az egyházmegyével? Például az én plébánosom egy kicsit dühös. (Én nem ismerem ezt a helyzetet más faluban.) Kíváncsi voltam, hogy miért? Mondta a plébános, hogyne lennék dühös erre a pár emberre, ha a tanárokat a gyerekekkel egyszer sem láttam a szentmisén, a rózsafüzéren. Mégpedig ez nyáron volt, nem az iskolaidőben, hanem a szünetben. Milyen hívek ezek, vagy mi a célja ennek a dolognak? Nem mondhatom, hogy szentmisére, rózsafüzérre, szentségimádásra jönnének. Van a búcsú a faluban júliusban, de semmi támogatás, (segítség) nincs ezektől a tanároktól. De van minden nyáron kirándulás nekik, legalább egyszer egy évben. Ezeknek a gyerekeknek ösztöndíj kétszer egy évben, csomag Húsvétkor, Karácsonykor – ez kötelező. Megkérdeztem a gyerekeket: ösztöndíj, kirándulás, pénz, ha mindezeket félre tesszük, mi marad? Mi marad? Nem csak az a cél, hogy okos legyen valaki. Ismerek olyan okos embereket, akiknek tíz diplomájuk van, de amikor leülünk az asztalhoz és iszunk egy kávét, neki kezdünk beszélgetni sokféle témáról, a semmi a mondanivaló. Csak ezt akarjuk? Most vagyok a Balassi Intézetben, tanulok. Köszönöm Lajos úrnak, hogy megsegített ebben. Én ott egyedül vagyok csángó! Tudják önök, hogy a többiek milyen nemzethez tartoznak? Afgánok, kínaiak, japánok, vietnamiak és azok szorgalmasak, meg akarják megtanulni a magyar nyelvet. Hol vannak a csángók? Mi a cél? Támogassuk őket (a csángókat) és hová érnek? Hová érnek? Hát igen, a pénz, a pénz, a pénz! Ez a legfontosabb, a pénz? Elkértem egy füzetet egy gyerektől Frumószában. Rajzolnak, internet, messenger…, más semmi.”- fejezte be mondanivalóját.

Willemse Jolanda kérdése: Hogyan lehet ezen változtatni? A tanárokat is motiválni kellene valamivel.

Mihoc Valentin visszavette egy rövid vita után a szót és kifejtette: „Lássuk, hogy mit akarunk csinálni a gyerekekkel, vagy ahogy mondta a Lajos, ez a rengeteg pénz hová megy?… és én használok egy másik kifejezést: az úton elolvad.”

Willemse Jolanda szerint nagyon sok függ attól is, hogy milyen körülmények között van egy pedagógus. „Erről beszéltem az előbb is, hogy meg kell teremteni az alapvető szociális körülményeket ahhoz, hogy egy tanár eredményesen tudjon tanítani. Ha nincs hozzá eszköz, lehetőség, akkor a tanár lehet a legjobb tanár a világon, akkor sem fog jó munkát végezni viszont a média felé jól tud tálalni.” – mondta.

Kotis Mihály, csángó származású zirci orvos: „Amíg egy vezető diktál és megmondja, hogy nem kell minőség, és amíg aki a pénz adja hagyja, és nem fogja megkövetelni, hogy a vezető mit kérjen a beosztottjától, addig nem lesz változás. Van tapasztalatunk erről.” – mondta.

Vásárhelyi Tamás példázata a körülményekre:  „Mondjuk 60 gyerek jár iskolába, egytől nyolc osztályig. Osztályonként mondjuk van tíz gyerek. Van egy terem. Délután mennek a gyerekek; mondja meg nekem, hogy a hét, nyolc osztályosokkal mikor foglalkozzon a tanár intenzíven minimum 3 órán keresztül, hogy azoknak a tudását növelje? Van neki 1-2, 3-4, 5-6, 7-8 osztálya, sorba jönnek és van neki naponta négy órája, hogy foglalkozzon a gyerekekkel. Mire hazamegy, van éjfél. Ha az (állami) iskolában napközben taníthatna magyarul, akkor intenzíven foglalkozhatna velük. De a helyi hatalmasságok ezt nem engedik.”

Kotis Mihály: „Eleinte nem volt szakember. Behívtunk valakit segíteni, de az nem segíteni jött, hanem a hátunk mögött intézkedni. Később diktálni is akart. Ő mondta meg, hogy nem a minőség, hanem a tömeg a fontos. Mi ezt tapasztaltuk, onnan jöttem. Összehozunk egy nagy tömeget, nem akarunk mást csak az értékét megnövelni és örülünk, hogy idáig eljutottunk?

Gyöngyössy Lajos: „Nekem már a harmadik keresztgyerekem van. Egy fiú volt az első, aki részben családi okokból, részben a saját mentalitása miatt nem tanult túlságosan jól. De annyira tanult, hogy leveleket írt. Becsültem benne azt, hogy nem mindig azt az egy mondatot írta le, mint amit már egyszer leírt, hanem egy kicsit mást… Elhagyta (hetedikes korában) az iskolát, elment Bákóba segédmunkásnak, hát ott nyilvánvalóan nem magyarul beszélnek. Két év óta egyetlen levelet sem kaptam… A másik keresztlányomnak a családban voltak példaképei: édesanyja és a nővére, aki most is Csíkszeredában tanul jó eredménnyel. A keresztlányom elvégezte a nyolcadik osztályt, minden lehetősége megvolt, hogy tanuljon. Az édesanyja kiment dolgozni Olaszországba, hogy pénz legyen erre, tudjon utazni az iskolába meg egyébre. A gyerek a tanévkezdés előtti napon, vasárnapról-hétfőre virradóan küldött egy SMS-t a tanárának, hogy visszalép a csíkszeredai továbbtanulásból. Tőle azóta sem kapok levelet. Amint értesültem, jól eltölti az időt az internet meg a TV előtt, és gyakorlatilag ennyi. Tehát megalapozottan merül fel a kérdés, hogyha ilyen formában marad minden, akkor milyen haszna lesz a jövőben annak a sok támogatásnak, amit adunk, és ebből a csángó társadalom mit fog profitálni? Mást nem tudok mondani, mint azt, hogy azokat a gyerekeket, akik erre érdemesek, ideje korán fel kell karolnunk és a középiskolába megfelelő alapokkal kellene indítani őket és a követelményeket tudatosítani is kell velük. Másképpen hiába fog tanulni 1500 vagy 6000 gyerek, hiába lépjük majd túl a mesés 9000-res tanulói létszámot, ha miután elvégzik az általános iskolát, néhány hét, hónap múlva egy-két magyar szóra fognak csak emlékezni abból, amit tanultak. Ez a helyzet sajnos most már tapasztalattá kezd érni. Kapom a keresztszülőktől a telefonokat, hogy mindig ugyanazt az egy-két mondatot írja a gyerek évek óta! Miért? Jelenleg itt tartunk. Ráadásul az MCSMSZ nem támogatja a Magyarországon továbbtanuló diákokat. Valamiféle támogatás fölsejlik az erdélyi egyetemeken, de Magyarországon semmi.  Aki idejön tanulni, az kap a Magyar Államtól 17.500 forintot havonta, amiből nem tud megélni. Elmennek a diákok éjszaka dolgozni, azután nyilván a megerőltető munka miatt a tanulást nem bírják, sokan az első vagy második félévben kibuknak. A Szövetség nem támogatja a főiskolai vagy egyetemi továbbképzést választókat sem anyagilag, sem erkölcsileg, mivel kiléptek a gyerekek a felvállalt oktatási körből, a középiskolából. Sajnos a Magyar Állam sem lépett ebben a dologban, hogy komolyabb ösztöndíjat adjon nekik, és nincsen olyan csángó társadalmi szervezet sem, amelyik a gondoskodása alá vonná őket. Most nálunk (a KEMCSE-ben) indult meg egy kezdeményezés, hogy keressünk szponzorokat nekik. Komolyabb hátteret kell teremtenünk ahhoz, hogy valóban legyen csángó értelmiség. Reméljük, hogy a közhasznúvá válásunk segít majd ebben, különben tíz év múlva is ugyanaz lesz a probléma Moldvában a képzetlen polgármesterekkel, mint ma, akik ráadásul nem is védik a csángók érdekeit.

