Keresztszülők

A Csángó Fórum meghirdetése után kérdések merültek fel sokakban: Ki kezdeményezte? Miért lett összehívva? Mi a célja? Félix Mariut atya kérésére a KEMCSE segített az összes érdekelt meghívásában. Születését és származását tekintve csángó pap, aki jelenleg Magyarországon végzi tanulmányait 2008 óta, a Román/Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megállapodása alapján, és a püspöke megbízásából. Közvetlenül érdekli őt mindaz, ami a moldvai csángók életét, támogatását, oktatását, az előrejutásukat és a róluk alkotott képet érinti. Jövőre visszautazik Moldvába paptársával, Varga Andrással együtt, és azokon a helyeken, ahol azt igénylik a hívők, magyar nyelven fogja bemutatni a szentmiséket. Megérlelődött benne a Fórum gondolata. Szerette volna megismerni mindazon szervezetek képviselőit, akik a moldvai csángók érdekében tevékenykednek, és velük ezeket a témákat megbeszélni. A hivatalos meghívó tartalmazta a Fórum célját, a moldvai csángókkal kapcsolatos tényfeltárási és egyeztetési szándékot. ( Ld. mellékelve.  ) Sajnos a Fórumon a meghívott szervezetek közül a két legérdekeltebb nem képviseltette magát: a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) és A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA). Az AMMOA vezetője, Petrás Róbert ugyan levélben köszöntötte a Fórumot, de a lényegi párbeszéd elmaradt. Borbáth Erzsébet sem tudott sajnos eljönni. Meleg hangú levéllel fordult a Fórum résztvevőihez. (Ld. később a levelek ismertetését.) Bizonyosan szükségesek lesznek további fórumok a közeljövőben, hiszen ezek a kérdések tisztázandók minden érintett részvételével. Félix atya javasolta, hogy a következőt az MCSMSZ rendezze meg.

Jelen volt ezen az első Fórumon Moldvából Duma András, egyedüliként a moldvai szervezetek képviselői közül, aki komoly előadással készült fel. (Olvasható a honlapján is: http://www.csangok.ro/vallas.html .) Itt élő csángó értelmiségiek és munkások is eljöttek, valamint az Országgyűlés két képviselője, a meghívott itteni szervezetek vezetői és több keresztszülő. A megbeszélésről videofelvétel készült a jelenlevők egyetértésével, hogy pontosan rögzítésre kerüljön minden abban a formában, ahogyan elhangzott. (Félix atya román nyelvű beszámolója és az itt készült fényképek itt találhatók: http://www.ercis.ro/actualitate/viata.asp?id=20100174 )

Egy DVD a KEMCSE tulajdonában van Gyöngyössy Lajos alelnöknél, aki a megbeszélés moderátora is volt Félix atya felkérésére. Honlapunk számára és az érdeklődők tájékoztatására írásban is rögzítette az eseményeket, amelyet ezennel közzéteszünk az alábbiakban.

1. rész

Bevezetésként a jelen lévők elimádkozták a Miatyánkot. Ezután a Fórum moderátoraként köszöntöttem a meghívott és jelen lévő vendégeket, a Magyar Országgyűlés képviselőit, és mindazokat, akik érdeklődésükkel és a jelenlétükkel megtisztelték a Fórumot. Köszöntöttem a moldvai Félix Mariut atyát, a Bukaresti Érsekség képviselőjét is, mint ennek a Fórumnak a kezdeményezőjét. Félix atya a bemutatkozásában elmondta, hogy Klézsén született, a gimnáziumot Temesváron végezte. Ezután két évet Gyulafehérváron tanult, majd visszatért a Iaşi-i egyházmegyébe, ahol pappá szentelték 2006-ban. Tíz gyerekes családból származik.  Szülei mindig szorgalmasan dolgoztak és iskolába járatták őket. A tanítás román nyelvű volt. Őket román csángóknak nevezték, mert sok fogalmat másképp neveztek, mint a magyarok.

A Fórum létrejöttének okaként elsőként a következőket mondta:  „… „bántott amit láttam könyvekben és az interneten a csángókról. Meg kell mutatni a tradíciót, a régit, a szépet.  Nincs semmi gondom sem a magyarral, sem a csángóval, sem a románnal.” Majd kezébe vette a Kárpátalja c. könyvet, melyet szépnek talált, olyannyira, hogy kedve van neki odalátogatni, megnézni a nevezetességeket. Ezután felmutatta Pataki János „CSÁNGÓK Az elfelejtett magyarok” c. könyvét. „Ha valaki nem járt volna ebben az országban és látná ezeket a képeket, gondolhatná, hogy mi csángók a XVI. században élünk.” – mondta. Érti, hogy be kell mutatni a régiségeket, a tradíciókat de nem így, ahogy a könyv egyes lapjain megjelenik. Majd a klézsei templomot ábrázoló képet mutatta meg. A templomot a hívek két év alatt építették fel. Bántó a számára az ábrázolás, hiszen a templommal szinte azonos méretben megjelenített ló van az előtérben. Majd egy szerinte nem létező csángó tradíciót ábrázoló képet mutatott Klézséből. Kérte ezért: „…Mutassuk meg a gyarapodást is a moldvai falvakban,  amit a külföldön megkeresett jövedelmük  eredményeképpen szereztek és építettek. „Ezek az emberek ott hagyták a családjukat, sok ideig dolgoztak Magyarországon és más országokban, és építettek szép házakat. A könyv ezeket nem mutatja.”  Azután kelgyesti képeket mutatott a szegénységükről. „De ilyen Magyarországon is van. Lehetne fényképezni a csöveseket, a rossz állapotú házakat és mondhatnánk: ez Budapest, ez Magyarország.” – mondta.

Félix atya az oktatás színvonalát is megemlítette. Véleménye szerint meg kéne tanulniuk a gyerekeknek helyesen beszélni románul, közben legyen meg a magyar iskola is, de nem anyanyelvi iskolaként. Legyen a magyar nyelv oktatása megfelelő színvonalon. „Csak az jöjjön ide Budapestre, aki megérti a tanár szavait. Ezt még ott Moldvában kell megvizsgálni. Kössünk szerződést, ha akar a gyerek tanulni. De ha nem viszi végig az egyetemet, vissza kell fizetnie a támogatást. Ne csak nyomjuk, nyomjuk a pénzt! Te mit adsz ehhez? Fejlődtél, vagy csak ki akarsz használni?” – tette meg a javaslatát erről a problémáról.

Második dologként a szokások kérdését említette. „Sokszor csak kitalált szokásokat fényképeznek, aztán jön a zsozsó.” Az interneten kutatott tíz órát és szörnyű dolgokat talált 10 oldalakon keresztül. Meg kell találni a középutat és fontos, hogy a szövegeket olvasva az emberek ne veszítsék el a hitüket. A hithez kapcsolódóan a magyar nyelvű szentmisével kapcsolatban említette a lábnyiki DUNA TV-riportot, ahol a magyar nyelvű misével kapcsolatban Gherghel püspök mondotta, hogy „lesz magyar nyelvű mise, erre készüljünk. Nem mondta, hogy ma vagy holnap lesz. Én biztos vagyok benne, hogy ha itt vagyok én és a kollégám, annak oka van. A püspök atyának van egy terve velünk.”  –mondotta Félix atya. „Itt van a bíboros atya, a püspök atya, vegyünk példát róluk. Lépésenként menjünk előre, ne egyszer a román, egyszer a magyar jöjjön elő. Keresztények vagyunk, hiszünk Istenben, nem az a fontos, hogy milyen nyelven beszélünk. Az a lényeg, hogy megértsük egymást.” – tette hozzá.

A moldvai plébánosi engedély nélkül tartott misézésre vonatkozóan kijelentette: „Sokszor látom, hogy a pap, aki jön akár Klézsébe, csak titokban misézik, több rosszat csinál ezzel, mint jót. Az Egyháznak van egy hierarchiája, ezt el kell fogadni. A kánonjog szerint a szentmisét templomban vagy megszentelt helyeken kell bemutatni, vagy olyan helyen, ahol a püspök megengedi. Nem lehet udvarokban, istállókban, házakban.

Szerinte a keresztgyerekek magyarországi útjainak szervezése sem megfelelő egyes esetekben.  Volt olyan eset, hogy húsvéti időben hozták a gyerekeket Magyarországra, templomba viszont nem vitték őket. Ezért a plébánosuk joggal neheztelt. Félix atya kérése az, hogy aki szervezi a tábort, az tegye a programba a szentmisét is. A csángó nép mindig hívő volt. Ha mi ezt elvesszük tőlük, és csak az a fontos, hogy tanuljanak románul és magyarul, akkor elvesszük a lelküket. Ez egy nagy probléma, és mi, akik itt vagyunk, számot fogunk adni erről Isten előtt.

A harmadik dolog: „… a tanárok milyen vallásúak? Ezek a falvak tiszta katolikusok. Nem lehet a gyerekeket úgy tanítani, hogy csak okosak legyenek. Hitnek is kell lenni bennük, fejlődni kell mind a két szempontból. Nem látom jónak, hogy ezekben a falvakban református, vagy protestáns tanítók vannak és nem is kötnek házasságot, csak összeállnak egy lánykával. Annak példaképnek kell lenni, aki tanít! Ha a gyerek nem látja a tanár hitét, aki nem jár templomba, ő sem fog menni soha, soha, soha! A hit nem kötődik egy nyelvhez. Én bárhova megyek, a hitemben vagyok”- fejezte be a gondolatát Félix atya.

Negyedik dolog: „… a támogatás. Mi az alamizsna, és mi az, amikor megajándékozom a másikat? Keresztények vagyunk, ajándékozni csak tiszta szívvel szabad. Sok olyan embert ismerek, akik nem tartoztak sehová, és mégis mindig vártak támogatást. Ha csak visszük a csomagot és osztogatjuk, biztos, hogy ’zsidók’ lesznek belőlük. Ha az ingyen, ellenszolgáltatás nélküli ajándékozást megszüntetjük, és pl. egy évig nem támogatjuk ezeket a családokat, vajon fogják-e mondani, hogy magyarok vagy sem? Ha én angolul akarok tanulni, fizetek. Ha valakinek fáj, hogy ő magyar és nem tud magyarul, fizessen. Ne értsék félre, amihez ingyen jutnak, az nem lesz megbecsülve sohasem” – jelentette ki Félix atya.

Ötödik dolog: „… sok pénz megy innen Magyarországról Romániába. Én kíváncsi vagyok hová lesz ez a pénz? Vannak itt Magyarországon olyan öreg nénikék, akik rosszabbul élnek, mint mi ott Csángóföldön, mégis ők is adják a támogatást. Az a pénz oda megy, ahová kell, vagy sem? Az itt kamerázó úr 18 éve dolgozik Magyarországon, hogy otthon házat építsen. Mi általában nem vagyunk szegények. Igaz, vannak nálunk is szegények, mint bármelyik országban, de mi csángók általában nem vagyunk szegények. Aki dolgozik, annak van és lesz mindig. Aki csak nyújtja a kezét, hogy kapjon, annak sohasem lesz! Oda kell figyelni, hogy kit és hogyan támogatunk. Kell vigyázni, hogyan és mit tanítunk. Meg kell mutatni, hogy mi volt, és mi van most. Az, hogy mik voltunk mi, magyarok vagy románok, a történészek adnak egy választ. Nem szabad egyoldalúan bemutatni valamit, mint ahogyan ez a könyv teszi. Vigyázni kell az arányokra, ne legyen a ló feje nagyobb a képen, mint a templom”- említette ismét Félix atya.

A továbbiakban még egyszer hangsúlyozta, hogy a támogatással ne rontsuk a morális helyzetet. Most már mindenkinek van lehetősége dolgozni, akár külföldön is. Ne csak a kezüket nyújtsák az emberek. Ha akarunk valami jót tenni, „lehet építeni egy focipályát, lehet építeni egy tánciskolát, lehet elfoglalni ezeket a gyerekeket zenével, sok mindent lehet tenni. Arra menjen a pénz, mire kell” – mondta. „A nagy házak, amiket építenek, ne valakinek a kényelmes megélhetését biztosítsa. Ne legyen ez pénztámogatás, egy nyelv-biznisz” – tette hozzá.