4. rész

Duma András, csángó költő és a Szeret-Klézse Alapítvány elnöke bemutatkozással kezdte hozzászólását és előadását. Elnézést kért előre is, hogy hosszan fog beszélni. A neve eredetével folytatva elmondta, hogy a „duma” szó nem magyar eredetű, hanem szláv. Azt jelenti, hogy gondolkodni. Majd így folytatta„ …”Miért vagyunk itt és mit akarunk? Ki akarjuk kerülni a dilemmát. Félix atya ügye tisztelendő. Mi is történik Csángóföldön? Mit akar az egyház meg a csángók?… Megkaptam a meghívót és őszintén az volt a véleményem, hogy ez is olyan, mint a Csángó Bál, én nem megyek, hogy táncoljam ki a halálomat. – ez volt a válaszom. Amikor felolvastam a szöveget, elkezdtem gondolkodni, megnéztem ki írta alá. Megmosolygott az arcom, hiszen az édesapját (mutatott Félix atyára) ismertem.” Elmesélte gyerekkori jó emlékű élményét Félix atya édesapjával kapcsolatban. Nemcsak Félix atya édesapja, hanem a nagyapja miatt is eljött erre a találkozóra, mert Duma András édesapja nagyon szerette őt. Hiányolta viszont a Szent István Egyesület jelenlétét. Az Egyesület elnöke, Nyisztor Tinka meghívást kapott, de nem mint egyesületi elnök, hanem mint a csángó szervezetnek (MCSMSZ) a vallási felelőse, de ilyen címen sem jött el. Dilemmából-dilemmába keveredtünk. Én megértettem a helyzetet, de azért mondtam, hogy a Szent István Egyesület egy kicsit más, mint a csángó szervezet.” – mondta Duma András.

Félix atya közbeszólt: „…Felhívtam mindenkit telefonon (Moldvában), akit vártunk és elmondtam magyarul, hogy jöjjenek. De nincsenek itt és ezt nem értem. Nem kértem senkitől semmit, csak tisztázni szerettem volna a dolgokat. Ő (Duma Andrásra mutatott) itt van Romániából, pedig biztos van nagy hó ott is.”

Duma András így folytatta: „Igen, igen, tudom a tisztelendő megtette…” „…Az igazság az, hogy elsősorban kellene segíteni neki (Félix atyának) abban, hogy ha valamit kezdeményez. Sokan tekintik úgy, hogy a másik (román) oldalon van. Én nem úgy tekintem. Én úgy tekintem a tisztelendőt, hogy egy létra, amin lehet, hogy feljutok a püspökig és tudok vele 10 percig beszélni…ezek lépések. Ezeket a lépéseket meg kell próbálni, hogy tudjunk közelíteni.” Majd így folytatta: „Én előkészültem itt egy előadással. Tisztelendő tekintse úgy, hogy én egy magyar jobboldali vagyok ott Klézsén. Én magát tekintem egy közepes (mérsékelt) embernek, aki megpróbálja megoldani a problémát. Én mély tisztelettel vagyok azzal, aki románnak vallja magát, és a Jóisten rajta segítsen, de legyen biztos önmagában, hogy román, mert akkor egy jó ember lehet! De ha nem biztos magában, hogy román, akkor biztos bizonyítani akar, és a bizonyíték kellene, azonban bizonyítani csak a tolvajnak kell.”

Félix atya ismét közbeszólt: „Úgy gondoltam, megkeresek 3-4 ágat az őseim közül… Klézsén születem, akkor én is csángó vagyok. De én – mindenkit nagyon tisztelek – úgy érzem, hogy román vagyok. Én úgy látom. Ha valaki megsértődik: bocsánat de ezt így érzem én, és senki nem tudja befolyásolni, hogy másképpen érezzek…Ha egy indiai itt él, megkapja a magyar állampolgárságot, akkor is mindig azt mondja, hogy én indiai vagyok.”

Duma András visszavette a szót: „Ahhoz, hogy az ember tudja, hogy kicsoda és micsoda, ehhez informált kell, hogy legyen. Sajnos, nálunk csángóknál az információs lehetőség olyan mélyen van, (hogy) mindenki amibe tud, abba kapaszkodik.” Egy erélyes közbeszólás után Duma András kérte, hogy ne szakítsák félbe. A közben megérkezett András atya kérte, hogy ne legyenek indulatosak a beszédek, hozzászólások. A hangulat ezután lecsitult. Duma András ezután így folytatta „Úgy gondolom, hogy itt a szeretet jelképe vagyunk. Adtam egy témát (az előadásnak), de nem tudtam milyen kell. Vallásról van-e szó, mert hallottam, hogy a főtisztelendő úr eljön a Csángó Bálba. Nem tudom, hogy igaz-e ez? – nézett Félix atyára.

Félix atya: „Nem fog eljönni, mert nem tud jönni korábban. Lesz február 7.-én egy szentmise (Budapesten a Szent Anna templomban) mielőtt Rómába megy, és csak későn este érkezik ide Romániából az autója.” Elmondta, hogy a püspök úr helyett nem jön el senki, mert ő és a paptársai sem értenek egyet azzal a híreszteléssel, hogy a román papok románosítják a csángó falukat. Ő nem hajlandó ilyen vitába keveredni ott és a helyettese sem.

Duma András a kicsit hosszúra nyúlt bevezető után rátért előadására, melynek címe: „A vallás és kultúra a moldvai magyarságnál.” (Ld. a honlapján is: http://www.csangok.ro/vallas.html ) Az előadás tartalmazta az oktatást is. Az előadását így kezdte: „Először vettem a vallást, mert ugye régen a vallás volt az első, amely befolyásolta egy népnek a kultúráját.” Kifejtette ezután, hogy a vallás előtt is volt a népeknek kultúrája. A tudás nem csak a Bibliából, hanem az életből is jön és kialakítja azokat a normákat, amelyekben élünk. Ezután az információ fontosságáról beszélt. Levezette a  a moldvai katolikusok, a moldvai csángók történetét a Milkói Püspökségtől a napjainkig.   A mai nyelvhasználatról kifejtette,hogy pl. Klézsében a csángóknál „…nemcsak az ő gyerekeik nem beszélik azt a nyelvet, amit a szüleik beszélnek, hanem az én gyerekeim sem beszélik most már azt a nyelvet, amit én beszélek. Bizonyára én elmondok olyan szavakat, amelyek Klézsében hangzanak el, és lehet, hogy a fiatalok, Klézseiek nem értik meg az irodalmár (irodalmi) nyelvből a magyarokat. Erre példákat is mondott: „Mert, hogyha felhúznák a korcunjaikat, megkötnék a bezereiket és összehúznák a melengetőiket, akkor… Ez mind magyar szó. Ezek olyan magyar szók, amelik mutassák, hogy mi magyarabbak vagyunk, – bocsánat a kifejezésért – mint a magyarok. Ez így van. Hát a magyar nyelv átvette a némettől a zoknit, és nem mondja, hogy korcun. Tehát nem a lába karjának a cundliját húzza a lábára, hanem a német zoknit. Nekem a nagymamám nem zehart tett a teába, hanem édességet. Ahova tesz a német zukrot. Tehát a dilema nem csak nálunk van a csángóknál, hanem az egész magyar nemzeten belül.” Tovább folytatva a történelmet elmondta, hogy a pápa megköszönhette valószínű Béla magyar királynak, hogy létrehozott egy püspökséget. A tatárjárás után azonban a lerombolt püspökségek helyett az új püspökségeket már nem az elgyengült magyar királyság hozta létre. Bejöttek Moldvába a misszionáriusok és létrehozták a Szeret, aztán későbben a Bányai Püspökséget. Az idegen szerzetesek, a bosnyákok, bolgárok, lengyelek, olaszok nem értették a csángó embereknek a nyelvjárását. Az egyházi nyelv a román lett. „Ebben a helyzetben megtörtént az, hogy ezek a papok inkább kedvelték a román nyelvet. Vatikánnak is kedvező volt, mert gondolták, hogy ebben az ortodox tengerben a román nyelv lehet, hogy több moldvait vonz a katolikus hitre.” Egy román nyelvű idézetet mondott el, melynek magyar jelentése: „Belőttek a katolikus templomok tornyiba és kupolákat építettek rá. Persze ez nem ért sokat, mert egy év után nem volt vajda. Volt, aki visszatette a toronyokat, volt aki nem tette vissza a toronyokat. Azok rögtön elveszítették a nyelvüket, volt akik nem.” Érdekességként említette Bandiusz kijelentését: „…ő Boszniából jött, bosnyák emberként. Miután kinevezik püspöknek rájön, hogy ide magyar lelkészekre van szükség. Mert ezeket az embereket csak úgy tudjuk megtanítani az igazi hitre, ha megértik, amit akarunk mondani. Ugye? Később nem volt erre szükség, mert keveredett a helyzet, hisz sokan felvették a román nyelvet, két nyelven beszéltek.” Elmondta, hogy ő úgy tanult meg kiskorában románul, hogy az édesanyja elvitte egy kórházba, ahol románul beszélő ápolónők voltak. Ott ragadt rá a román nyelv. Az ő generációja azért tanította meg a gyerekeket románul, hogy jobban tudjanak a gyerekek érvényesülni. Egyébként, a román iskolában, ha nem tudja a román nyelvet nem tud tanulni. Viszont, ha eljön hozzá egy gyerek, akkor  neki az a fő célja, hogy magyarra tanítsa, hogy értse meg, milyen az a nyelv, amit beszéltek az ősei. Ha a román érzelmű gyerek is eljön az ő foglalkozásaira és csak a játék programokon vesz részt, a magyar órákon nem, olyankor megkéri a gyereket: „…kérlek szépen írj románul, írd fel ezt a szöveget és magyarázd el. Hát felolvassa, elmagyarázza és rájövök, hogy ez a gyerek félig elméleti világban él. Nem gyalázom a román nyelvet. Semmi bajom nincs vele, csak a család gondolkodása, a család kommunikációja bent, az teljesen más a román kultúrától. Az a gyerek annak a román szövegnek csak a felét tudja megérteni, értelmezni. Ki az az értelmiségi, aki visszajön Moldovába és ott értelmesen tudja felfogni a dolgokat?”

Félix atya megjegyzése: „Csináljunk egy kis különbséget. Nem Moldovában, hanem a csángó faluban.”

Duma András: „Igen én most a csángó falvakra gondoltam. Tehát az, amelik megpróbálja értelmesen megközelíteni az ottani világot. Én azért vagyok a tisztelendő mellett, mert úgy érzem, hogy ő értelmesen próbálja megközelíteni ezt a problémát, de az ő szemszögiből.…A csángó kultúrát, a csángó nyelvjárást a Jóisten adta. Na most a történelemhez visszatérve, észreveszem, hogy tolerálta a csángó nyelvjárást az egyház a II. Vatikáni Zsinatig. Annyira, hogy ugye, a miserend latinul volt, ugye, a pap románul prédikált, hisz a klézsei pap lengyel volt, hát ő a román nyelvet tudta beszélni. Hozott nekem egy katekizmust román nyelven. Az emberek szépen magyarul énekeltek a templomban. Nem tiltotta meg senki. Volt kántor amelik  64-ben arra felvettünk, hogy ez meg volt tiltva. Most itten az a probléma történik meg, hogy vajon ki tiltotta meg, és miért tiltotta meg? Az egyháznak lenne a feladata, hogy feltárja, felkutassa azokat a nehézségeket, amelyekben a moldovai papok, püspökök átmentek a kommunizmus idején és milyen nehézségek miatt és milyen nehézségek voltak akkor, mikor hagyták abba a nyelvet, a (magyar) nyelv használatát.”

Duma András ezután a nyelv dilemmájáról beszélt. Az adott helyen (pl. Romániában) élőknek fontos, hogy a hivatalos nyelvet tudják, de nem csak ez fontos, hanem az elődjeiknek a nyelve is, hogy tudják, honnan jöttek, hová mennek? A magyaroszági is tanulhat a csángóktól és viszont. Fontos azonban, hogy mindig csak a jót, ne a „gyengébbet” (könnyebbet) tanulják egymástól. A moldvai ember kultúráját, erkölcsi rendjét nem szabad szétrombolni, inkább átvenni kellene belőle. Visszatérve mégis a témára, arról beszélt, hogyan is kezdődött el a történelem során a magyar oktatás? Sok csángó nem tudja ezt. Számukra nyitva áll a Klézsei Múzeum, ahol kéziratok, könyvek láthatók erről. Arról is történetek vannak, hogy a gyereket a családban nevelték tisztességre a magyar mesék, történetek felolvasásával, megbeszélésével. Ma a köszönés a felnőtteknek vagy az ülőhely átadása a buszon az időseknek már nem mindig történik meg. Ő is megpróbálkozott a mese és történet felolvasással. Érdekes lett az eredmény. „…amikor felolvastam azt a mesét a gyerekemnek, láttam, hogy nagyokat röhög. Láttam, hogy élvezi. Nem csak az volt, hát az volt a lehetősége, hogy kiment játszódni. És akkor elmondta, hogy mesélt, ott kint. Elmondta románul, de azt mondta, jobban tudja elmondani az apám. Hát hogyne, mert ő felolvassa magyarul. S akkor vasárnap bejött hozzám tíz gyerek, hogy olvassam el magyarul a mesét.” Ezután a szomszédok is hasonlóképp tették ezt több-kevesebb sikerrel magyarul vagy románul, ahogy beszéltek.

„Amikor ezt megindult, ez a mozgalom, akkor persze rám figyelt a sajtó, akár a román, akár a magyar. Nem volt ott semmi baj, mert kivittek rengeteg gyereket Borbáth Erzsikéhez tanulni magyarul Erdélybe. Most is látom Erzsike nénit (ahogy mondja): ’András! Van egy busznyi gyerek, lerakták, elment a busz, és akkor itt volt nekem egy év. Ezeknek a gyerekeknek szállás, étkezés, pedagógus (kellene). Semmi (sincs). Mit tegyek velük? Mit tegyek velük?’ …Volt olyan gyerek, aki tanulni akart, volt akinek szociális problémája lehetett. Ez az asszony felkarolta ezeket a gyerekeket. És azután ez szokássá válott. Ha én úgy akarok, hogy az én gyerekem jól tanuljon, akkor kiviszem Csíkszeredába, és ha Csíkszeredában végez, valószínűleg egyetemre jut. Ez ment is egy jó darabig. Annyira jutott el Borbáth Erzsébet, hogy 120-130 gyerek, ha nem is jutott el egyetemi szintre, eljutott középiskolára vagy szakiskolára. Hát, mindenből lehet biznisz! Mindenből lehet biznisz! Később más iskola is megpróbálta ezt. Nézzük meg, abból a 120 gyerekből, aki tanult Erdélyben, rengeteg értelmiségi van Csángóföldről, amelyik megkapja éppen a helyét Olaszországban vagy Spanyolországban, vagy Magyarországon. Mi történik az utolsó időben az oktatásban? Nem jelentkezik fel 120-ig, hanem leesik felére. A tavaly és a tavalyelőtt azt tapasztaltuk, hogy amelyik gyerekek kimentek Erdélybe, az év közepén kérik és visszatérnek Bákóba tanulni. Ez egyértelműen utal az oktatás minőségére. Miért esett le az oktatás minősége? Mert kezdetben ez volt a cél? Ez volt a cél, hogy a moldovai a csángó falvakból értelmiség emelkedjen ki. Most nem az a cél, hogy a moldovai csángó falvakból értelmiség emelkedjen ki, hanem az a cél, hogy tömegesen tanuljanak a csángók magyarul.”

András atya közbe szólt: Nem voltak ott csángó értelmiségek? Picit furcsa a helyzet. Úgy indítja Ön a helyzetet, mintha most indult volna az egész élet. (Heves párbeszéd alakult ki András atya és Duma András között.)

Duma András válasza: „Egyeseknek most, egyeseknek nem. Nézze meg, a csángó társadalom olyan, amilyen. Vannak, akik így gondolkodnak, vannak akik úgy gondolkodnak, de mind csángó.”

András atya: „Amikor a testvér szót mondja, úgy mondja, hogy tényleg testvérek vagyunk. Nem azt, hogy mi csináltuk ezt az egészet, mi indítottuk…”

Duma András: „Arra akarok közelíteni, hogy hol vannak a hibák. A hibák ott vannak, hogy ez az oktatási forma nem volt elfogadva az iskolákban. Mi csángók vagyunk, szülők. A szülők azt csinálták, hogy kérték, az iskolában engedjék be a magyar órát. …A moldovai szülők nem magyar iskolát kértek,…” Itt vita alakult ki Félix atya és Duma András között. (Az előbbi a magyar iskolát kérőkről tudott.) Duma András így folytatta: „Nem, nem. Én értem, tudom, mit akar mondani. Tehát a román nyelvű iskolákban a Ceausescu-időben azt mondták, hogy ha valaki annak vallja magát, hogy magyar vagy szász, vagy cigány, kérheti az iskolában, az anyanyelvet, mint tantárgy(at) és kérhet idegen nyelvet is. Tehát egy, hogy kérhetem az anyanyelvemet, mint tantárgy, és más, ha kérem az anyanyelvet, mint idegen nyelvet. Ez egy dilemma lehetőség volt a kommunizmus idején. Ezután, mikor kijött a demokrácia Romániában, a parlamentből döntés jött arról, hogy igen is lehet a román tagozatú iskolába magyar anyanyelv óra. Ez a baj, hogy ezzel nem voltak tájékoztatva a csángók. Ez a rendelet nem volt informálva a TV-ben, az újságokban. Most ugyanevvel a dilemmával van olyan szülő, amelyik úgy akarja a magyar nyelvet, mint anyanyelv, és van olyan szülő, amelyik úgy akarja a magyar nyelvet, mint idegen nyelv.”Duma András így fejezte be a beszédét: „ Én lassacskán ezzel próbálom közelíteni a végét, de mondtam, hogy hosszú lesz a beszéd.”

„Jó volt, nagyon! Értelmes volt! Fontos volt hallani!” – hangzott a jelenlévőktől.