Végül összefoglalásul Félix atya a következőket mondotta: „Az én nevem Felix Mariut. Az én nagyapám Trajánba született. Ott nem is beszéltek magyarul. Anyám Klézsében született. Én egy román állampolgár vagyok, és egy csángó faluban születtem. Ha valaki kérdezi, hogy román vagy magyar vagyok-e, én válaszolom, hogy ember vagyok. Először ember és nekem ez fontos. Ember vagyok, azután katolikus, majd pap. Fáj nekem, hogy látom, nem a hit fontos, hanem az, hogy „liberál-módon” éljünk! Buli, szex és maholnap kábítószer. Mit csináltunk ezekből a gyerekekből, akik ma-holnap képviselni fognak bennünket? Semmit, egy nagy semmit. Tönkre vittük őket. Ez az én véleményem. Ha akarunk együtt nevelni szépen, akkor nem titokban vinni a papot misézni, hogy a szegény csángók hallgassanak magyarul misét. Lesz majd ez is. Ha katolikusok vagyunk, tartsuk meg a szabályzatot. Szervezzünk ingyen kirándulásokat, de ne felejtsük el, hogy Isten előtt nincs szabadság a hitben. Adjuk meg a gyerekeknek a szentmisét. Hiszem, hogy nem fontos mennyit tudunk támogatni, hogy sokan legyenek. Talán kevesebbet kellene, de legyen valami eredmény. Sokszor szégyellem, hogy a polgármesternek nincs meg a négy vagy a kilenc osztálya és vezet egy falut. Az emberek tanuljanak, legyenek értelmesek, és akkor lehet beszélni velük. Ne csak arról vitatkozzunk, hogy mik vagyunk, magyarok vagy románok, nézzük meg, hogy mi jót tudunk csinálni! Még egyszer a könyvről: mutassuk meg a szépet, a tradíciót, de ne csak a szegénységet és a mocskot. Gondoljunk erre. Köszönöm szépen.” – fejezte be. (Taps.)

Félix atya beszéde után két levelet ismertettem. Az első levél az AMMOA alapítójának, Petrás Róbertnek a levele volt, aki romániai hivatalos programja miatt nem tudott részt venni a Fórumon. A csángók együttgondolkodásának szükségességéről, az önjelölt csángó-szakértőkről és a káros kísérleteik hatásairól és az önálló csángó stratégia szükségességéről írta le a gondolatait. Szomorú hangnemben folytatta sorait: „Rengeteg anyagi és személyes áldozat veszett kárba a ’csángóság megmentése’-címszó alatt az elmúlt húsz évben. Rengeteg önjelölt „csángó szakértő”, „megmentő” személyes karriervágytól fűtött tevékenységét támogattuk, mert azt hittük, tudják, mit tesznek, és hittük, hogy a mi érdekünkben cselekszenek.” – írta. „A segítségre szükségük van a csángóknak, de emellett az önálló stratégiára és a kötelezettség vállalásra is szükség lenne, különben nem sok örömünk lesz. Ha konszenzussal kialakított csángó stratégia lesz, olyan korábbi támogatókat is megnyerhetünk, akiket az elmúlt húsz év irány nélküli tévelygése riasztott el. A csángók egysége pedig a kényszerítő külső erőket is elháríthatja.” – olvasható a levelében.

A második levél Borbáth Erzsébettől érkezett, aki korábban Csíkszeredában iskolaigazgatóként és oktatóként, majd szakreferensként vett rész a moldvai csángó középiskolások oktatási programjában. Sajnos eljönni ő sem tudott, de kedves soraival üdvözölte a Fórumot. Megköszönte a megtisztelő meghívást a moldvai csángók számára nagyon fontos tényfeltáró és egyeztető fórumra. Az utóbbi években nem volt lehetősége közvetlen tapasztalatokat szerezni a moldvai csángók valós helyzetéről. A múlt saját tapasztalatait így írja le: „Önök kezdeményezésükkel – nagyon helyesen – éppen a valós helyzet ismeretében szeretnének őszintén szembenézve a tényekkel, lehetőségekkel, nehézségekkel, a moldvai csángók érdekében előbbre lépni. Számomra – oktatási vonatkozásban – a kezdetektől fogva iskolaigazgatóként, székely és csángó gyerekeket tanító magyartanárként egyaránt az emberi, pedagógusi szakmai felelősséggel végzett munka volt a legfontosabb. Ezt tartottam szem előtt a 2000-es évek elején a moldvai csángó oktatási program szakreferenseként is.” Idézetekkel is megerősítette mondanivalóját: „Az igazat mondd, ne csak a valódit” (József Attila) és „Bűnös, aki késik, ha sietni, és szélsebes, ha araszolni kell” (Páskándi Géza). Végül a moldvai magyar nyelvű szentmisével fejezte be gondolatait: „A 2009. okt. 17-én magyarul (latinul) és románul celebrált lábnyiki szentmise példaként állhat arra, hogyan lehet, az egyház, az iskola (magyar nyelvet tanító pedagógusok, gyerekek a faluközösség (az imákat, szentes énekeket még ismerő idős emberek) összefogásával két (három) nyelven misézni. Petru Gherghel püspök úr ígéretére alapozva, ha kell, lassan „araszolva”, el lehetne indulni ezen az úton. De ezt elsősorban azok tudják jobban, akik Moldvában élnek.”

A két levelet a felolvasás után a jelen lévők megtapsolták.

2. rész

Félix atya a levelek felolvasása után bemutatott egy itt élő csángó családot, akik eddig hiába kértek támogatást. (Megj.: a Budapesten élő Butnaru családról van szó, ahol három gyerek van, két gimnazista és egy egyetemista.) Sok nehézségük van. Félix atya hiába kért sok szervezettől, hivataltól támogatást a számukra, de egyik sem segített. „Végül a Lajos úr elintézte egy szerzetes rendnél. A Pápai Missziós Művek magyarországi vezetője, a verbita Madassery Sebastian atya két gyerekük iskoláztatási költségére havi 25 ezer forintot juttat el az iskolához támogatásként. Ez a két gyerek iskolai bentlakására, az étkezésére, valamint a helyi utazásukra elegendő.” – mondta Félix atya, majd tovább folytatta: „Az a rengeteg pénz bejött. Mire? Nézzük és lássunk tisztán. Én magam a saját fizetésemből adtam volna, hogy segítsek. A plébános mondta: nem! Van alapítvány, segítsen az.” Keserűen folytatta: „Valaki mondta, hogy itt lesz a Fórumon. Nem, nincs itt, mert más fontos dolga van. Ha úgy fáj a szívünk a csángókért, nem értem, hol vannak ezek az emberek? Miért fáj? Azért, hogy tudtunk nyerni valamit ebből?” – tette fel a kérdéseit, majd így folytatta: „Itt vagyunk, hogy kezdjük újból, tiszta lappal, hogy tudjunk róla beszélni, de kivel?” Felelős embereket várt a Fórumra, akik elfogadják a szegények adományát és beszámoljanak arról, hogy hová megy a pénz, ha nem a rászoruló tanulóknak „… Így nincs értelme… De azt ne gondolják, hogy képviselik azokat az embereket akik ott kint vannak. Gondolják meg a dolgot és nézzék!” –fejezte be gondolatát.

Hegyeli Attila peréről is említést tett internetes hírforrás alapján.

Nem fogadja el Félix atya azokat a híradásokat, amelyek arról szólnak, hogy jól mennek a dolgok. Szerinte rengeteg pénz megy oda, ahova nem kell. Nem fogadja el, hogy a magyar iskolát gyakran istállóban egy-két asztallal és számítógéppel berendezve alakították ki, és ezért rengeteg pénzt kaptak. Az iskoláktól eredményeket vár: középiskolásokat és jó eredménnyel tovább tanulókat magyarországi egyetemeken. Majd amikor lesznek ilyen eredmények, akkor fogja eredményesnek tartani a magyar oktatást Moldvában és Erdélyben.

Megemlítette, hogy a minisztériumból is folyik a pénz Moldvába. „Mire? Kinek? Kiknek?” –tette fel a kérdést. A pénzadományt nem tekintheti senki a sajátjának, azért tenni kell, hogy legyen értelme a befektetésnek! Megoldásként felvetette a szerződéses ösztöndíj bevezetését, ami nagyobb felelősségvállalásra ösztönözné a tanulni vágyókat. Ne kihasználják a diákok a lehetőséget, hanem éljenek vele!

„Ezután kérdéseket lehet feltenni” –szólította fel a jelenlévőket az atya.

Király Lajos keresztszülő kért elsőnek szót. Védelmébe vette Pataki János „Csángók” c. könyvét. Neki jobban tetszenek a régi házak, az állaguk ellenére, mint a csángók által újabban a külföldi keresetből épült modern stílusú házaik. A magyar oktatásra mondott kritikára azt válaszolta, hogy Solomon Adriánnál  minden keresztszülő választ kap a tanulás minőségére és az elszámolással kapcsolatos kérdésekre is. Katolikus vallású keresztszülőként elmondta a véleményét a református tanárokkal kapcsolatban: a tanároknak nem az a feladatuk, hogy egyházi kérdésekben állást foglaljanak, hanem az, hogy a magyar oktatás keretében tanítsanak. Az identitásról szólva a lappokat említette példaként, akik három országban élnek. „Csak a volt Szovjetunióban süllyedtek le a lappok nagy számban az alkoholizmusba menekülve, elfelejtve nyelvüket, kultúrájukat, mindenüket. Ott történt mindez, ahol az identitásukat elnyomták. Fontos a katolikus hit, sőt az a legfontosabb, de azért az identitás is fontos!” –szögezte le Király Lajos. (Az identitás fontosságát Félix atya is megerősítette.) Ezután Király Lajos felvetette tapasztalatát ezzel kapcsolatban: Máriafalván járva az embereket az identitásukról kérdezte. Teljes identitás-zavart tapasztalt. Volt, aki magyarnak vallotta magát, volt aki oláhnak, de volt, aki se magyarnak, se oláhnak nem vallotta magát. (Félix Atya is hasonlókat tapasztalt. Kijelentette, hogy tiszteletben kell tartani, ha valaki úgy érzi, hogy magyar.) Király Lajos a továbbiakban elmondta, hogy 1995-ben vitt Moldvába mesekönyveket a gyerekeknek. A plébános felhergelte az embereket, akik feltartották a buszt, kivették és felgyújtották a mesekönyveket. Feltette a kérdést: „Hogy csinálhat ilyet egy katolikus pap?”

Félix atya elismerte, hogy sok hibát követtek el a papok. Ő papként az Egyházat képviselve megjegyezte azt is, hogy ő is sokat tudna mesélni az őket ért sérelmekről. Pont azért kezdeményezte a Fórum összehívását, hogy elinduljon egy párbeszéd. Most már másként látják a dolgokat. Egy másik kapcsolódó témát említett ezután: „Ha Erdélyből vagy Magyarországról jön egy csoport, és szentmisét akarnak a saját papjukkal, akkor ne titokban, mint egy tolvaj tartsák a szentmisét magánházakban. Mindig a plébános úrtól kell kérni a szentmise megtartását a templomban!”

Duma András, a Szeret-Klézse Alapítvány elnöke is hozzászólt az identitás kérdéséhez. „Egy klézsei embert kérdeztek meg egy alkalommal. Minek vallja magát? Ő románnak vallotta magát tört magyarsággal, szép csángó beszéddel.” – mondta – Nem tartja egészségesnek, hogy egy színmagyar embernek beültetik a fejébe, hogy ő román.”

Vásárhelyi Tamás keresztszülő a Dél-tiroli példát említette példaként a kisebbségi nyelv-használatra vonatkozóan. „Az egyik faluban németül kiírva minden, az iskolában a gyerekek németül beszélnek. A másik falu mellette olasz, ott minden olaszul van, és ez nem jelent nekik gondot.” Általában az oktatásra vonatkozóan egyetértett azzal, hogy az iskolában a gyerek egy olyan szintet érjen el, hogy tudjon jól írni, olvasni. A magyar nyelv oktatására vonatkozóan megemlítette, hogy a helyi illetékeseknek nem szabadna kényszeríteniük a szülőket arra, hogy visszavonják a gyerekük számára kért magyar-oktatási kérelmüket. Ne kelljen emiatt fű alatt egy magánháznál tantermet csinálni, és ott tanítani azokat a gyerekeket, akik mégis vállalják az ezzel járó veszélyt. Személyes tapasztalatait említette. 1986-ban Szovátán, a rokonainál tartózkodott. Itteni emlékei arról tanúskodnak, hogy a hosszú ideig szekuritátés terrorban élő lakosság még ma is egyfajta bénultságban él. A felnőtt lakosság emlékszik arra az időszakra, ahogyan megszüntették a magyar nyelvű iskolákat. Az anya megpofozta a gyerekét, ha az magyarul beszélt, hogy leszokjon a magyar nyelvről. „Ilyen évek után, amelyek megtörténtek Nicolae Ceauşescu-idők alatt, érthető, hogy nincs olyan bátorságuk az embereknek, mint ami elvárható lenne.” – mondta. Még egy történetet is elmondott ehhez. Tavaly nyáron/ősszel volt egy csángó faluban, ahol találkozott egy erdélyi püspökségen dolgozó hölggyel. „A hölgy meg volt döbbenve a moldvai viszonyokon, mert a helyiek azt sem tudták, hogy a román alkotmány szerint ők mondhatják, hogy magyarok vagy csángók.” – fejezte be a hozzászólását.

3. rész

A Csángó Fórum menetrendje hozzászólásokkal folytatódott. Egy diószéni születésű csángó férfi volt az első, aki a demokráciáról kérdezte a jelenlevőket. A demokrácia szerinte azt jelenti, hogy van lehetősége az embernek választani az életét érintő kérdésekben. Majd azt fejtegette, hogy az 1990-es években sok továbbtanuló volt Csíkszeredában, de közülük csak mindössze öt lett értelmiségi. A 90-es évek után senki sem segítette a csángók továbbtanulását, magyar főiskola sem épült nekik Moldvában. A magyar miséről azt mondta, hogy sem a kommunizmus idején, sem az azelőtti időben nem volt magyarul a mise. Nem magyarul tartották a szertartást.