Duma András így folytatta zárszavait: „Tehát megszületett több szervezet, amelyik foglalkozik iskolán kívül. Mert ha a gyerek úgy érzi, hogy az iskolába a padból felállítják, hogy te miért kérted a magyar órát, szidják, gúnyolják, hát akkor oda megy magyarul tanulni, ahol megtanítják magyarul iskolán kívül…mi nem törzsekben élünk, ahol van egy férfi és huszonöt nő. Mi családokban élünk. A csángóságnak van egy erkölcsi rendje. Európának is van egy erkölcsi rendje. Az nagyon jó, ha van egy nagy szervezet, és van egy összefogó hálózat, amelyik a több szervezetet össze tudná fogni. Mi még nem jutottunk ide. Tehát a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége Sepsiszentgyörgyön jött létre azokból a fiatalokból, amelikek Ceausescu idejében kimentek Erdélybe. Erdélyben 150 ezer katolikus van, magyar eredetű, csángó eredetű Moldovából. Csak erről nem mer senki beszélni. De ezek ott vannak. Ott van a népszámlálás, csak át kell nézni a papírokat. Ezek hozták létre a csángó szervezetet.

Lejegyezte és szerkesztette:

Gyöngyössy Lajos

amelyre sok szeretettel várunk minden kedves keresztszülőt és érdeklődőt!

Időpont: 2010 március 20. szombat 14-17h

(Kapunyitás 13.45h-kor)

Helyszín: Háló Központ

Cím: V. ker. Ferenciek tere 7-8. (Kossuth L. u. 1. III. lph. II./. 9.)

www.halo.hu

Moldvai magyar fiatalok Magyarországon!

Találkozás hazánkban tanuló és itt dolgozó moldvai magyar fiatalokkal. Először köszöntjük őket szóval, dallal, zenével, tánccal, majd bemutatkozásukat követően lehetőség nyílik itteni életük, örömeik, gondjaik megismerésére, felmérhetjük, hogy mi keresztszülők miben tudjuk segíteni őket, és hogy tudjuk mindezt közvetíteni magyar honfitársunk felé.  A beszélgetés moderátora egyik keresztszülőtársunk, László Katalin tanár lesz, aki többször járt már Moldvában és értő-érző ismerője moldvai magyar testvéreink helyzetének.

A program alakulásától függően, lehetőségünk lesz a DUNA TV Csángóföldön készült lírai kisfilmjei közül egy rövidebb-hosszabbat levetíteni.

A helyszínen csángó témájú könyvek és CD-k is kaphatók lesznek.

Szeretettel várunk mindenkit!

Regőczi István atya áldásos hosszú élete során sok jót tett, sok szentmisét mutatott be a csángó-
magyarokért is, és sokat imádkozik is értük. A 95 éves atya 2000 októbere óta minden
csütörtökön este 8 órakor Rózsafűzér-imádságot vezet a magyarságért, ifjúságunkért a Városliget
szélén, a lerombolt Regnum Marianum templom helyén álló keresztnél. A pusztinai asszonyok
Nyisztor Tinka vezetésével ugyanebben az időben évek óta velünk együtt imádkoznak.

Regőczi atya munkásságáról méltatás olvasható a Magyar Kurír honlapján. Ld.

http://www.magyarkurir.hu/pview.php?id=31452/

A már hagyományosnak tekinthető keresztszülő-tanár találkozónak ezúttal a budapesti Németh László Gimnázium adott otthont. (Két évvel ezelőtt a Lónyai gimnázium volt a helyszíne.) Lami Pál igazgató úr és kollégái kíváló szervező munkájának köszönhetően nagyszerűen, zökkenőmentesen zajlott  az összejövetel, pedig igen csak sok ember közös és személyes találkozójára  kellett sort keríteni. Először az aulában tartott rendezvényen a Moldvai Csángómagyar Oktatásért Alapítvány vezetői és munkatársai számoltak be az elmúlt két év eseményeiről, eredményiről, terveikről, .majd bemutatkoztak a tanárok, régiek és újak egyenként, és a keresztszülők egyesületének, a KEMCSÉ-nek új elnöksége is. Ezután  a 21 oktatási helyszínnek megfelelően, a falvak nevét viselő termekben a keresztszülők külön is beszélhettek a pedagógusokkal, s tájékozódhattak keresztgyermekük iskola eredményeiről, életéről, családjáról. Több helyen már a nyári táborozás szervezése is szóba került. s sok ajándékcsomag is összegyűlt

A megjelenők nagy száma tükrözi, hogy élő kapcsolat van a támogatók és támogatottak között.

Köszönet mindenkinek a szervezésért és részvételért!

Moldvai tanáraink egy teljes hétig a gödöllői Damjanich János általános iskolában vettek részt pedagógiai továbbképzésen. A teljesen megújult iskola pedagógusai nagy szakértelemmel és szeretettel vették körül a vendég tanárokat. Szűcs Józsefné igazgatónő és csapata fáradtságot nem ismerve mutatta be a messziről érkezett tanároknak a legújabb pedagógiai programokat. Nagyon érdekesek voltak az óralátogatások, amelyeken kiderült, hogy eredményesek az alkalmazott pedagógiai módszerek: a gyerekek nagy élvezettel, együttműködéssel, fegyelmezetten vettek részt a foglakozásokon.

Különleges élmény volt a színházi nevelési és drámapedagógiai óra. Az iskola színháztermében színészek által előadott jelenetek közös feldolgozása katartikus élményt adott, és bebizonyította, hogy kellő érzékenységgel kezelve a kamaszok problémáit, azok oldhatók.

A testnevelés órán vendégeink sok ötletet kaptak az udvaron játszható csapatjátékokhoz. ami azért is nagyon hasznos , mert Moldvában a falusi iskolákban nincs tornaterem.

Tanáraink kis csoportja moldvai énekkel, tánccal fellépett az iskolai Kulturális Napokon. A főleg szülőkből álló nézőközönség lelkesen köszöntötte a messziről érkezett vendégeket.

A jól sikerült hetet egy kellemes búcsúvacsora zárta, amelyen megjelent Gémesi György polgármester úr és az iskola tanári kara is. Az est fénypontjaként moldvai táncház zárta a gödöllői továbbképzést. Mindenkinek nagy szeretettel köszönjük a részvételt és támogatást..

A tanárok programja ezzel még nem ért véget, szombaton a budapesti Csángó Bálon szereztek újabb híveket a Keresztszülő programnak és a moldvai táncnak, muzsikának. Útjukat

hazafelé ismét havazás nehezítette .de szerencsésen megérkeztek falujukba, és reméljük új ismeretek birtokában, pozitív energiákkal feltöltődve folytathatják nehéz, de nemes munkájukat.

Örülünk, hogy ehhez egy kicsit mi is hozzá tudtunk járulni!

Büttner Sarolta

programfelelős

Egy rendkívüli közgyűlést is kellett tartanunk a Fővárosi Bíróság kérésére szükséges Alapszabály-
módosítások ismertetése és elfogadása miatt. A kellő létszámú tagok megérkezéséig Büttner
Sarolta a január végi nagy sikerű tanár-keresztszülő találkozóról számolt be vetített képekkel. Két
év után ismét eljöttek a tanárok továbbképzésére egy hétre Budapestre és Gödöllőre, ahol sok új
ismerettel gazdagodtak. A keresztszülőknek is lehetőségük volt találkozni velük, valamint az
MCSMSZ munkatársaival is. (Cikke hamarosan olvasható lesz a honlapunkon.)

A rendkívüli közgyűlés sikeresen lezajlott. Ezúton is köszönjük Dr.Antal Gábor keresztszülőtársunk
szakavatott segítségét, aki levezető elnökként és jogászként a kért formában és módon a
helyszínen a szükséges tennivalókat elvégezte. (Az Alapszabályunknak a  végleges szövegét
benyújtja a Bírósághoz, ami majd a honlapunkra is felkerül.)

Mátyás Mónika moldvai dalainak hiteles és gyönyörű előadása után kapta meg a szót vendégünk,
Szabó T. Attila, a biológiai tudományok doktora, aki nagy türelemmel kivárta, hogy a figyelmünket
leköthesse a moldvai csángó-magyarokkal kapcsolatos több tudományágra  kiterjedő
témakörben megírt előadásával: „A magyar babok … és ami mögöttük van (különös tekintettel a
csángóságra)” címmel. Megköszönte Mónika énekét, amely megadta az alaphangulatát a
mondanivalójának. Emléket állított tudós édesapjának, Szabó T. Attilának és fiatalon elhunyt
öccsének, Szabó T. Ádámnak is, akik a munkásságukkal nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy
moldvai testvéreink múltját és értékeit az utókor is megismerhesse (Moldvai csángó nyelvatlasz,
Tatrosi Biblia, stb.) Hallottunk a viszontagságos körülményekről, amelyek nehezítették a
munkájukat, sőt hátráltatták és egy időre gátolták is a kiadványok megjelenését.