Duma András észrevételében kifejtette, hogy 1964-ben szüntették meg a magyar nyelv használatát a templomokban, amikor a diószéni úr még nem született meg.

Félix atya észrevételezte, hogy Moldvában 1964 előtt, a II. Vatikáni Zsinatig a latin nyelvű szentmise keretében az evangélium és a prédikáció magyar nyelven hangzott el. 1964-ig még énekeltek is a templomokban magyarul.

Willemse Jolanda, a KEMCSE szociális felelőse kért ezután szót. Bemutatkozása után elmondta, hogy többször és hosszabb ideig is volt Moldvában és van rálátása az ott folyó dolgokra. Az oktatás minőségének javítását abban látja, hogy motiválni, késztetni kell a gyereket arra, hogy jól tanuljon, és csak jutalomként jöhessen Magyarországra táborozni. Hangsúlyozta azt is, hogy a tanulás, oktatás színvonalának emeléséhez az oktatási helyszín színvonalának emelése is szükséges. Nem lehet egy 4×4 méteres fűtetlen, vagy rosszul fűtött helyiségben eredményt elérni. Szerinte a vallást valamilyen formában be lehet vinni az oktatásba, hiszen a gyerekek sokszor tettek tanubizonyságot a vallásosságukról azzal, hogy nyilvánosan imádkoztak az ebéd előtt és után, nyíltan vállalták katolikus hitüket, ha kérdezték őket. A „Csángók” c. könyvre áttérve elmondta, hogy 14 évig élt az arabok között és mégsem merne könyvet írni róluk, mert ennyi idő is kevés volt neki ahhoz, hogy mélyen megismerje őket. Ezért úgy véli, hogy aki ilyen sokrétű témáról ír, annak biztosnak kell lennie abban, hogy mélyen ismeri a témát, a szokásokat és az ott élő emberek gondolkodását.

Félix atya erre reagálva ezt mondta: „…vállalni kell azt, amit teszek, így a magyarság vállalását is, de vállalni kell annak a következményeit is. Büszke lehetsz arra, ha ezt vállaltad, hogy ez vagy. De nem úgy, hogy csak amikor kapsz valamit, és máskor nem.”

Kelemen Csaba emelkedett szólásra, annak a családnak a feje, akinek a támogatás-problémájáról Félix atya a bevezetőjében beszélt. Úgy vélte, hogy a gyerekek tanulásra késztetéséhez el kellene menniük a pénzt adóknak az adott iskolába, és tesztet íratni azokkal a gyerekekkel, akiket támogatni kívánnak, hogy mit tanultak addig. A két lányát hozta fel példának: Biankát és Adelinát, akik a gyimesi iskolába jártak. Az ottani színvonalat ő személy szerint borzalmasnak tartja. A harmadik gyereküket mégis is oda akarták vinni, de az igazgatónő nem vette fel az ő csángó fiát mondván, hogy román gyereket nem tudnak fogadni. A 8. év végén a lányoknak a vizsga sem volt megfelelő színvonalú, mert csak a tábláról kellett lemásolniuk a feladat megoldását. Tovább tanulhattak, de megfelelő tudás nélkül. Székelyudvarhelyen a 9. és 10. osztályt bukdácsolva végezték el. Miután Bianka 10. osztályosan átjött Magyarországra, nem tudott lépést tartani matematikában, és alig tudott leérettségizni. Vajon a gyerekek közül ilyen felkészítés után, ha valaki bejut az egyetemre, elvégzi-e azt? Nem! Gyakran kiesik elsőben vagy másodikban. A HÁLÓ rendezvényén tapasztalta, hogy nála sokkal szegényebb nyugdíjasok a megtakarított pénzüket adták oda egy bizonyos alapítványnak. „Hova kerül ez a pénz?” – tette fel a kérdést. Pusztinába küldtek sok csomagot. Mutassanak egy embert onnan, aki szegényebb, mint az a nyugdíjas bácsi, aki a pénzt adta! Meg kellene nézni jobban, hogy hová megy a csomag! A gyereknek is csak akkor kellene az ajándékcsomagot odaadni, ha a csomagosztás előtt számot ad a tudásáról és meg tudná írni a tesztet. Támogassunk kevesebb gyereket, de jobban! Kössünk velük szerződést, hogy csak a jó tanulás fejében kaphassák meg a jutalmat. Ugyanez kellene az egyetemi tanulásnál is. „Tehát nézzék meg, hogy hová megy az a pénz, tanul-e az, aki részesül belőle!” – fejezte be a felszólalását.

Félix atya hozzászólásában kiemelte, hogy nem azt vitatja, hogy a román oktatás a jobb vagy sem. Példának hozta fel András atyát, aki a Gyimesekben tanult, aztán nem bírta a gyulafehérvári követelményt, a színvonalat teljesíteni, és másutt folytatta a tanulmányait, és pap lehetett. Lényegesnek tartja, hogy ne csak mindig adjunk, hanem kapjunk is vissza valamit, különben amit adunk, az csak ront a helyzeten! Jelenleg az a tendencia, hogy többen mennek a gyimesi iskolába, mint a csíkszeredaiba. A gyimesi iskola színvonala viszont sajnos romlott azóta, amióta elmentek azok a tanárok, akik ingyen és szívből tanítottak. A tapasztalatok szerint, akik most pénzért tanítanak ott, a színvonalat nem tudják tartani.

Vásárhelyi Tamás megjegyezte, hogy a keresztszülő programnak nincs köze a gyimesi oktatáshoz. Az MCSMSZ keretében folyó magyar-oktatást támogatják a keresztszülők.

Szentes László keresztszülő az ő középiskolás keresztlánya, Lívia tanulási nehézségéről szólt. Lívia a gyenge általános iskolai felkészítés után gimnáziumba került. Rászorult a gimnáziumot végzett nővére segítségére az első két évben. Most harmadikban már tud egyedül is lépést tartani a többiekkel és megfelelni a követelményeknek. A magyar nyelvű imádkozással kapcsolatban elmondta, hogy itt Budapesten, a Szent Jobb körmeneten adott a KEMCSE által összeállított kétnyelvű rózsafüzérből a gyerekeknek. Szeretné, ha Petru Gherghel püspök úr és Erdő Péter bíboros úr megegyezése nyomán minél előbb Moldvában is lehetne magyarul imádkozniuk azoknak, akik ezt igénylik, és a magyar nyelvű szentmise lehetőségét is megkaphatnák.

Gyöngyössy Lajos elmondta, hogy engedélyeztetni kívánjuk a jászvásári püspökséggel a négyféle román-magyar nyelvű rózsafüzér imalapokat és a misefüzetet, amelynek munkálataiban Félix atya is részt vett. A remélt püspöki engedély után ezek elsősorban azokhoz fognak kerülni, akik kérik a magyar nyelvű szentmisét. Egyelőre sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a korábbi pusztinai magyar mise-igényen kívül más falu még eddig nem igényelte hivatalosan a magyar nyelvű szentmisét, pedig tavaly októberben a lábnyiki szentmise után Pertru Gherghel püspök úr erre lehetőséget adott: „ahol igénylik, ott lesz magyar mise.” Ezután reagált az oktatási célokra vonatkozó fennálló kettősségre is. Az egyik oldal a mennyiséget szeretné növelni (még 30 falu bekapcsolását a magyar nyelv oktatásába), a másik oldal a minőségi oktatásra (csángó értemiségi-képzés) helyezné a hangsúlyt. Példaként hozta fel a minőségi oktatás elmaradt lehetőségét a rekecsini „Regina Pacis” iskola-komlexum esetében, ahol az általános iskola első osztályától az érettségig és onnan a minőségi szakképzésig magyarul tanulhattak volna a gyerekek a román mellett. A felépítendő iskola Moldvában lenne, az erdélyi iskolákhoz képest közelebb a szülőfalujukhoz, és komfortban is minden igényt kielégítene. Sajnos a rossz telekvásárlás és egyéb okok miatt ez a lehetőség egyelőre nem valósulhatott meg. A minőségi oktatás visszaállításához vissza kellene nyúlni Borbáth Erzsébet módszereihez. Az ő vezetésével már a gimnázium előtti év(ek)ben előkészítették Csíkszeredában a diákokat a gimnáziumi magasabb követelményekre. Gyöngyössy Lajos még hozzáfűzte ehhez a saját tapasztalait is, amelyeket két évvel ezelőtt szerzett Moldvában a helyiek magyar liturgikus ismeretét felmérő próbatanítása során. Véleménye szerint semmiképpen sem lehet egy tanárnak 80-100 vagy ennél több gyerekkel az oktatás terén átfogó, minőségi munkát végeznie. A csíkszeredai eredményeket siralmasnak tekintette, hiszen csak egy-két gyerek ment a tavalyi tanév vége után a kb. 20 végzős közül felsőoktatási intézménybe. Ezzel a színvonaleséssel elszalasztjuk azt a lehetőséget, hogy magyarul tudó csángó értelmiséget képezzünk, akik a falvaikba visszaérkezve leválthatnák a 9 osztályos végzettséggel rendelkező hivatalnokokat, polgármestereket. A helyzetet súlyosbítja, hogy a Moldvába visszatérni kívánó csángó értelmiség ma nem kaphat helyet Bákóban, az MCSMSZ-ben. Azt tanácsolják nekik, keressenek munkát maguknak máshol. Ezt a helyzetet nem lehet elfogadni. Elsőbbséget kellene élveznie a csángó értelmiségnek az oktatásban és annak vezetésében! Az említett pusztinai csomagküldésre reagálva elmondta, hogy a székesfehérvári katolikus hívek jószívűségéből eredően darabszámra sokkal több csomag érkezett, mint amennyi rászoruló a névsorban volt. Így vélhetőleg olyan személy is kaphatott csomagot, aki nem szorult volna rá. Egy karitász hálózat kellene a csomagok igazságos elosztásához.

Félix atya megjegyezte, hogy „…karitász szervezet van Moldvában, amelyik igazságosan szétoszthatná a csomagokat, annál is inkább, mert a karitász nem kötődik egy nyelvhez. Ne legyen a karitász a magyar oktatáshoz kötve. Lehet, hogy vannak olyanok, akiknek nagyobb szüksége van a csomagra, mint aki magyarul tanul.”

Gyöngyössy Lajos egy olyan karitász szervezetet hiányol Moldvában, amelyben minden magyar oktatással rendelkező falu képviseltetné magát.

Félix atya elmondta, hogy ismeri a pusztinai helyzetet. Két alkalommal volt ott, ahol első pénteki szent gyóntatást végzett. „Voltak ott öregek, aki nem tudtak románul, ezt mondta a plébános is. Mondták a Miatyánkot, mégpedig a régi-régit. De amikor mondtam az „Isten bárányá”-t, a gyónó megnémult, nem tudta mi az. (Ennyi az idősek liturgiai magyar tudása.) Azokról a nénikről, akik nem járnak iskolába, senki nem tud, ráadásul szegények, akik támogatásra és oktatásra is szorulnának. Nem szegények azok viszont, akik iskolába járnak. Bármelyik falut vesszük –Klézse, Pusztina vagy más- nézzük meg, hogy kinek segítünk. Itt (Magyarországon) elvesszük egy öreg bácsi, néni szájától a kenyeret, és kinek adjuk, egy gazdagabbnak? Ez nem helyes!” – mondta.

Gyöngyössy Lajos a témát a tanárok szellemiségének kérdésével folytatta. Véleménye szerint nagyon nehéz egy olyan területen oktatnia annak, ahol nem azonos az oktató vallása a helyiekkel. Utalt az előtte felszólaló Willemse Jolanda, arabokkal kapcsolatos észrevételére. Óhatatlanul szembe kerül a tanár olyan vallással kapcsolatos kérdésekkel, szokásokkal, amelyekben nem járatos. Moldvában a helyi papok a protestánsokat általában szektásoknak tekintik, tehát mindenképpen feszültséget okoznak a jelenlétükkel. Célszerűbb lenne nekik olyan helyre menniük tanítani, pl. a szórványba, ahol a protestáns vallás és hit nem probléma. A nem katolikus és nem hívő tanároknál probléma az, hogy a magyar mise témában nem tudnak és nem is kívánnak közreműködni. Ez 30-40 %-os aránynál már nagy konfliktus-helyzetet eredményez. A papok is érthetően féltik a gyerekeket, mert nem tudják, hogy mit tanulnak a magyar órán a nem katolikus vagy nem hívő tanároktól. Az MCSMSZ által kiadott tankönyvet is szóba hozta. Az első kötetben, amelyben az ABC és a szókincs tanulása a cél, csak egy vers van, amelyik vallásos szellemiségű: a „Himnusz”. A második kötetben, a szöveggyűjteményben már található 30-40 vallásos ének és néhány imádság. Felmerül azonban a kérdés, hogy a protestáns hittel, szellemiséggel vagy ateistaként, hogyan lehet katolikus énekeket, imákat tanítani? Nem a tanárokat kívánja elmarasztalni más vallásukért vagy ateista gondolkodásukért, hanem az ebből adódó problémára hívja fel inkább a figyelmet.

Demse Márton, csángó születésű író álszenteskedést érzékelt ezekben a gondolatokban, hiszen a csángó gyerekeket az állami iskolákban 99,9%-ban ortodox-román tanító tanítja. „Azokkal nincs probléma, csak azzal a pár tucat protestánssal?” – kérdezte.

Félix atya kiegészítve a vitát elmondta, hogy minden faluban van 3-4 katolikus tanár, aki tanítja az iskolákban a katolikus hittant. Igaz nem magyarul, hanem román nyelven. Aztán feltette a kérdést, hogy a magyar iskolában egy protestáns tanár, aki egyedül tanít, hogyan tanítja a katolikus hitet? (A közbeszólók szerint is: „sehogy!”) Ő ezt tartja problémának, egyébként a protestánsokkal semmi baja, hisz ökomenikus imanapokon is részt vett. A magyar nyelvű hitoktatásról elmondta, hogy ezt törvény szabályozza. „Ha valakik akarják, hogy magyarul is legyen a hitoktatás, írjanak levelet a miniszternek.” – mondta.

Mihoc Valentin, a moldvai Frumoszából számazó, és most Magyarországon tanuló, és a váci egyházmegyéhez tartozó szeminarista következett. Mint mondotta: „…az én falumban is vannak magyar tanárok, van egy magyar iskola. Öt évet tanultam Iaşi-ban a szemináriumban. A szünetekben nem voltam kapcsolatban a magyar tanárokkal, mert nem ez volt az én célom. Vannak viszont ismerőseim, rokonok, gyerekek, akik azért mennek a magyar órákra, mert az jelent nekik csomagot, ösztöndíjat, kirándulásokat, internetet. Mikor volt egy kis szabad időm, elmentem és megkérdeztem azokat a gyerekeket, hogy mivel foglalkoznak az órákon? Azt mondták, hogy internetezünk, teszünk képeket a könyvekbe. Mondom, ez a cél? Aztán voltak beszélgetések a gyerekek között: ’Hát te buta vagy! Nem mész magyar órára? Ott kapsz ösztöndíjat, nyáron mész Budapestre.’ A második kérdésem, vagy inkább problémám, hogy milyen kapcsolatban vannak ezek a tanárok az adott faluban az egyházmegyével? Például az én plébánosom egy kicsit dühös. (Én nem ismerem ezt a helyzetet más faluban.) Kíváncsi voltam, hogy miért? Mondta a plébános, hogyne lennék dühös erre a pár emberre, ha a tanárokat a gyerekekkel egyszer sem láttam a szentmisén, a rózsafüzéren. Mégpedig ez nyáron volt, nem az iskolaidőben, hanem a szünetben. Milyen hívek ezek, vagy mi a célja ennek a dolognak? Nem mondhatom, hogy szentmisére, rózsafüzérre, szentségimádásra jönnének. Van a búcsú a faluban júliusban, de semmi támogatás, (segítség) nincs ezektől a tanároktól. De van minden nyáron kirándulás nekik, legalább egyszer egy évben. Ezeknek a gyerekeknek ösztöndíj kétszer egy évben, csomag Húsvétkor, Karácsonykor – ez kötelező. Megkérdeztem a gyerekeket: ösztöndíj, kirándulás, pénz, ha mindezeket félre tesszük, mi marad? Mi marad? Nem csak az a cél, hogy okos legyen valaki. Ismerek olyan okos embereket, akiknek tíz diplomájuk van, de amikor leülünk az asztalhoz és iszunk egy kávét, neki kezdünk beszélgetni sokféle témáról, a semmi a mondanivaló. Csak ezt akarjuk? Most vagyok a Balassi Intézetben, tanulok. Köszönöm Lajos úrnak, hogy megsegített ebben. Én ott egyedül vagyok csángó! Tudják önök, hogy a többiek milyen nemzethez tartoznak? Afgánok, kínaiak, japánok, vietnamiak és azok szorgalmasak, meg akarják megtanulni a magyar nyelvet. Hol vannak a csángók? Mi a cél? Támogassuk őket (a csángókat) és hová érnek? Hová érnek? Hát igen, a pénz, a pénz, a pénz! Ez a legfontosabb, a pénz? Elkértem egy füzetet egy gyerektől Frumószában. Rajzolnak, internet, messenger…, más semmi.”- fejezte be mondanivalóját.

Willemse Jolanda kérdése: Hogyan lehet ezen változtatni? A tanárokat is motiválni kellene valamivel.

Mihoc Valentin visszavette egy rövid vita után a szót és kifejtette: „Lássuk, hogy mit akarunk csinálni a gyerekekkel, vagy ahogy mondta a Lajos úr, ez a rengeteg pénz hová megy?… és én használok egy másik kifejezést: az úton elolvad.”

Willemse Jolanda szerint nagyon sok függ attól is, hogy milyen körülmények között van egy pedagógus. „Erről beszéltem az előbb is, hogy meg kell teremteni az alapvető szociális körülményeket ahhoz, hogy egy tanár eredményesen tudjon tanítani. Ha nincs hozzá eszköz, lehetőség, akkor a tanár lehet a legjobb tanár a világon, akkor sem fog jó munkát végezni, viszont a média felé jól tud tálalni.” – mondta.

Kotis Mihály, csángó származású zirci orvos: „Amíg egy vezető diktál és megmondja, hogy nem kell minőség, és amíg aki a pénz adja hagyja, és nem fogja megkövetelni, hogy a vezető mit kérjen a beosztottjától, addig nem lesz változás. Van tapasztalatunk erről.” – mondta.

Vásárhelyi Tamás példázata a körülményekre:  „Mondjuk 60 gyerek jár iskolába, egytől nyolc osztályig. Osztályonként mondjuk van tíz gyerek. Van egy terem. Délután mennek a gyerekek; mondja meg nekem, hogy a hét, nyolc osztályosokkal mikor foglalkozzon a tanár intenzíven minimum 3 órán keresztül, hogy azoknak a tudását növelje? Van neki 1-2, 3-4, 5-6, 7-8 osztálya, sorba jönnek és van neki naponta négy órája, hogy foglalkozzon a gyerekekkel. Mire hazamegy, van éjfél. Ha az (állami) iskolában napközben taníthatna magyarul, akkor intenzíven foglalkozhatna velük. De a helyi hatalmasságok ezt nem engedik.”

Kotis Mihály: „Eleinte nem volt szakember. Behívtunk valakit segíteni, de az nem segíteni jött, hanem a hátunk mögött intézkedni. Később diktálni is akart. Ő mondta meg, hogy nem a minőség, hanem a tömeg a fontos. Mi ezt tapasztaltuk, onnan jöttem. Összehozunk egy nagy tömeget, nem akarunk mást csak az értékét megnövelni és örülünk, hogy idáig eljutottunk?

Gyöngyössy Lajos: „Nekem már a harmadik keresztgyerekem van. Egy fiú volt az első, aki részben családi okokból, részben a saját mentalitása miatt nem tanult túlságosan jól. De annyira tanult, hogy leveleket írt. Becsültem benne azt, hogy nem mindig azt az egy mondatot írta le, mint amit már egyszer leírt, hanem egy kicsit mást… Elhagyta (hetedikes korában) az iskolát, elment Bákóba segédmunkásnak, hát ott nyilvánvalóan nem magyarul beszélnek. Két év óta egyetlen levelet sem kaptam… A másik keresztlányomnak a családban voltak példaképei: édesanyja és a nővére, aki most is Csíkszeredában tanul jó eredménnyel. A keresztlányom elvégezte a nyolcadik osztályt, minden lehetősége megvolt, hogy tanuljon. Az édesanyja kiment dolgozni Olaszországba, hogy pénz legyen erre, tudjon utazni az iskolába meg egyébre. A gyerek a tanévkezdés előtti napon, vasárnapról-hétfőre virradóan küldött egy SMS-t a tanárának, hogy visszalép a csíkszeredai továbbtanulásból. Tőle azóta sem kapok levelet. Amint értesültem, jól eltölti az időt az internet meg a TV előtt, és gyakorlatilag ennyi. Tehát megalapozottan merül fel a kérdés, hogyha ilyen formában marad minden, akkor milyen haszna lesz a jövőben annak a sok támogatásnak, amit adunk, és ebből a csángó társadalom mit fog profitálni? Mást nem tudok mondani, mint azt, hogy azokat a gyerekeket, akik erre érdemesek, ideje korán fel kell karolnunk és a középiskolába megfelelő alapokkal kellene indítani őket és a követelményeket tudatosítani is kell velük. Másképpen hiába fog tanulni 1.500 vagy 6.000 gyerek, hiába lépjük majd túl a mesés 9.000-res tanulói létszámot, ha miután elvégzik az általános iskolát, néhány hét, hónap múlva egy-két magyar szóra fognak csak emlékezni abból, amit tanultak. Ez a helyzet sajnos most már tapasztalattá kezd érni. Kapom a keresztszülőktől a telefonokat, hogy mindig ugyanazt az egy-két mondatot írja a gyerek évek óta! Miért? Jelenleg itt tartunk. Ráadásul az MCSMSZ nem támogatja a Magyarországon továbbtanuló diákokat. Valamiféle támogatás fölsejlik az erdélyi egyetemeken, de Magyarországon semmi.  Aki idejön tanulni, az kap a Magyar Államtól 17.500 forintot havonta, amiből nem tud megélni. Elmennek a diákok éjszaka dolgozni, azután nyilván a megerőltető munka miatt a tanulást nem bírják, sokan az első vagy második félévben kibuknak. A Szövetség nem támogatja a főiskolai vagy egyetemi továbbképzést választókat sem anyagilag, sem erkölcsileg, mivel kiléptek a gyerekek a felvállalt oktatási körből, a középiskolából. Sajnos a Magyar Állam sem lépett ebben a dologban, hogy komolyabb ösztöndíjat adjon nekik, és nincsen olyan csángó társadalmi szervezet sem, amelyik a gondoskodása alá vonná őket. Most nálunk (a KEMCSE-ben) indult meg egy kezdeményezés, hogy keressünk szponzorokat nekik. Komolyabb hátteret kell teremtenünk ahhoz, hogy valóban legyen csángó értelmiség. Reméljük, hogy a közhasznúvá válásunk segít majd ebben, különben tíz év múlva is ugyanaz lesz a probléma Moldvában a képzetlen polgármesterekkel, mint ma, akik ráadásul nem is védik a csángók érdekeit.

4. rész

Duma András, csángó költő és a Szeret-Klézse Alapítvány elnöke bemutatkozással kezdte hozzászólását és előadását. Elnézést kért előre is, hogy hosszan fog beszélni. A neve eredetével folytatva elmondta, hogy a „duma” szó nem magyar eredetű, hanem szláv. Azt jelenti, hogy gondolkodni. Majd így folytatta„ …”Miért vagyunk itt és mit akarunk? Ki akarjuk kerülni a dilemmát. Félix atya ügye tisztelendő. Mi is történik Csángóföldön? Mit akar az Egyház meg a csángók?… Megkaptam a meghívót és őszintén az volt a véleményem, hogy ez is olyan, mint a Csángó Bál, én nem megyek, hogy táncoljam ki a halálomat. – ez volt a válaszom. Amikor felolvastam a szöveget, elkezdtem gondolkodni, megnéztem ki írta alá. Megmosolygott az arcom, hiszen az édesapját (mutatott Félix atyára) ismertem.” Elmesélte gyerekkori jó emlékű élményét Félix atya édesapjával kapcsolatban. Nemcsak Félix atya édesapja, hanem a nagyapja miatt is eljött erre a találkozóra, mert Duma András édesapja nagyon szerette őt. Hiányolta viszont a Szent István Egyesület jelenlétét. Az Egyesület elnöke, Nyisztor Tinka meghívást kapott, de nem mint egyesületi elnök, hanem mint a csángó szervezetnek (MCSMSZ) a vallási felelőse, de ilyen címen sem jött el. Dilemmából-dilemmába keveredtünk. Én megértettem a helyzetet, de azért mondtam, hogy a Szent István Egyesület egy kicsit más, mint a csángó szervezet.” – mondta Duma András.

Félix atya közbeszólt: „…Felhívtam mindenkit telefonon (Moldvában), akit vártunk és elmondtam magyarul, hogy jöjjenek. De nincsenek itt és ezt nem értem. Nem kértem senkitől semmit, csak tisztázni szerettem volna a dolgokat. Ő (Duma Andrásra mutatott) itt van Romániából, pedig biztos van nagy hó ott is.”