Érdekes volt a tudomány emberének a problémafelvető és megoldásra inspiráló gondolataiba is
bepillantást nyernünk. Tréfásan fel is hívta a fiatal csángó egyetemisták figyelmét a témák
tanulmányozására. Nagyon érdekes volt hallanunk például a „bab” szónak a megőrzéséről.
Moldvában és nálunk is így nevezzük ezt a zöldséget. Sőt, Moldvában a „babona” szó is ebből
származik. (A babszemekkel kapcsolatos varázsmondókák is ezt bizonyítják.) Érdekes, hogy a
területileg köztünk élő székelyek már „paszuly”-ként, vagy „fuszulyka”-ként nevezik. Mi lehet a
magyarázat? Majd a jövő kutatóira vár a feladat, hogy megtalálják rá a választ. Videofelvétel-
részleteket is láthattunk az előadás végén ráadásként, amelyeket a tavalyi bákói/lábnyiki csángó-
konferencián és a történelmi jelentőségű lábnyiki román/magyar/latin nyelvű püspöki szentmisén
készített. A keresztszülők kérdéseire is válaszolt. Nagy tapssal megköszöntük az értékes és
érdekes előadást. Ígéretet kaptunk arra is, hogy az előadást majd átdolgozás után a honlapunkra
is feltehetjük, hogy azok is megismerhessék, akik nem lehettek jelen ezen a jó hangulatú és sok
ismeretet adó esten. Ezúton is hálásan köszönjük türelmét, szavait és tanításait.

Pákozdi Judit elnök megköszönte mindannyiunk nevében az előadást, majd a legfontosabb
várható eseményekről is beszámoltunk a jelenlévő keresztszülőknek és a vendégeknek:

2010 március 20-án lesz a következő klubdélutánunk, amelyen itt tanuló csángó egyetemistákat
és főiskolásokat fogadunk majd egy kis beszélgetésre. Moderátor lesz László Katika,
keresztszülőtársunk, akinek a segítségével megismerhetjük őket, a falujukat, és a problémáikat.
Reményeink szerint szorosabb kapcsolatot tudunk velük kialakítani, és a jövőben segíteni is
tudjuk őket a mindennapos gondjaik megoldásában.

2010 március 26-án, pénteken közös Keresztutat tervezünk idén is moldvai csángó-magyar
testvéreinkkel együtt, 1-1 stáció elmondásával,  lelkivezetőnk, a lujzikalagori születésű Tampu-
Ababei József plébános atya templomában. (Budapest XVII. ker. Hősök tere, Magyarok
Nagyasszonya templom.)

Mindkét eseményre az itt élő és ide látogató moldvai csángó-magyar testvéreket, keresztszülőket
és az érdeklődőket is szeretettel várjuk és hívjuk.

2010-02-13

Albertné Révay Rita

Dr.Antal Gábor ügyvéd és Büttner Sarolta programfelelős

Mátyás Mónika énekel

Dr.Szabó T. Attila tudományos előadását tartja

Visszatekintve egyesületünk első három évére sok eredménynek örülhetünk a támogatóinkkal együtt: a szép új gyermekek-házainak, a keresztgyerekeink testi-lelki gyarapodásának. Nagy öröm, hogy egyre szélesebb körben ismertté vált hazánkban és a világban is a csángó kultúra értéke. Köszönhető ez a művészeiknek, a tudósoknak, a politikusoknak, a tanároknak és talán a keresztszülőknek is. Az eddigi időszak legnagyobb ajándékát Erdő Péter bíboros úrtól és a Román/Magyar Püspöki Kartól 2009 október 18-án kaptuk, amelyet később a Duna TV jóvoltából láthattunk is valamennyien: a lábnyiki román/magyar/latin nyelvű szentmisét, amelyet Cserháti Ferenc, a határon túli magyarok püspöke és Petru Gherghel, a jászvásári püspök celebrált több csángó származású pappal együtt, ahol magyar szóval és magyar énekekkel is dicsérhettük az Istent mi keresztszülők is, együtt a többiekkel. Történelmi és felemelő pillanat volt, amikor hallhattuk Petru Gherghel püspök atya szavait magyarul, és az ígéretét is, hogy bevezeti a magyar nyelvű szentmisét azokban a falvakban, ahol ezt kérik a hívők. Köszönőlevelet fogalmaztunk meg Erdő Péter bíboros úrnak és a püspököknek, amelyet december 12-én Ékes Ilona országgyűlési képviselő és Pákozdi Judit elnök adott át neki mindannyiunk nevében „A mi falunkban csángók laknak…” című, MCSMSZ által kiadott könyvvel együtt, amelyet a csángó gyerekek írtak és rajzoltak a falujukról. Sokan gyűltünk össze erre az eseményre: itt élő és dolgozó csángó értelmiségiek és munkások, az idelátogató csángó továbbtanulók, értük dolgozó és imádkozó támogatókkal és keresztszülőkkel együtt.

Fontos eseményekkel folytatódtak januárban a megkezdődött jó folyamatok. Csángó Fórumot hívott össze Felix Mariut atya, a Bukaresti Érsekségtől Budapestre delegált pap, egyike azoknak, akik 2008-ban három évre magyarországi továbbképzésre érkeztek a moldvai magyar nyelvű szentmisékre való  felkészülésre. Egy tényfeltáró és egyeztető fórumot kezdeményezett a moldvai csángókat támogató szervezetek vezetőivel és küldötteivel, egyéni támogatóival a fontosabb kérdések tisztázására. A találkozó szervezésére közvetítőként a KEMCSÉ-t kérte fel. A fórum helye és időpontja volt: Budapest, I.ker. Batthyány tér, Szent Anna templom, 2010. január 30-án, szombat de. 9 órakor. (Mellékelten olvasható a meghívó, amely tartalmazza a meghívott szervezetek neveit és a témaköröket is.) Moldvából csak a Szeret-Klézse Alapítvány képviseltette magát Duma András személyében, egy hosszú, értékes előadás megtartásával. Moderátoként Gyöngyössy Lajos vezette a megbeszélést. Felolvasott két levelet, amelyet egyéb irányú fontos teendők miatt írt a Fórum számára két meghívott: Petrás Róbert, az AMMOA-nak, és Borbáth Erzsébet, a Domokos Pál Péter Alapítványnak a vezetője. Félix atya elmondta mindazokat problémákat, amiket tapasztalt eddigi élete és tanulmányai során ebben a témakörben, majd a jelenlévők hozzászólásai következtek. A négy órás tanácskozásról videofelvétel készült, amelynek szövegét hamarosan olvashatjuk a honlapunkon is. Sajnos érdemi előrelépés nem történhetett, mivel az MCSMSZ nem képviseltette magát a tanácskozáson, pedig a tanárokkal együtt egy héten át Budapesten és Gödöllőn voltak ebben az időszakban. Félix atya javasolta, hogy a következő tanácskozást az MCSMSZ szervezze meg a rájuk bízottak és a közös ügy érdekében.

Kiemelkedő történelmi jelentőségű eseményre is meghívást kaptunk mindannyian, akiknek a csángók sorsa fontos. Erdő Péter bíboros úr meghívására és Félix atya szervezésében főpásztori román-latin nyelvű szentmisét mutatott be Budapesten, a Szent Anna templomban Petru Gherghel jászvásári püspök, Félix és András atyával együtt 2010 február 7-én, vasárnap délelőtt 10 órakor, amelynek fontosabb részeit magyarul is hallhattuk, sőt több magyar mondatot mondott ő maga is. A szentmisén jelen volt Erdő Péter bíboros úr és több csángó származású pap is. Mintegy 30-40 Magyarországon élő moldvai csángó vett aktívan részt népviseletben a misén. A templomot megtöltöttük sok hívővel együtt, mi keresztszülők is. A szentmise elején Erdő Péter bíboros úr magyar nyelvű köszöntésére, amelyet latinul is elmondott, Petru Gherghel püspök úr rövid román nyelvű köszöntő beszéddel válaszolt, amelyet András atya fordított le magyarra a híveknek. A püspöki beszédből a legfőbb gondolatoknak ezeket tartom:

„A nyelv szent, amelyet az Úristen ránk bízott az Evangélium hirdetéséhez… Köszönjük a lehetőséget Eminenciás Bíboros úrnak, hogy együtt lehettünk, és a papjaink itt tanulhatnak. Meghívunk titeket hozzánk… Moldvába. Viszont látásra! La revedere!”

Fantasztikus lehetőség volt a főpapok áldása után velük találkoznunk a közösségi teremben egy szerény agapé keretében. Köszönetet mondtunk bíboros úrnak, majd átadtuk Petru Gherghel püspök úr kezébe a Moldvában terjesztésre, illetve a püspök úr részéről jóváhagyásra váró román-magyar kétnyelvű misefüzetünket és a Rózsafűzér-lapokat.

A jövőbeli célokról is gondolkodom.