Duma András így folytatta: „Igen, igen, tudom a tisztelendő megtette…” „…Az igazság az, hogy elsősorban kellene segíteni neki (Félix atyának) abban, hogy ha valamit kezdeményez. Sokan tekintik úgy, hogy a másik (román) oldalon van. Én nem úgy tekintem. Én úgy tekintem a tisztelendőt, hogy egy létra, amin lehet, hogy feljutok a püspökig és tudok vele 10 percig beszélni…ezek lépések. Ezeket a lépéseket meg kell próbálni, hogy tudjunk közelíteni.” Majd így folytatta: „Én előkészültem itt egy előadással. Tisztelendő tekintse úgy, hogy én egy magyar jobboldali vagyok ott Klézsén. Én magát tekintem egy közepes (mérsékelt) embernek, aki megpróbálja megoldani a problémát. Én mély tisztelettel vagyok azzal, aki románnak vallja magát, és a Jóisten rajta segítsen, de legyen biztos önmagában, hogy román, mert akkor egy jó ember lehet! De ha nem biztos magában, hogy román, akkor biztos bizonyítani akar, és a bizonyíték kellene, azonban bizonyítani csak a tolvajnak kell.”

Félix atya ismét közbeszólt: „Úgy gondoltam, megkeresek 3-4 ágat az őseim közül… Klézsén születem, akkor én is csángó vagyok. De én – mindenkit nagyon tisztelek – úgy érzem, hogy román vagyok. Én úgy látom. Ha valaki megsértődik: bocsánat de ezt így érzem én, és senki nem tudja befolyásolni, hogy másképpen érezzek…Ha egy indiai itt él, megkapja a magyar állampolgárságot, akkor is mindig azt mondja, hogy én indiai vagyok.”

Duma András visszavette a szót: „Ahhoz, hogy az ember tudja, hogy kicsoda és micsoda, ehhez informált kell, hogy legyen. Sajnos, nálunk csángóknál az információs lehetőség olyan mélyen van, (hogy) mindenki amibe tud, abba kapaszkodik.” Egy erélyes közbeszólás után Duma András kérte, hogy ne szakítsák félbe. A közben megérkezett Varga András atya kérte, hogy ne legyenek indulatosak a beszédek, hozzászólások. A hangulat ezután lecsitult. Duma András ezután így folytatta „Úgy gondolom, hogy itt a szeretet jelképe vagyunk. Adtam egy témát (az előadásnak), de nem tudtam, milyen kell. Vallásról van-e szó, mert hallottam, hogy a főtisztelendő úr (Petru Gherghel püspök) eljön a Csángó Bálba. Nem tudom, hogy igaz-e ez? – nézett Félix atyára.

Félix atya: „Nem fog eljönni, mert nem tud jönni korábban. Lesz február 7-én egy szentmise (Budapesten a Szent Anna templomban) mielőtt Rómába megy, és csak későn este érkezik ide Romániából az autója.” Elmondta, hogy a püspök úr helyett nem jön el senki, mert ő és a paptársai sem értenek egyet azzal a híreszteléssel, hogy a román papok románosítják a csángó falukat. Ő nem hajlandó ilyen vitába keveredni ott és a helyettese sem.

Duma András a kicsit hosszúra nyúlt bevezető után rátért előadására, melynek címe: „A vallás és kultúra a moldvai magyarságnál.” (Ld. a honlapján is: http://www.csangok.ro/vallas.html ) Az előadás tartalmazta az oktatást is. Az előadását így kezdte: „Először vettem a vallást, mert ugye régen a vallás volt az első, amely befolyásolta egy népnek a kultúráját.” Kifejtette ezután, hogy a vallás előtt is volt a népeknek kultúrája. A tudás nem csak a Bibliából, hanem az életből is jön és kialakítja azokat a normákat, amelyekben élünk. Ezután az információ fontosságáról beszélt. Levezette a  a moldvai katolikusok, a moldvai csángók történetét a Milkói Püspökségtől a napjainkig.   A mai nyelvhasználatról kifejtette,hogy pl. Klézsében a csángóknál „…nemcsak az ő gyerekeik nem beszélik azt a nyelvet, amit a szüleik beszélnek, hanem az én gyerekeim sem beszélik most már azt a nyelvet, amit én beszélek. Bizonyára én elmondok olyan szavakat, amelyek Klézsében hangzanak el, és lehet, hogy a fiatalok, Klézseiek nem értik meg az irodalmár (irodalmi) nyelvből a magyarokat. Erre példákat is mondott: „Mert, hogyha felhúznák a korcunjaikat, megkötnék a bezereiket és összehúznák a melengetőiket, akkor… Ez mind magyar szó. Ezek olyan magyar szók, amelik mutassák, hogy mi magyarabbak vagyunk, – bocsánat a kifejezésért – mint a magyarok. Ez így van. Hát a magyar nyelv átvette a némettől a zoknit, és nem mondja, hogy korcun. Tehát nem a lába karjának a cundliját húzza a lábára, hanem a német zoknit. Nekem a nagymamám nem zehart tett a teába, hanem édességet. Ahova tesz a német zukrot. Tehát a dilemma nem csak nálunk van a csángóknál, hanem az egész magyar nemzeten belül.” Tovább folytatva a történelmet elmondta, hogy a pápa megköszönhette valószínű Béla magyar királynak, hogy létrehozott egy püspökséget. A tatárjárás után azonban a lerombolt püspökségek helyett az új püspökségeket már nem az elgyengült magyar királyság hozta létre. Bejöttek Moldvába a misszionáriusok és létrehozták a Szeret, aztán későbben a Bányai Püspökséget. Az idegen szerzetesek, a bosnyákok, bolgárok, lengyelek, olaszok nem értették a csángó embereknek a nyelvjárását. Az egyházi nyelv a román lett. „Ebben a helyzetben megtörtént az, hogy ezek a papok inkább kedvelték a román nyelvet. Vatikánnak is kedvező volt, mert gondolták, hogy ebben az ortodox tengerben a román nyelv lehet, hogy több moldvait vonz a katolikus hitre.” Egy román nyelvű idézetet mondott el, melynek magyar jelentése: „Belőttek a katolikus templomok tornyiba és kupolákat építettek rá. Persze ez nem ért sokat, mert egy év után nem volt vajda. Volt, aki visszatette a toronyokat, volt aki nem tette vissza a toronyokat. Azok rögtön elveszítették a nyelvüket, volt akik nem.” Érdekességként említette Bandiusz kijelentését: „…ő Boszniából jött, bosnyák emberként. Miután kinevezik püspöknek rájön, hogy ide magyar lelkészekre van szükség. Mert ezeket az embereket csak úgy tudjuk megtanítani az igazi hitre, ha megértik, amit akarunk mondani. Ugye? Később nem volt erre szükség, mert keveredett a helyzet, hisz sokan felvették a román nyelvet, két nyelven beszéltek.” Elmondta, hogy ő úgy tanult meg kiskorában románul, hogy az édesanyja elvitte egy kórházba, ahol románul beszélő ápolónők voltak. Ott ragadt rá a román nyelv. Az ő generációja azért tanította meg a gyerekeket románul, hogy jobban tudjanak a gyerekek érvényesülni. Egyébként, a román iskolában, ha nem tudja a román nyelvet, nem tud tanulni. Viszont, ha eljön hozzá egy gyerek, akkor  neki az a fő célja, hogy magyarra tanítsa, hogy értse meg, milyen az a nyelv, amit beszéltek az ősei. Ha a román érzelmű gyerek is eljön az ő foglalkozásaira és csak a játék programokon vesz részt, a magyar órákon nem, olyankor megkéri a gyereket: „…kérlek szépen írj románul, írd fel ezt a szöveget és magyarázd el. Hát felolvassa, elmagyarázza és rájövök, hogy ez a gyerek félig elméleti világban él. Nem gyalázom a román nyelvet. Semmi bajom nincs vele, csak a család gondolkodása, a család kommunikációja bent, az teljesen más a román kultúrától. Az a gyerek annak a román szövegnek csak a felét tudja megérteni, értelmezni. Ki az az értelmiségi, aki visszajön Moldovába és ott értelmesen tudja felfogni a dolgokat?”

Félix atya megjegyzése: „Csináljunk egy kis különbséget. Nem Moldovában, hanem a csángó faluban.”

Duma András: „Igen én most a csángó falvakra gondoltam. Tehát az, amelik megpróbálja értelmesen megközelíteni az ottani világot. Én azért vagyok a tisztelendő mellett, mert úgy érzem, hogy ő értelmesen próbálja megközelíteni ezt a problémát, de az ő szemszögiből.…A csángó kultúrát, a csángó nyelvjárást a Jóisten adta. Na most a történelemhez visszatérve, észreveszem, hogy tolerálta a csángó nyelvjárást az egyház a II. Vatikáni Zsinatig. Annyira, hogy ugye, a miserend latinul volt, ugye, a pap románul prédikált, hisz a klézsei pap lengyel volt, hát ő a román nyelvet tudta beszélni. Hozott nekem egy katekizmust román nyelven. Az emberek szépen magyarul énekeltek a templomban. Nem tiltotta meg senki. Volt kántor amelik  64-ben arra felvettünk, hogy ez meg volt tiltva. Most itten az a probléma történik meg, hogy vajon ki tiltotta meg, és miért tiltotta meg? Az egyháznak lenne a feladata, hogy feltárja, felkutassa azokat a nehézségeket, amelyekben a moldovai papok, püspökök átmentek a kommunizmus idején és milyen nehézségek miatt és milyen nehézségek voltak akkor, mikor hagyták abba a nyelvet, a (magyar) nyelv használatát.”

Duma András ezután a nyelv dilemmájáról beszélt. Az adott helyen (pl. Romániában) élőknek fontos, hogy a hivatalos nyelvet tudják, de nem csak ez fontos, hanem az elődjeiknek a nyelve is, hogy tudják, honnan jöttek, hová mennek? „A magyaroszági is tanulhat a csángóktól és viszont. Fontos azonban, hogy mindig csak a jót, ne a „gyengébbet” (könnyebbet) tanulják egymástól. A moldvai ember kultúráját, erkölcsi rendjét nem szabad szétrombolni, inkább átvenni kellene belőle.” Visszatérve mégis a témára, arról beszélt, hogyan is kezdődött el a történelem során a magyar oktatás? Sok csángó nem tudja ezt. Számukra nyitva áll a Klézsei Múzeum, ahol kéziratok, könyvek láthatók erről. Arról is történetek vannak, hogy a gyereket a családban nevelték tisztességre a magyar mesék, történetek felolvasásával, megbeszélésével. Ma a köszönés a felnőtteknek vagy az ülőhely átadása a buszon az időseknek már nem mindig történik meg. Ő is megpróbálkozott a mese és történet felolvasással. Érdekes lett az eredmény. „…amikor felolvastam azt a mesét a gyerekemnek, láttam, hogy nagyokat röhög. Láttam, hogy élvezi. Nem csak az volt, hát az volt a lehetősége, hogy kiment játszódni. És akkor elmondta, hogy mesélt, ott kint. Elmondta románul, de azt mondta, jobban tudja elmondani az apám. Hát hogyne, mert ő felolvassa magyarul. S akkor vasárnap bejött hozzám tíz gyerek, hogy olvassam el magyarul a mesét.” Ezután a szomszédok is hasonlóképp tették ezt több-kevesebb sikerrel magyarul vagy románul, ahogy beszéltek.

„Amikor ezt megindult, ez a mozgalom, akkor persze rám figyelt a sajtó, akár a román, akár a magyar. Nem volt ott semmi baj, mert kivittek rengeteg gyereket Borbáth Erzsikéhez tanulni magyarul Erdélybe. Most is látom Erzsike nénit (ahogy mondja): ’András! Van egy busznyi gyerek, lerakták, elment a busz, és akkor itt volt nekem egy év. Ezeknek a gyerekeknek szállás, étkezés, pedagógus (kellene). Semmi (sincs). Mit tegyek velük? Mit tegyek velük?’ …Volt olyan gyerek, aki tanulni akart, volt akinek szociális problémája lehetett. Ez az asszony felkarolta ezeket a gyerekeket. És azután ez szokássá válott. Ha én úgy akarok, hogy az én gyerekem jól tanuljon, akkor kiviszem Csíkszeredába, és ha Csíkszeredában végez, valószínűleg egyetemre jut. Ez ment is egy jó darabig. Annyira jutott el Borbáth Erzsébet, hogy 120-130 gyerek, ha nem is jutott el egyetemi szintre, eljutott középiskolára vagy szakiskolára. Hát, mindenből lehet biznisz! Mindenből lehet biznisz! Később más iskola is megpróbálta ezt. Nézzük meg, abból a 120 gyerekből, aki tanult Erdélyben, rengeteg értelmiségi van Csángóföldről, amelyik megkapja éppen a helyét Olaszországban vagy Spanyolországban, vagy Magyarországon. Mi történik az utolsó időben az oktatásban? Nem jelentkezik fel 120-ig, hanem leesik felére. A tavaly és a tavalyelőtt azt tapasztaltuk, hogy amelyik gyerekek kimentek Erdélybe, az év közepén kérik és visszatérnek Bákóba tanulni. Ez egyértelműen utal az oktatás minőségére. Miért esett le az oktatás minősége? Mert kezdetben ez volt a cél? Ez volt a cél, hogy a moldovai a csángó falvakból értelmiség emelkedjen ki. Most nem az a cél, hogy a moldovai csángó falvakból értelmiség emelkedjen ki, hanem az a cél, hogy tömegesen tanuljanak a csángók magyarul.”