„Látjuk a csángó valóságot, vagy csak nézzük?” – írta 2006 augusztusában Iancu Laura. Azóta egyre többet látunk. Sok teendő vár még ránk. Sok nehézséggel is szembe kell néznünk, de lehetőleg együttes erővel a jót megőrizve mindenre megoldást kell találnunk másokkal együtt a moldvai csángó-magyar gyerekek és a szüleik érdekében, hogy megismerhessék a lehetőségeiket szociális, oktatási, vallási téren egyaránt, és élni is tudjanak velük a gyerekeik és a maguk számára, például a magyar nyelvű szentmise kérésében. Leginkább közvetítőként tudunk mi keresztszülők a magunk eszközeivel ebben segíteni. Szeretnénk ehhez erősíteni és élőbbé tenni a kapcsolatainkat csángó-magyar testvéreinkkel, a Moldvában és itthon élő és felelősen gondolkodó csángó értelmiséggel és a felnövekvő nemzedékkel is, a tanárokkal, a támogatókkal és más csángókat segítő szervezetekkel, valamint minél több keresztszülővel együtt. Örömmel értesültünk egy példaértékű kezdeményezésről: Lészpeden a gyerekek az internet és a számítógép segítségével ’e-mail’-en kapcsolatban vannak keresztszüleikkel és értesülnek az értük folyó erőfeszítésekről is. Jó lenne ezt minden faluban elérni. Meg kéne találni minden tehetséges gyereket és segíteni őket, hogy hazatérve csángó értelmiségként minél nagyobb számban tudják segíteni, oktatni és képviselni Csángóföld őseinek hagyománya nyomán a saját közösségüket, mindezzel megőrizve és gazdagítva az Európai Unió sokszínűségét is.

Hálával és az összetartozás érzésével gondolok mindenkire, akikkel eddig megismerkedhettem ebben az időszakban. Megálmodtunk egy Szeretet-hidat, amely megvalósult. Erősítenünk kell tovább! Legyünk egyre többen!

Szeretettel kívánok mindenkinek jó egészséget és áldásos együttes munkát!

Albertné Révay Rita

2010-02-21

Félix atya a Csángó Fórumon

Erdő Péter bíboros és Petru Gherghel püspök a hívek körében a szentmisét követő agapén

Petru Gherghel püspök Félix és András atyával a budapesti szentmisén

CsáFór_megh_aláírva Ritától 2010 február 24

Elnök	Gazdasági felelős	Titkár
Pákozdi Judit	Adamikné Kovács Katalin	Wagner Nóra
elnok@keresztszulok.hu	gazdasagi@keresztszulok.hu	info@keresztszulok.hu

Alelnökök
Willemse Jolanda	Gyöngyössy Lajos
	alelnok1@keresztszulok.hu
Elnökségi tagok
Lázárné Sereg Borbála faluklub-felelős	Büttner Sarolta továbbtanulási felelős
alelnok3@keresztszulok.hu	alelnok4@keresztszulo.hu
Vajda Éva oktatási felelős	Vékony Márta egyetemisták és honlapfelelős
	martavekony@gmail.com

Pákozdi Judit elnök

Újságíróként lapszerkesztőként több évtized óta a magyar hagyományok, szokások, többek között konyhánk megőrzéséért, értékeinek elismeréséért, családösszetartó, nemzetmegtartó erejének tudatosításáért dolgozom. Csángókkal először 20 éve találkoztam a Baranya megyei Egyházaskozáron, ott és akkor érintett meg a csángómagyar lét karizmája, s a felismerés, hogy e népcsoport fogyása, elvándorlása, asszimilációja felgyorsult. Kötelességemnek éreztem, hogy a magam szerény eszközeivel, megmaradásukat, hagyományaik megőrzését segítsem. Azóta bejártam Gyímes és Moldva falvait, alkotó társammal a pusztinai Nyisztor Tinkával összegyűjtöttem a még fellelhető étkezési hagyományokat és recepteket. Ezeket Csángó galuska címmel ez évben könyv alakban meg is jelentette az a kis kiadó, amelyet magánvállalkozásban működtetek.

Több évtizedig a Magyar Konyha, Közép- Európa első gasztronómia magazinjának munkatársa , majd főszerkesztője voltam, és az utóbbi három évben részt vettem „A rák ellen, az emberért ,a holnapért!” kiemelkedően közhasznú Társadalmi Alapítvány munkájában, ahol módom volt megismerkedni a civil szervezetek működésével. Okleveles üzemgazdász és újságíró vagyok, tözsgyökeres budapesti. és katolikus. Két diplomás gyermekem van, egy leány és egy fiú, akik eddig már három szép fiúunokával ajándékoztak meg. A civil mozgalomban és a médiában szerzett tapasztalataimmal, kapcsolataimmal, munkával és szívvel-lélekkel szeretném a keresztszülőket és csángó magyar oktatás ügyét szolgálni.

Willemse Jolanda alelnök, szociális felelős

Miután megtiszteltek a bizalmukkal, s engem választottak alelnöknek és szociális felelősnek szeretnék bemutatkozni azoknak, akikkel még nem találkoztam. Jolanda Willemse vagyok. Tudom nem hangzik magyarnak, de holland férjem van s attól kaptam ezt a nehezen megjegyezhető nevet, bár a környezetemben egyszerűen mindenki csak Jolandának hív. Egészségügyi Főiskolát végeztem, majd intenzív koraszülött osztályon dolgoztam.

1975 végén mentem el Libiába dolgozni, az ottani magyar kórházba. Ott ismertem meg a férjemet, s a gyermekem is ott született. Soha nem gondoltam volna, hogy minden fontos dolog az életemben Afrikában és Ázsiában fog történni. 30 évet töltöttem külföldön miután a férjemet a Siemens cég vezetőjeként 3 évente más országba helyezték. Mellette megengedhettem magamnak, hogy a fizetésem nagyrészét karitatív munkára költsem. Szinte a megszállottságig elköteleztem magam a szegény afrikai és ázsiai gyerekek megsegítéséért. Sok szenvedést és szomorúságot láttam, de ez még jobban ösztönzött, hogy többet és jobban dolgozzak.

Tagja voltam s vagyok több karitatív szervezetnek. Szerveztem bazárokat a Vöröskereszt Kenyai kirendeltségén, s az általunk elkészített termékeket az Angol Követségen adtuk el. Az így megszerzett pénzt szintén a rászorult és éhező gyermekekre fordítottuk. Ugandában és Nairobiban úszóbajnokságokat rendeztünk iskoláknak, lehetőséget adva a kevésbé tehetséges gyerekek számára is. Ezzel a munkámmal elnyertem a Brisbane trófeát, amely annak jár, aki a legtöbbet tesz a fiatalok sportéletéért. Mauritiuson az angol Corona Society karitatív szervezetén belül gyermekeiket egyedül nevelő anyáknak nyújtottunk segítséget. Nyolc évet töltöttem Kuwaitban, s még az ilyen gazdag országban is vannak rászorultak. Kitört a háború, s menekülni kellett a családommal. Ez a szomorú tapasztalat arra is jó volt, hogy jobban értékeljem a békét és szeretetet. Az utolsó állomás Bangladesh volt, ahol nagyon nehéz az élet. Sok szegény ember él a világ ezen részén, s nagyon nehéz támogatókat találni. A vándorló élet lehetőséget adott arra ,hogy elsajátítsam a több évszázados múltra visszatekintő angolszász civil karitatív munkát. Beszélek tökéletesen angolul, felsőfokon németül s arabul, és hollandul is megértetem magam.

Négy éve költöztünk vissza Magyarországra, s a felnőtt fiam is itt él. Bár ő sohasem járt magyar iskolába, mégis tökéletesen beszél magyarul. Hazatérésem után szerettem volna itthon is folytatni ezt a munkát, s így kerültem kapcsolatban fogyatékos és speciális nevelési igényű gyerekekkel Jászberényben. Külföldi adományokból sikerült belülről az egész iskolát felújítani. Látogatóba elvittem ide a Diószéni gyerekeket is. Elindítottam Magyarországon az Esélyteremtő Születésnap Programot is, amely segítette a csángó gyerekek táboroztatását.

Három éve vagyok keresztszülő, s két keresztgyermekem van Diószénben. Többször jártam Moldvában, s próbáltam megismeri az ottani kultúrát, az emberek gondolkodását. Láttam a Salus Ortopédtechnika Kft. ortopédszűrését, s Tóth Marianna dentálhigiénikus előadásait. Köszönet Király Lajos, s az egész csapat munkájának, amit a csángó gyerekek egészségéért tettek. Szerveztem táborokat a Balatonnál, Nyíregyházán, s a Dunakanyarban, Csángó Advent estét Szentendrén. Nálam laktak a gyerekek végig, s volt lehetőségem jól megismerni őket. A Katalin bál tombolájára Petrás Mária kerámikustól kaptunk egy gyönyörű szobrot. 250 tombolát adtunk el, s a pénzt táborozásra költöttük.

Szociális felelősként szeretném ezt a munkát tovább folytatni, hiszen az előttem lévők nagyon magasra szabták a mércét. Köszönjük az áldozatos munkájukat. Azért, hogy továbbra is ilyen jól működjön ez a csapat, szeretném a segítségüket kérni. Kérem, jelezzék felém ötleteiket, vagy ha valakinek segítségre lenne szüksége, ha ötleteivel hozzá tudnának járulni ehhez a nemes ügyhöz. Azt is szeretném tudni ki, mit, hogyan és hol tett a csángó gyerekekért, hogy egyetlen jótett se maradjon köszönet nélkül. Kedves Keresztszülők! Bármikor bárki rendelkezésére állok, s erőm és tehetségemtől telhetően megpróbálok segíteni. Jó lenne szorosabb kapcsolatot kialakítani az itteni diákokkal is, s talán a tanulásban is segíthetnénk nekik. Tervek vannak, s együtt csodákra lehetünk képesek. Köszönöm a bizalmukat, s munkámmal próbálom önöknek meghálálni. Elérhetőségem : 2000 Szentendre Margaréta utca 4 telefon: 06302792688 , vagy 0626303477

Gyöngyössy Lajos alelnök, vallási felelős

“…mi is magyarok vagyunk, Még Ázsiából szakadtunk, Úristen, sorsunkon segíts, csángó magyart el ne veszítsd!” (részlet a Csángó Himnuszból)

- Isten kezében, mint eszköz teszem a dolgomat a csángó magyarokért; 61 évesen nyugdíjas tervezomérnökként. Budapesti vagyok, itt élek feleségemmel és leányommal, de a vidék és a vidéki emberek is közel állnak hozzám. Az Egyesületben irányítom és ellenorzöm az elnökség muködését, beleértve a gazdasági területet is. Ellátom a közgyuléssel kapcsolatos teendoket. Felügyelem az Egyesület elnökségének és a tagjainak az Alapszabály eloírásainak betartására vonatkozó kötelezettségét, valamint a törvényben az Egyesületre eloírt rendtartást. A csángó magyarokhoz Böjte Csaba atya felhívásán keresztül kerültem közel, olyannyira, hogy néhány napos gondolkodás és tájékozódás után jeleztem szándékomat a Moldvai csángó magyarok Szövetségénél a “Keresztapa program”-ban való részvételre. Keresztfiamat, Rétye Ferencet keresztszüloi jelentkezésemre a Szövetség választotta ki. A második keresztgyerekemet Simon Ankucát úgy is mondhatom a Sors hozta nekem. Mindkettojükkel a 2005 februári Csángó Bálon ismerkedtem meg. Azóta többször találkoztunk részben Magyarországon, részben náluk Lészpeden. Szeretném, ha mindkét keresztgyerekem tovább tanulna szakiskolában vagy középiskolában. Mindkét családot csomagküldéssel illetve anyagilag is segítem. Csángóföldi utazások szervezésével és lebonyolításával is foglalkozom, ezzel más keresztszülonek is lehetové teszem keresztgyerekük meglátogatását. 2006-ban két ilyen látogatást is lebonyolítottam. A további utak szervezése is folyamatosan történik. A keresztgyerekek nyári magyarországi nyaraltatásában is segítséget kívánok nyújtani az Egyesület keretében. További feladatomnak tekintem a keresztszülok egymással és az Egyesülettel való személyes kapcsolatának létrehozását és fenntartását többek között a keresztszülo klubnapokon. Szeretném a vidéki területi egységek megszervezését is megvalósítani. Ezzel az elnökségnek könnyebb lenne a kapcsolattartás és az operatív munka az internettel nem rendelkezo vidéki keresztszülokkel.

Adamikné Kovács Katalin gazdasági felelős

Székely nagymamámtól mindig azt hallottam, hogy „tedd magad hasznossá fiam.”

Igen hosszú ideig- több mint 20 évig- voltam önkéntese és kurátora a Rák Ellen az Emberért Holnapért Alapítványnak, számviteli, pénzügyi és szervezői tudásommal segítettem munkájukat. Ez idő alatt ott kineveltünk egy igen jó képességű csapatot, akik ma már nagyon jó minőségben dolgoznak. Ott most befejeződött a feladatom, de nagyon szeretném a meglévő tudásomat és gyakorlatomat jó cél érdekében továbbra is hasznosítani. Azt gondolom, hogy az Egyesület céljainál jobbat nem kell keresni, ezért igen nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy részt vehetek e munkában. Magamról: egyedül élek, két leányom és őt unokám van, közülük három már felnőtt és kettő kisebb. Negyven-kétéves szakmai múlt van mögöttem, számviteli főiskolai végezetem, és bejegyzett mérlegképes könyvelő vagyok. Nyugdíjba vonulásom előtt 20 évig főkönyvelőként dolgoztam egy tervező vállalatnál.

Wagner Nóra titkár

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar-esztétika szakos, végzős hallgatója vagyok. Jelenleg tanítási gyakorlatomat végzem a gödi Piarista Szakiskolában. Szabadidős programok szervezésével foglalkozom. Az ifjúsági önkéntes munkában sok tapasztalatot szereztem, több külföldi képzésen, tanulmányúton vettem részt, fél évet Finnországban töltöttem ifjúságsegítőként. Közel egy éve vagyok A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány titkára. A Moldvában töltött napjaim alatt szerzett tapasztalataim mély benyomást tettek rám. El is határoztam, hogy a szakdolgozatomat a Csángóföldön beindított oktatási programról mint tudatos nyelvfejlesztésről fogom írni. Most lehetőségem nyílik, hogy újabb feladatkörömben még többet tegyek ezért a nemes ügyért, a csángómagyarok segítéséért. Itt olyan emberekkel lehet találkozni, akik képesek a mai világban is önzetlenül segíteni.

Lázárné Sereg Borbála faluklub felelős

“Egy lángot adok, ápold, add tovább ….” /Reményik Sándor/

Lázárné Sereg Borbála vagyok, Borsod megyében, Mezőkövesden élek. Férjemmel nyolc éve családi vállalkozást működtetünk, s mellette mérlegképes könyvelőként vállalkozások könyvelését végzem. Lányunk 27 éves, férjével Budapesten él, s októberben megajándékoztak bennünket egy kislány unokával. Fiunk 17 éves, bencés diák Pannonhalmán. A “Keresztapa program”-ról Böjte Csaba atyától rádióból értesültem, három évvel ezelőtt. Akkor egy kisfiút fogadtunk, aki már elvégezte az általános iskolát, majd két éve Csurály Alinának, egy 10 éves külsőrekecsini “cinkának” vagyunk keresztszülei. Alina szorgalmas, jól tanul, szépen beszél magyarul, melyhez családjától is sok biztatást kap.

2005. decemberében Mezőkövesden iskolás gyerekekkel és szüleikkel több mint 500 cipős dobozt töltöttünk meg ajándékkal, 2007. Pünkösdjén pedig egy autóbusszal meglátogattuk őket Külsőrekecsinben. 2007. augusztusában 15 mezőkövesdi keresztszülővel, s a város lakóival és vállalkozóival közösen 29 külsőrekecsini gyermeket városunkban egy hétig táboroztattunk. Tizennyolc gyerek még nem járt Magyarországon, többségük először volt strandon, Állatkertben, meglátogattuk a Parlamentet, Eger, Mezőkövesd nevezetességeit. Próbáltuk őket kényeztetni, szeretgettük őket, figyeltük kívánságaikat. Sokat próbáltunk adni nekik, de biztos vagyok benne, hogy többet kaptunk tőlük, mint amennyit adtunk. Az egyesületben szeretném átadni tapasztalataimat, észrevételeimet. Szeretném, ha a falu-klubok keretében ötleteink gazdát cserélnének, egyre több keresztszülő és gyerek találkozhatna, hogy mi felnőttek minél többen átérezhessük, hogy adni jobb, mint kapni.

Büttner Sarolta továbbtanulási felelős

Kémia –biológia szakos középiskolai tanár vagyok, férjem geofizikus. Két fiunk és egy lány unokánk van. Gödöllőn, családi házban élünk immár húsz éve. A moldvai csángók nehéz helyzetéről a szégyenletes dec 5.-ei népszavazás után hallottunk Böjte Csaba és Hegyeli Attila gödöllői látogatása alkalmával. Férjemmel rögtön elhatároztuk, hogy megpróbálunk tenni valamit a teljesen elhagyatott csángókért a magunk erejéből. Barátok, rokonok segítségével összegyűjtöttünk könyveket, számítógépeket, oktatási segédanyagokat, és kisebbik fiunkkal elindultunk Lészpedre, ahol Márton Attila vendégszeretetében részesültünk. Megismerkedtünk Puskás Anna nénivel, élveztük szép énekét. Sajnos ezt már soha többé nem tehetjük.