Varga András atya közbe szólt: Nem voltak ott csángó értelmiségek? Picit furcsa a helyzet. Úgy indítja Ön a helyzetet, mintha most indult volna az egész élet. (Heves párbeszéd alakult ki András atya és Duma András között.)

Duma András válasza: „Egyeseknek most, egyeseknek nem. Nézze meg, a csángó társadalom olyan, amilyen. Vannak, akik így gondolkodnak, vannak akik úgy gondolkodnak, de mind csángó.”

András atya: „Amikor a testvér szót mondja, úgy mondja, hogy tényleg testvérek vagyunk. Nem azt, hogy mi csináltuk ezt az egészet, mi indítottuk…”

Duma András: „Arra akarok közelíteni, hogy hol vannak a hibák. A hibák ott vannak, hogy ez az oktatási forma nem volt elfogadva az iskolákban. Mi csángók vagyunk, szülők. A szülők azt csinálták, hogy kérték, az iskolában engedjék be a magyar órát. …A moldovai szülők nem magyar iskolát kértek,…” Itt vita alakult ki Félix atya és Duma András között. (Az előbbi a magyar iskolát kérőkről tudott.) Duma András így folytatta: „Nem, nem. Én értem, tudom, mit akar mondani. Tehát a román nyelvű iskolákban a Nicolae Ceauşescu-időben azt mondták, hogy ha valaki annak vallja magát, hogy magyar vagy szász, vagy cigány, kérheti az iskolában, az anyanyelvet, mint tantárgy(at) és kérhet idegen nyelvet is. Tehát egy, hogy kérhetem az anyanyelvemet, mint tantárgy, és más, ha kérem az anyanyelvet, mint idegen nyelvet. Ez egy dilemma lehetőség volt a kommunizmus idején. Ezután, mikor kijött a demokrácia Romániában, a parlamentből döntés jött arról, hogy igen is lehet a román tagozatú iskolába magyar anyanyelv óra. Ez a baj, hogy ezzel nem voltak tájékoztatva a csángók. Ez a rendelet nem volt informálva a TV-ben, az újságokban. Most ugyanevvel a dilemmával van olyan szülő, amelyik úgy akarja a magyar nyelvet, mint anyanyelv, és van olyan szülő, amelyik úgy akarja a magyar nyelvet, mint idegen nyelv.”Duma András így fejezte be a beszédét: „ Én lassacskán ezzel próbálom közelíteni a végét, de mondtam, hogy hosszú lesz a beszéd.”

„Jó volt, nagyon! Értelmes volt! Fontos volt hallani!” – hangzott a jelenlévőktől.

Duma András így folytatta zárszavait: „Tehát megszületett több szervezet, amelyik foglalkozik iskolán kívül. Mert ha a gyerek úgy érzi, hogy az iskolába a padból felállítják, hogy te miért kérted a magyar órát, szidják, gúnyolják, hát akkor oda megy magyarul tanulni, ahol megtanítják magyarul iskolán kívül…mi nem törzsekben élünk, ahol van egy férfi és huszonöt nő. Mi családokban élünk. A csángóságnak van egy erkölcsi rendje. Európának is van egy erkölcsi rendje. Az nagyon jó, ha van egy nagy szervezet, és van egy összefogó hálózat, amelyik a több szervezetet össze tudná fogni. Mi még nem jutottunk ide. Tehát a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége Sepsiszentgyörgyön jött létre azokból a fiatalokból, amelikek Nicolae Ceauşescu idejében kimentek Erdélybe. Erdélyben 150 ezer katolikus van, magyar eredetű, csángó eredetű Moldovából. Csak erről nem mer senki beszélni. De ezek ott vannak. Ott van a népszámlálás, csak át kell nézni a papírokat. Ezek hozták létre a csángó szervezetet.

5. rész

A Fórum további részében Félix atya a szervezetekkel kapcsolatban kifejtette a véleményét, miszerint bárki, akár ő is alapíthatna szervezetet. A veszély abban áll, ha nincs meg az igaz cél, értelem, akkor csak a zseb tömésére szolgálna a szervezet, „és aztán nincs semmi…”.

Duma András a Szeret – Klézse Alapítvány által nyújtott támogatások rendszeréről beszélt. Támogatást csak az kaphat, mégpedig 3.200 lej ösztöndíjat, aki elért valamilyen eredményt. „Nem tudom más szervezetnél hogyan van, de nálunk úgy van, hogy kap egy papírt, rajta egy tesztet Az első évben nem olyan nehéz, de a második évben az egy kicsit nehezecskébb. S akkor így tovább. Sajnos a Szeret-Klézse Alapítványnál nem mindenki kap ösztöndíjat, s ezt jól tudják, s akkor elmegy máshová tanulni, hisz ezt jól tudják.” – mondta.

Ezek után a csomagküldésről beszélt. Elsőként azt emelte ki, hogy:  „… átnézzük azokat a csomagokat – mert ennek is van egy módszere –, nem adhatok én oda egy gyereknek egy olyan csomagot oda, amiben nem is tudom, hogy mi van. Mert ha nem olyan van benne, akkor ki a bűnös? A Duma András a bűnös, mert ő hozta be a magyarokat … Hát ez egy dilemma. Akkor azt mondja (a csomag tulajdonosa): Nekem a csomagomban nincs mit keres(sen)! Ne nyúljak a csomagjához! Megoldásként megpróbál a plébánoshoz fordulni segítségért, de a plébános nem mindig vállalja ezt, és a válasz legtöbbször: ’Lehet, hogy elmegyek, lehet, hogy nem. Még meggondolom, mit mondok. Fent való vezetőm, stb. stb.”

András atya is kifejtette a véleményét: „Egy pillanat! Szintén egy ilyen segítségről akarok beszélni. Az emberek a segítség adáskor szintén a plébánost hívták meg, hogy segítsen és nem segített abban, hogy kiossza, amit kaptak az emberek.  Biztos azt mondanák, hogy a pap kap ezért valamit…  A pap nem tud olyan lenni, mint akiknek szervezete van.…ebbe nem tud beleavatkozni a pap, … (vita a jelenlévők között). „Ne avatkozzak olyan dologba, amiről számadást kell tennem…” (Újabb vita.)

Duma András a csomag-témában hozzá tette még: „Tehát a csomagokat mi úgy osztjuk ki, hogy …mindegyik, aki jár hozzám tanulni, kap egy ajándékot karácsonyra. Mert ez szokás nálunk. De azért igyekszünk, hogy ne azért jöjjön hozzánk a gyerek, hogy kapjon egy csomagot. Érezze azt, hogy van Karácsony, kapott valamit, de nem azért kapja azt a valamit, hogy játszani jöjjön…”

András atya is egyetértett ezzel: „Így kellene az egészet (tenni), hogy azért kap valamit (a diák), mert megérdemelte…”

Duma András így folytatta: „A másik, hogy aki nem jött el az ünnepségi programra, annak a csomagját elvesszük. Kimegyünk a faluba, és oda adjuk olyan szegény öregnek vagy szegény embernek, akinek szüksége van rá… Az (állami) iskolában nem adnak ajándékot a gyerekeknek, nincs ilyen szokás, vagy mit tudom én. A gazdag gyár sem ad csomagot karácsonyra. A segélyekkel vannak megint problémáim – folytatta  Duma András – Ha csomagot küldünk, akkor az ne úgy történjen , hogy … felteszek egy autóba egy csomagot, és az autó elviszi és odaadja valakinek. Azok az emberek, akik segíteni akarnak valakin, tekintsék ezt józan ésszel! Vannak módszerek ezzel, hogy lehet küldeni.” Kifejtette, hogy: „Nem kell megharagudni, ha valaki kapott ruhát és szegény. Lehet, hogy az anya és az apa részeges, de a gyerekek nem bűnösek! Vannak ilyen problémák. Senki se mondja, hogy nincsenek ilyen problémák, melyekkel foglalkozni kell …”

A magyar nyelvű misével kapcsolatban Duma András a saját tapasztalatairól beszélt: „Letettük a kérvényeket Klézsében, hogy szeretnénk (magyar éneket) hallani a mise idején. Esetleg magyar nyelvű mise is lehet, mondtuk mük. Mert a II. Vatikáni Zsinat megengedi, hogy anyanyelven legyen a mise, de ami szerintem nem annyira jó, hogy csak magyar nyelvű mise legyen. A csángó falvakban – nekem az a véleményem – hogy az a miserend legyen, amellikben lesznek magyar énekek, magyar imák is stb. stb.” Egy ilyen alkalommal rossz tapasztalata is volt Duma Andrásnak  a Iaşi-i püspök küldöttjével, aki  azt mondta az egyik öreg embernek: „ha lenne nekem uram egy fegyverem, én uram önt lelőném.”

Félix atya azonnal kérte a nevet és a helyet Duma Andrástól, aki megígérte, hogy az adatokat szkennelve elküldi.

Duma András a magyar misével kapcsolatban így folytatta: „Azt mondták, hogy ’Miért kell nektek magyar mise? Miért kell nektek magyar ima? Ti nem vagytok magyarok!’ Én úgy gondolkodom, hogy ez az én dolgom! Én úgy érzem, hogyha csángó vagyok, magyar vagyok. Ez nem a papnak a dolga, nem a szomszédnak a dolga…” Majd így fejezte be: „…azon töprengjünk és könyörögjünk, hogy oldjuk meg ezeket a problémákat, de nem úgy, hogy a másikat megpuhítsuk.” A felszólalást nagy taps követte.

Félix atya vette át ezután a szót. A jelenlévők túlzott aktivitása miatt kérte őket:  „Ne vitatkozzunk, és ne így, hogy mindenki beleszól. Mindenki biztonságosan és nyugodtan mondja el a véleményét.” – kérte, majd két dologról (témakörről) beszélt:

„Az első dolog: „A történelem, amiről már beszélgettünk, van egy pár hiba.” (Itt egy könyvre hivatkozik az atya, melyre vonatkozóan a Duma András is jelezte, hogy megvan neki.

A második dolog:  „A hitünk. A hitünkről nem mindig csinálunk törvényeket. Van az Isten és az Egyház, és azt el kell fogadni. Én nem élek a saját hitben , ahogy én akarom, úgy látom, az nem hit! Ha így akarunk élni, akkor menjünk a budhista, vagy nem tudom milyen valláshoz és ott úgy élek, a saját szabályom szerint. Ez nem az igazi! Van a Szentírás, vannak a szentatyák, van az egyháztanítás, amiket meg kell tartanunk! Azt is elmondtam, hogy aki misézik  – mindenki hallgasson jól – ki misézik és nem kéri meg a püspököt és a helyi plébánost, hanem házakban és nem templomban (misézik), az nem érvényes mise, az szentségtörés! Ezt nem én mondom, hanem az egyházjog! A papoknak is meg kell tartani a szabályokat. Ezt mindenki fogadja el úgy, ahogy van. Fogadja úgy, ahogy van a mise (rendje). Ha a püspök mondja nekem: Menj misézzél magyarul! Csomagolok és misézek magyarul.”

Egy közbeszóló: „De ha nem, akkor nem mehet!”

Félix atya így válaszolt: „Én nem tehetek erről. Én nem tehetek erről.” Majd így folytatta:

„A hitből nem mi csináljuk a normákat, hanem az Isten normái szerint éljük a hitünket. Nem hogy most megyek templomba, mert holnap nincs kedvem. Ha mondom, hogy keresztény ember vagyok, nem a papír bizonyítja, hogy meg vagyok keresztelve és keresztény vagyok, hanem (azzal), hogyan élem az életemet. Hogy élem az életemet? És mint mondtam előtte is.”

A magyar nyelvű mise kérdésében  Félix atya kifejtette: „Nem hiszem, hogy a nyelv meg tudja akadályozni, hogy nem megyek misére, mert nincs magyar mise. Ráadásul van magyar mise Moldovában! Én miséztem két évig a székesegyházban magyar nyelven Iaşi-ban. Senki nem jött! Senki! Senki! Senki! Négy hívő volt (mutatta az újjával) és utaztam 70 kilométert oda, és 70-et vissza. Én szóltam, és tudták…(és mégsem jöttek!)”

Duma András közbeszólt: „Ezért mondtam, hogy nem jó a csak magyar mise, hanem vegyesen.” (Itt rövid parázs vita volt közbeszólásokkal.)

Félix atya a magyar oktatás témájára tért vissza: „Aztán ő mondta (Duma Andrásra nézett), hogy van 120 gyerek, aki tanult. Hol vannak azok a gyerekek és hol vannak azok, akik tanultak?

Duma András válaszolt: „Egy része, például Diószénből, ott van a két Füstös, aki tanár Erdélyben, mert Moldovába visszajött, és nem kapta meg az állást.”

Félix atya így folytatta: „Miért hibáztatjuk mindig az Egyházat? Nem az Egyház tiltotta, mondta, hogy magyarul misézzenek. Miért nem nézzük meg, hogy mit csinált az állam Székelyföldön…és itt Iaşi-ban? Mért mindig az Egyház hibás? Miért a papok, ezek a fekete csuhások hibáznak?” – tette fel a kérdéseket, majd így folytatta: „Bocsánat. Megmutatom egy kollégámon, aki osztálytársam volt. Kikészítették a papok. Kikészítették a papok. Hogy tudnak ilyesmiket mondani? Mivel készítettük mi ki? Ez nem lehet! Ez bántó!”

Félix atya a magyar nyelvű szentmise és imák kérésével kapcsolatba is kifejtette véleményét:

„Ki kéri, – és ezzel be is fejezem – a magyar szentmisét? Ki képviseli? Tinka. Okos. Értelmes, személyesen nem ismerem. Van családja? Van férje? Van gyereke? Hogy él? És megyek Rómába és kérem?..”

Duma András közbeszólt: „Nem, ő csak képviselte azokat az asszonyokat…”

Félix atya így folytatta: „Nem képviseli… Legyen egy férfi, családos és minden rendben legyen. Asszony is lehet, de legyen családja és értelmes életet vigyen, keresztény ember legyen. Innen, ki kéri? Középen emelik (a kezüket). Nem tudom, ők hány hétig nem jártak templomba. Hány ember van, aki kéri a magyar misét, és nem jár templomba? Évekig nem járnak templomba. Miért kérik? Van értelme? Pusztinában a plébános megengedte, hogy legyen délután magyar ima, lehet imádkozni magyarul a templomban. Hat hónapig voltak. Az első két vasárnap voltak, aztán alig voltak tízen a templomban. Kérjünk, menjünk, és aztán megállunk, aztán semmi érdekem. Ez úgy, mint az aratás után van a szalma, felég, fellobban és aztán kész… Nem tudjuk lassan (csinálni), hogy lássuk a helyzetet. Lesz két három vasárnap, tele lesz a templom,  a kíváncsiságtól sokan ott lesznek”, (aztán elmennek, és többé nem jönnek…)”

Egy csángó hozzászóló: „Nekem nehéz, aki 10 éve itt élek Magyarországon, mint csángó, és még nem értem a magyar misét. Annak a csángónak, amelyik csak románul tanult az iskolában, hány év kell, hogy megértse a magyar misét?”

Nagy felmorajlás a teremben, majd Duma András kért szót: „Megadhatom a választ? (Egy ének címét adta meg, majd folytatta) „Ezt az éneket lefordították románra, mert ugye a hívek nem értenek magyarul. Persze az a generáció, aki felnőtt, már nem tud.”

Egy rövid diskurzus alakult ki András atyával, majd így folytatta Duma András: „Jönnek a gyerekek hozzám tanulni magyarul, akiket – megmondom őszintén – a szüleik küldik, viszont a szülő otthon nem beszél a gyerekével magyarul. Mert ő csak a feleségével beszél magyarul. Én nem akarom most senkinek parancsolni, hogy beszéljen a gyerekével magyarul. Én úgy látom értelmét, hogyha én magyarázkodom a feleségemmel, azt a gyerek értse meg, amit magyarázkodom, hiszen ezért vagyunk egy család.

András atya is közbevágott: „Pont erről van szó!”

Duma András így folytatta: „Ha elmegyünk a halotthoz, elkísérjük a halottat, elénekeljük a retteneteset románul… Az az őrült ötletem került, hogy csak emberek vagyunk, nem vagyunk istenek. Gyerekek, próbáljuk elénekelni a halotti éneket (magyarul)… A gyerekek, mint a gyerekek, tiszta angyalok. Bejönnek, leülnek, csend lesz. Máskor nem tudom leültetni őket… Az ének közepén megláttam, hogy a gyermekek szeméből folyt a könny. Na, gyerekek ne énekeljük ezt, hanem azt, hogy ’Le az úton le, le le’. És erre a gyerekek azt mondták: „Tanár bácsi, magának folynak a könnyei.’ Én úgy tudtam magamról, hogy nem tudok sírni. Mert a gyerekeknek, mindenkinek folyt a könnye. Mert hát másképpen van a szerkezete annak az éneknek anyanyelvünkben. Én nem tudtam ezt felfogni, és maguk magyarázzák el, hogy miért, amikor a halottainkat kísérjük el, ha románul énekelnek, ritka az, amelik sír, és most miért sírtak a gyerekek? …” – fejezte be nagy taps közepette hozzászólását Duma András.

Kotis Mihály kért ezután szót: „Bemutatkozom. Lehet, hogy sokan nem tudják, Klézsén születtem, utána Somoskán éltem. „Magyarországra kerültem továbbtanulás céljából, jelenleg is továbbképzésen veszek részt…Az elhangzottak kapcsán az találnám jónak, hogy a monopóliumot be kellene szüntetni. Mostanában látjuk, hogy egy szervezet úgy gondolja, hogy ő elmondja a világon mindenhol, hogy ő a legjobb csángó szervezet, ő képviseli az ügyeket, másra nem érdemes tekinteni… Ez így nem jó.” Kifejtette, hogy a jelenlegi gyakorlatban kijelölik a keresztgyereket a keresztszülő-jelöltnek  „Ha egy szülő nem hatalmaz fel egy szervezetet, akkor a szervezet ne tudjon intézkedni úgy, hogy a gyerek nem tudja, ki a támogatója. Ez csak későbbiekben legyen, amikor találkozhatnak a támogatók és a gyerek szülei…” Egy másik szempontból is szólt a témához: „Lehet, hogy a családnak nem pénz kell, hanem tanács. Be kell látnunk, hogy itt még van helye a civil szervezeteknek és a civil embereknek. Ugyanúgy megvan az atyának is a helye, aki látja tisztán a helyzetet. Meg kell őt hallgatni akkor is, ha más nemzetiségbe sorolja magát.” Kifejtette, hogy a támogatásoknak mi legyen a végcélja. Kapjon köszönetet a támogató a támogatottól. Ha  a nevünket adjuk, és így felvállaljuk valakinek a sorsát úgy, mint a kereszteléskor a keresztapa, akkor tudnunk kellene, hogy  a nyolcadik osztályt befejezve a faluból hová ment tovább a keresztgyerekünk. Ma legtöbbször megszakad a kapcsolat. Nem levelezik tovább a keresztszülővel a keresztgyerek, elfelejti azt is, amit megtanult. Az lenne a megfelelő, ha kísérné a keresztszülő a keresztgyereke útját legalább 18 éves koráig, és megtarthatná a keresztszülői szerepét. Kotis Mihály elmondta, hogy ő olyan családhoz került Budapesten, amelyik minden vasárnap eljárt szentmisére a Sziklakápolnába a Gellért hegyen, és meghívták őt mise után ebédre is. Most is jó barátja a családnak. Szerinte a magyar nyelvet olyan szinten kellene tudnia minden csángónak, hogy ne kelljen szégyenében az oszlop mögé bújnia, ha beszélgetni kell magyarul. „Azt is el kell fogadtatni a csángókkal, hogy akik magyarnak vallják magukat, ne csak alkalmilag mondják annak. Ha úgy érzik, akkor úgy is viselkedjenek… Kicsit a nyitottságot kellene beléjük nevelni.”

Kotis Mihály folytatta a felszólalását más témákban is. A tanulás után a szülőföldre, Moldvába való visszatérésről így vélekedett: „A visszatérés megint nagyon fontos lenne, mert mint az atya is elmondta, amikor a polgármester-jelöltet keresik, nincs akit támogassanak (a csángók), mindegyik olyan, amilyen. Egy tanult ember sincs a listán…” A Csángó Fórummal kapcsolatban elmondta: „Van értelme az ilyen tárgyalásoknak, ha úgy nézzük, hogy hosszú távra legyen valami kitűzve. Amit tapasztaltam évekkel ezelőtt, és most is ugyanez van, hogy róluk (csángókról), nélkülük és felettük döntenek mások. Valahogy kellene egyengetni, hogy ne legyen az folytatva, ami eddig volt. Azzal fejezném be, hogy azt tudjuk, hogy ha valakit nagyon szeretünk, megtanítjuk halászni és nem a kezébe adunk egy halat,” – fejezte be felszólalását Kotis Mihály. Nagy tapsot kapott.

6.rész

Egy csángó férfi hozzászólásával folytatódott a Fórum : „…én itt dolgozom, élek. Járok haza minden hónapban, megkérdeztem őket. ’Akartok-e magyar iskolában tanulni?’ Azt mondták: ’Ááá nem megyek el!’ Azért nem mennek, mert nincsenek megszorulva…”

Vásárhelyi Tamás keresztszülő arról beszélt, hogy van olyan csángó gyerek a nyaraltatásnál, aki tízezer forint zsebpénzzel érkezik. Ezt nem tartja helyénvalónak. A gyerekek jó oldaláról is beszélt, hogy szófogadóak, segítőkészek. Azért beszélt erről, mert a csángó gyerekek „ még más gondolkodásúak, szófogadó, figyelmes gyerekek. Ezt dicséretként mondom… Ezek mind olyan dolgok, amiket meg kéne őriznünk!”

Félix atya véleménye szerint nem szociális támogatás kell a falujának: „Csak tanuljanak, hogy értelmes emberek legyenek… Miért nem csinál senki sem egy focipályát? Legyen ott valamilyen foglalkozás a gyerekeknek. De nem úgy, hogy megyek, és felteszem a magyar zászlót, és csak az jön be, aki magyarnak vallja magát!”

Félix atya feltett egy kérdést is: „Miért este, mikor bealkonyodik, mennek be a Magyar Házba? Miért szégyellik azt, amit csinálnak? A magyarok miért szégyellik, és miért nem nappal mennek? Miért az erdő közepén táncolnak, és filmezik magukat? Miért nem nappal és a faluban? Ha nem ért egyet, megmutatom a dokumentumot.”

Félix atya a Csíksomlyói búcsúval kapcsolatos zarándoklatokat is kifogásolta. „Bánt, mint papot és hívő embert. Megyünk Csíksomlyóra, megyünk búcsúra, isszuk a pálinkát, jól esik, és azután táncolunk!? Mikor megyünk imádkozni, megyünk imádkozni, s nem színészkedünk, zenélünk, táncolunk!? Ez nem helyes! Megmutatom, van a YouTube-on, mennek a klézseiek Csíksomlyóra, isznak pálinkát, két-három kortyot, azután látom őket táncolni. Ez nem helyes! Ez nem helyes!”

Duma András védelmébe vette a zarándokokat: „A csíksomlyói kirándulás három napi utazás. Az egyiken én voltam a kísérő, a másikon részt vettem a búcsún, a harmadikon is részt vettem. És amikor az úton mentek, énekeltek. Senki sem hitte, hogy ezek az emberek énekelni fognak. Mindenfajta tapasztalatunk volt, jó is, rossz is. Elmondhatjuk azt, hogy amikor átmentünk egy ortodox falun, hajigáltak kövekkel, de a katolikus faluban senki sem mondott semmit. Sőt, amikor a templom előtt kibontották a zászlót, akkor sem mondtak semmit. A 40 kilométeres gyaloglás egésznapi imádkozás után … puliszkát főz este, ahol megszáll, eltáncolja a saját énekeit, ugye, és aztán egyet bulizik. Aztán elég jól aluszik reggelig… Nézzük meg, ez mikor táncolt, és nézzük meg, az mikor táncolt, amellik elment filmeztette magát, hogy kihozzák Jászberénybe…”

Félix atya ismét a Csángók c. könyvre tért vissza. „Az egyik klézsei képen látható,  hogy a talicskát vagy a kis szekeret hogyan is húzzák a nők. Soha a büdös, rohadt életben ilyen nem létezett, ez nem létezik, és ezért kaptak pénzt!”

Vita kerekedett Félix atya és Duma András között.

Duma András védelmébe vette a képet. A vita végén magyarázatul ezt mondta: „Itt nem volt meg a lehetőség két nuntánál menni, két szekérvel menni két felől, hanem egyszerűen azok az asszonyok kijátszották egy talicskával.”

Félix atya végül megkérdezte Duma Andrást: „A mi falunkban Klézsén, létezik-e ilyen vagy sem?”

„Nem éltem ilyet” – válaszolt Duma András -, de, hogyha ez most felmerült, hogy ezt ismerik-e a csángók, és ezt megcsinálták-e akkor, ha ez nem lett volna ezelőtt, akkor nem csinálták volna most.”

Félix atya ezután egy képre mutatott, amelyen egy kellemetlen emléket idéző férfi volt. A könyv írójának jobban utána kellett volna néznie, hogy kit tesz bele a könyvbe! A férfi a szekus időben segédkezett abban, hogy verjék a gyerekeket. Félix atyát is verték, „ …mert nem beszéltük jól a román nyelvet, nem beszéltünk helyesen románul. Ugyanez a férfi a forradalom után megtalálta az igazi őseit?” – kérdezte Félix atya. „Ráadásul nem beszélt soha (magyarul)! Itt van a bátyja, a húga, aki vele járt iskolába 8 osztályt, ő se beszélt soha magyarul. Én igen. Én románnak vallom magamat, de azért én csángóul tanultam a konyhai beszédet, és megtanultam magyarul. Tanultam csángóul. Beszéltem otthon is. A testvérekkel beszéltem a csángó nyelvet, ami ott van nálunk Klézsén. Ők soha nem, és most ők képviselik a tradíciót? Hát bocsánat! Ez nem helyes!”