Hazatérve, biztosak voltunk abban, hogy ezt a munkát folytatni kell, de szervezettebb körülmények között. Felkerestem Szűcs Józsefné, Zsókát, a Damjanich Általános iskola igazgatóját, és ő felajánlotta, hogy az éppen alakuló Gödöllői Értékvédő Közhasznú Egyesület keretén belül végezzük ezt a valóban értékvédő és -mentő munkát, a moldvai csángók magyar oktatásának támogatását. Zsóka kapcsolatrendszerének segítségével sikerült egy nyári jutalomtábort szervezni 18 gyereknek és 2 felnőtt kísérőjüknek. Ez a jól sikerült egy hetes magyarországi tartózkodás megerősítette bennünk, hogy tovább kell haladnunk ezen az úton, és meg kell találnunk azokat a személyeket és anyagi forrásokat, amelyek segítségével további támogatást nyújthatunk a csángó gyerekek magyar tanulásához. Ekkor keresett meg Hegedűs Dóra, hogy nem vállalnék-e alelnöki funkciót az egyesületben. Nagy megtiszteltetésnek érzem ezt a felkérést, és remélem, hogy meg tudok felelni az elvárásoknak.

Vajda Éva oktatási felelős

Két évig Moldvában, Pusztinán, tanítottam a férjemmel együtt, aki gyöngyösi születésű, festőművész. A rendszerváltás után egyetemistákkal voltam kint először Moldvában, két hétig voltunk Lujzikalagorban, gyerekekkel foglalkoztunk. Én abban az időben, tíz évig szülőhelyemen, Sepsiszentgyörgyön és a környező falvakban tanítottam. 2001-ben telepedtünk át a fiammal Magyarországra, ő jelenleg Szegeden egyetemista.

A két év moldvai tapasztalat számunkra meghatározó volt, ezért gondoltam arra, hogy szívesen részt vennék a KEMCSE áldozatos munkájában, tapasztalatommal szívesen segíteném továbbra is a moldvai magyar oktatás ügyét. Hosszasan tudnék mesélni erről a két évről, de megpróbálom mégis röviden összefoglalni a tapasztalataimat. Mivel nem vagyok a téma kutatója, csak a személyes, szubjektív tapasztalataimról tudok beszélni.

Az oktatási programot, minél inkább megismertem, annál nagyobb dolognak tartottam. A tanárok befogadtak az első perctől, segítettek beilleszkedni, nagyon jó és pozitív hangulat uralkodott. A Salamon Adrián és Hegyeli Attila közös vezetési módszerével teljesen egyetértettem, azóta is egyetértek. A problémákat meg lehetett vitatni, s örvendtem annak, hogy mindig igyekeztek előremozdítani a dolgot. Természetesen mindez nem működhetne a magyar állam, civil szervezetek, illetve a keresztszülők hathatós segítsége nélkül. Úgy a KEMCSE, mint a pusztinai keresztszülők nagyon sokat segítettek a munkánkban, figyelemmel kísérték az eseményeinket, mindig visszajeleztek, bátorítva és bíztatva minket. Ezért ma is hálás vagyok. Tudom, hogy a többi faluban is így van ez. Ezt megint egy igazi csodának tartottam. Több mint 1500 ember hoz áldozatot egy jó ügy érdekében. Úgy gondolom, hogy ez nem kevés. Ezért ajánlottam fel a segítségemet a KEMCSE-nek, mint oktatási felelős és kapcsolattartó a Moldvában tanító tanárokkal.

Vékony Márta honlap felelős

Nevem Vékony Márta, és igen, Máriára is lettem keresztelve alaphangon. 1951.09.10-én születtem Baján. Édesapám Temesvárról származott. Az idősebb generációk talán megértik annak a ténynek a humorát, hogy (tudomásom szerint) ő volt Magyarország egyetlen pártonkívüli diplomatája a régi világban (agrárvonalon, de mégis….)

Párizsban voltam középiskolás, Rómában végeztem az egyetemet, úgyhogy, ha ezeken a nyelveken beszélek is, semmi érdemem benne. Angolul iskolában tanultam meg. Nyugdíjazásomig összesen két munkahelyem volt, Gödöllő, Gépész Kar, majd Országos Műemlékvédelmi Hivatal. A számítógépet és a netet erős felhasználói szinten ismerem, és nyitott vagyok bármi megtanulására.

Elkötelezett katolikus vagyok. A csángókkal a keresztszülő-programban találkoztam, melyről túl sokat eddig nem tudtam, de boldogan ajánlom fel hátralévő életemet a magyarság, és köztük a Szeret-menti falvak segítése érdekében.

Van-e fontosabb és szentebb küldetés, mint eltévedt gyermekeket hazavezetni, emberpalántákat tudással, hittel, szeretettel beoltogatni? Ilonának erre minden örökölt és szerzett képessége megvan. Örökölt: mert édesanyja, László Kis Erzsébet is csodálatos képességekkel megáldott énekes. Szerzett: mert képzett pedagógus. Ámde főiskolán azt nem tanítják, amit ő tud. Arról legszebben Csaba testvér beszél: „Én azt az őszinte, gyermekek iránti mélységes tiszteletet, csodálatot nagyon kevés pedagógusban láttam felcsillanni, mellyel Ilona a maga egyszerűségében vezeti a gyermekeit. Szeme tükre szó nélkül is harsogva mondja, hogy: bízom bennetek, ti jók vagytok, nagyon  jók, és elé  fogjátok tudni adni nagyszerűen azt, mit év közben megtanultunk… Ének, tánc, mese, Ilona végtelen jóságú tekintetétől magától buggyan, mint tiszta forrásvíz elő a gyermekekből.

Másfél évtizede találkoztam vele először, egy székelyföldi furulyás barátommal mentünk zenészekért, s javaslatára – mivel útba esett – beugrottunk hozzá Onyestre-Ónfalvára, ahol óvónői hivatást végez máig is. Kedvessége, őszintesége, nyitottsága, mosolya azonnal magával ragadott. Kapcsolatban maradtunk, és sok alkalommal láttam-hallottam őt és tanítványait itt is, ott is. Legemlékezetesebb volt ezek közül az, amikor négy esztendeje az Óbudai Népzenei Iskola tanáraival jártunk Pusztinában és Frumószában. Soha nem feledjük a nagy csapat éneklő iskolást, mindegyikünknek könnyes lett a szeme őket hallgatva.

Az irányításával működő éneklő-mesélő-táncoló közösségek – kicsik és nagyok egyaránt – számos hazai és külföldi fesztiválon, népdalversenyen, televíziós vetélkedőn vettek részt, jelentős díjakat kaptak.  Ő maga is több kitüntetést kapott már, ezek közül a legjelentősebbek a Magyar Művészetért Alapítvány Bartók Béla emlékdíja 2006-ban és a Csángó Kultúráért Díj, amellyel a Magyar Oktatási Minisztérium tüntette ki 2008-ban. Ugyanebben az esztendőben lett a 2006-ban elkészült pusztinai Magyar Ház programjainak felelőse.

Ilona küldetéses ember. Kőrösi Csoma módján, csak ő nem messzi tájakra ment magyarokat keresni, otthon, szülőfalujában találta meg (Domokos Pál Péter szavaival) „ a világ legárvább kisebbségét”, a saját népét.

Hamar rátalált a küldetésére. Nem csak arra, hogy maga megtanulja ősei énekeit, hanem „tüzet ütött benne az énekek visszatanítása”.

„Adjon a jó Isten népünk számára minél több hozzá hasonló, gyermekeinket, mindannyiunkat szépnek látó, világunkat megszépítő pedagógusokat” – mondja Böjte Csaba. Igen, de Nyisztor Ilona nem csak pedagógus. Világlátott énekes is, aki megtapasztalta és használja az ének hatalmát, gyógyító erejét. Ha csak énekelne, lemezeket készítene – már öt önálló albuma van – akkor is megérdemelné ezt a díjat, hiszen akik belenőnek a hagyományba, legtöbbször szabadulni igyekeznek tőle. Ezt sugallta neki a román iskola, erre figyelmeztették papok, tanítók, „jóakaratú” emberek. De mintha zengett volna benne Kodály intése: „mi azt mondjuk a népnek: amit tudsz, nagy érték, az ősök hagyománya, a magad lelke igaz kifejezése… becsüld meg, mert ha többre akarsz menni, csak erre építhetsz.” És persze küldetéséhez voltak s vannak támaszok. Domokos Pál Péter, Jáki Sándor Teodóz, Kallós Zoltán, sok magyarországi család és a saját családja: szülei, Mihály, a férje s két szép szál fia. De nem csak magyarok. Például a jogvédő finn Tytti Isohookana Asunmaa európai parlamenti képviselő asszony is, akivel nemrég a Duna Televízióban láthattuk együtt, a Csíksomlyói búcsuban. Ilonát a hetvenes évek közepén többször zaklatták a román hatóságok, egy évre bevonták útlevelét is. Mindez nem tántorította el őt attól, hogy újra és újra feltegye a mindannyiunkra tartozó kérdéseket:

„Vajon meddig kell a fejünket lehajtani?

Vajon meddig kell szégyelljük, hogy csángómagyarok vagyunk?

Vajon meddig csúfolnak az újságírók, papok, tanárok, hatóságok?

Vajon meddig kell bújjunk, meddig kell szégyelljük énekeinket, táncainkat, hagyományunkat?”

Vajon meddig?

Kobzos Kiss Tamás