Duma András ezután a táborozó gyerekek szentmise-hallgatásáról beszélt. „…Az én kérésem mindig az volt, hogy ha Szeret-Klézse Alapítvány szervez egy programot, akkor ott legyen magyar mise, ne magyar mise, legyen katolikus mise. Tehát akárhogy legyen, csak legyen katolikus mise. Megoldották ezt Erdélyben, egy református faluban, Balatonfenyvesen is 110 gyerekkel, ahol a református egyház üdülőjében voltak. Itt Teodóz atya tartotta a szentmisét, Az egész társaság felöltőzött népviseletbe, és elmentünk a templomba, és szépen hallgattuk a katolikus misét. És hát csodálatos volt, hogy mindenki természetesnek látta az egészet, akár a helybeliek, akár a mieink.”

Pákozdi Judit a témához hozzászólva kifejtette: „Ehhez én azt mondanám: tekintsük egymás annyira felnőttnek, hogyha azt mondják, hogy a gyerekeknek kell mise, ezért meg ezért, merthogy… akkor minden keresztszülő, aki vendégül lát gyereket, el fogja vinni. Erről beszélni kell. Én nem hiszem, hogy létezik olyan keresztszülő, aki szándékosan nem viszi el. Talán nem jutott az eszébe…”

Duma András egy hasonlattal folytatta: „…egy kis baba nem is tud beszélni, nem tud kérni kaját, de éhes. És az anyja dugja, adja a szájába; egyél kicsim. De ha mi most tudat alá tesszük a hitünket, bármit meg lehet tenni: szex, buli, kábítószer, akkor abban fogunk megmaradni. Jól beszélünk románul és magyarul is, a hitünk meg lent van a cipőnkben. És ahol nincs hit, ott nincs semmi. Ahol van hit, ott van szeretet, remény, van igazság. Én úgy látom a dolgot, hogy aki igazán hisz az Istenben, az nem rakja a pénzt, az tudja, itt az igazság. De úgy, hogy nincsen Isten, és csak arra gondolni, csak a tudás, akkor hagyjuk a csodába, mert nincs semmi értelme.” Kifejtette továbbá, hogy a keresztszülő elsődleges feladatát, legyen az bármilyen szervezetben. Ha meghal a szülő, a keresztapa teljesítse a szülő feladatát,  és nevelje fel a keresztgyerekét a hitben is.”

András atya a magyar nyelvű szentmisével kapcsolatban kérdéseket tett fel: „Mondjuk, másfél év múlva lesz magyar mise Bákóban, vagy Klézsén, vagy Pusztinában vagy… lesz! Milyen lesz az a szentmise?”

Duma András szerint a szentmisén legyen magyar imádkozás, a pap prédikálhat románul, lehetnek akár román énekek is, csak ne közösítsék ki egymást. Mint mondotta: „Ha valakinek az a véleménye, hogy ő nem akar magyarul, az az ő dolga. Én vállalom a felelősséget, ha megyek haza a miséről, és engem meg fognak hajigálni.”

Félix atya a válaszában elutasította a szentmise ilyenfajta megtartását: „A szentmiséről nem úgy lehet venni, hogy én hogyan kívánom. A szentmise tartására vannak szabályok” – mutatott a háta mögötti feliratra a táblán. Vagy elmondom románul, vagy elmondom magyarul. Nem egy Miatyánkot beteszek magyarul vagy egy éneket. Nem lehet a szentmise rendjébe beleavatkozni és változtatni, ahogy én akarom.”

Ezután a szentmise megtartásának helyéről folyt a kettőjük között a vita. Duma András ingerülten ezt mondta: „… addig, amíg rá leszek kényszerülve erre, hogy a magyar alapítvány székházába tartsuk… én mindig meghívok egy olyan papot, aki vállalja a magyarságát és magyarul tart misét az otthoniaknak…” Félix atya azonban nem fogadta el Duma András érvelését: „Tisztázzuk: az a mise  é r v é n y t e l e n! Én értem a fájdalmát, hogy ő akarja mondatni. Kell várni! Mi itt vagyunk és visszamegyünk.” Duma András ingerülten válaszolta: „Nincs időm várni, 55 éves vagyok! Szeretném, hogy az unokáimnak meglenne a lehetőségük, hogy ne mondjanak le arról a kultúráról, amelyet mi műveltünk.”

Félix atya tovább fejtegetve a témát arra figyelmeztetett, hogy a magyar mise tehet rosszat is a falvakban, veszekedést, széthúzást. „… Van annak a falunak nem csak egy kisebbsége, hanem az egész falu. Ha akarunk jót, akkor az egész falunak legyen jó, ne csak egy kisebbségnek. Ha mindig veszekednek az ’ellentalpak’, akkor soha nem lesz jó nekik.”

Félix atya a temesvári diák-koráról és Klézséről azt a példát hozta fel, hogy: „… én voltam Temesváron négy évig, 17-en voltunk az osztályban. Egy közülünk meghalt, egyet elbocsájtottak, (kettő elment) és végül maradtunk 13-an. Hét nemzetiség volt egy osztályban,  és soha nem volt téma, hogy te magyar, te román vagy. Azt is mondom, hogy Klézsén én még nem hallottam, hogy valakik összeveszekedtek, mert te csángó vagy, te román vagy.” Mint mondotta: „fontos, hogy ne legyen kényszer, fogadják el úgy az emberek egymást, ahogyan vannak.

Félix atya a nyelvhasználatról így vélekedett: „… Kell nézni a törvényeket. Nem mi csináljuk ezeket. Nem az Egyház. Nem az Egyház tiltotta meg a magyar nyelvet, vagy a misét. Nem az Egyház. Úgyhogy nekem ez fáj. A Pax TV-ben is láttam, hogy a román, a Iaşi-i papok románosítanak. Nem igaz! Akkor mit keresek András atyával itt már második évben! Aztán misézek minden reggel, és minden nap misézek magyar nyelven. Nem könnyű! És mint mondtam, mint mondottam talán, mikor jöttem, vért pisiltem, amíg megtanultam magyarul. De bírtam!”

Duma András és Király Lajos a moldvai helyzetet kifogásolta a szentmisék nyelvhasználatával kapcsolatban, melyre Félix atya a következőt válaszolta: „Misézek románul, misézek magyarul, ahogy kérik. De kell várni, mert vannak szabályok, és azokat meg kell tartani. Az Egyház, hogy létezik 2000 éve, azért áll lábon, mert megtartotta a hierarchiát és a szabályzatot.”

András atya bekapcsolódva a vitába kérdezte: „Én hol misézzek magyarul? Klézsén? Hogy lesz a szentmise? Mint lesz? Fele magyar, fele román? Ki fog részt venni?”

Duma András türelmetlenül válaszolt: „Ha még sokat várunk András, akkor nem lesz semmi! Ezelőtt, amikor én jártam misére, amikor elkezdték énekelni az éneket a templomban, a kisgyerekek és a felnőttek, egy kórusban hangzott a templom.” Majd a vita így folytatódott:

András atya: „András bácsi! Meg kell tanulniuk olvasni, írni. Nem tudnak misét tartani, mert nem tudják kívülről a mise szöveget. Én misézek ott!”

Duma András: „Ott, akkor nem tudnak az emberek se magyarul, se románul. Énekelhettünk, beszélgethettünk magyarul…”

Jáki Sándor Teodóz atya a vita lecsendesedése után kért szót: „A szentmise nem a provokáció eszköze. Tehát, aki odamegy és kér a paptól – tudja melyik templomról beszélek – délután 5-től és harangoztasson, akkor lesz a mise. Mi szeretnénk kérni, akarjuk. S a pap mondja, 5 órakor nem lehet mise, mert akkor más funkció van a templomban. Akkor elmentek, nem tudom, hova… Na szóval a lényeg. Valami törést vettem észre. Én 1991-ben beszéltem Acerbi érsek úrral, aki akkor a budapesti apostoli nuncius volt. Megkérdezte, hogy van-e már magyar nyelvű mise a csángóknál? Erre azt felelték neki, hogy nem kérik. Erre azt mondta Acerbi érsek: „A szentmisét nem kérniük kell a csángóknak, hanem eléjük kell sietni a lehetőséggel!”  Aztán folytatta Teodóz atya: „… Kacsikán minden szentmise a ’Kirie’-vel a ’De Angelis Kirie’-vel kezdődik. Minden évben augusztus 15-én reggel 8 órakor. Ez az a szentmise, amit idén Erdő Péter bíboros úr tart majd …minden valószínűség szerint reggel 8-kor. Én háromszor mondtam (szentmisét) 18 év alatt, nem többször. Mindig Iaşi-ból hívták a vendéget, ő szokta tartani, és én koncelebráltam vele. Mindig körmenet, szentségi körmenet volt a templom körül este 11-kor. Mentünk. Ki volt szépen világítva minden. Magyar pappal, aki azóta meghalt már, elkezdtük énekelni: ’Ez nagy szentség’ … Ők énekelték románul… Nos, én akkor magyarul énekeltem…”

Gyöngyössy Lajos is hozzászólt a témához: „…Azt mindenkinek tudnia kell, hogy a szentmisék szigorú rendben folynak le. A pap a szentmisét a misekönyvből olvassa föl. A moldvai papok nem jártak magyar iskolába, ezért nem tudnak magyarul olvasni. Következésképpen nem tudják elolvasni a misekönyv magyar betűit, nem tudják visszaadni azt, ami a könyvben van. Ezt én tapasztaltam, bizony az írás nem megy könnyen a moldvai papoknak és ebből kifolyólag egyértelmű, hogy nem tudnak szabályos szentmisét tartani… Kérdezik sokan, hogy miért nem misézik az a pap, aki beszél magyarul akár Pusztinában, akár Budán, nem tudom hol, Azért, mert nem tudja felolvasni a misekönyvből azt, amit neki fel kell olvasnia… Ezért vannak itt és tanulnak ketten: András atya és Félix atya, hogy fel tudják olvasni a könyvből szabályosan a szentmise szövegét…A másik fontos dolog, hogy a magyar nyelvű szentmisénél elsiklunk afölött, hogy a pap szavaira a híveknek válaszolniuk kell. Ha (a hívő) nem tudja ezt a miseszöveget sem fejből, sem felolvasni, akkor milyen magyar mise lesz ebből?… Ha kéri egy falu, akkor a falu lakóit meg kell tanítani arra, hogy mikor mit kell mondani és hogyan” Ezenkívül: „Nálunk 30 perces mise is létezik, a román miséknél ilyet nem tapasztaltam. Tehát erre is vigyázni kell, hogy ők más mise-rendhez vannak szokva.

Tehát azért félek a kudarctól, mert erre az embereket meg kellene tanítani. A fő gondot ott látom, hogy a gyerekek még csak tudnak írni-olvasni magyarul, de a felnőttek semmit. A felnőttek közül az elmúlt 20 oktatási év során egyetlen egyet sem tanítottak meg magyarul írni-olvasni, semmilyen oktatási programban. Ez óriási hiányosság! Tehát, most a gyerekeknek lesz a magyar mise, akik esetleg valahogy tudják majd a válaszokat? Ezek a kérdések vannak bennem, és ezeket állandóan felhozom, de nem kapok senkitől rájuk választ. Ezt tartom problémának a magyar misével kapcsolatban és nem azt, hogy tíz falu kéri, és csak két pap van.”

Félix atya záró szavaiban visszatért a könyvre, annak hiányosságaira: „Köszönöm, hogy eljöttek. Bocsánat, nem tudtam úgy intézni, hogy minden tökéletes legyen. Nem akarom, hogy félreértés legyen, tisztességesen beszéltem, elmagyaráztam azt, amit akartam mondani, nem rossz szándékkal. Meg kell változtatni azt a helyzetet (tájékoztatást), hogy mi csángók szegények és visszamaradottak vagyunk… A másik: mutassuk a tradíciót, de az igazi tradíciókat. Igaz, hogy az urat nem zavarja ez a könyv, engem zavar. Miért? Mert vannak emberek, akik itt hagyták a családot, mindent és mentek dolgozni, hogy másképpen mutassunk… Ezt (a Csángók c. könyvet lapozza közben) miért vitatjuk? Mert az ember, aki nem volt soha Csángóföldön, mikor lapozza a könyvet, mondja: ’Ez van ott, és semmi más?’ Mutassuk… más oldalról, hogy mi van most. És nem a szegény öreg néniket, akik alig tartják magukat a kapuban, hanem mutassunk egy apát, egy anyát, 2-3 gyerekkel, hogy megy a templomba, vagy megy a suliba…”

Jáki Sándor Teodóz atya így folytatta a gondolatot: „Tökéletesen igaza van abban, hogy ezt a szegénységet, ezeket a kínokat, öregséget hozni fényképeken, lépten-nyomon hivatkozva… úgy ítélődik meg, hogy a népetek szegény. Még egy dolog van: én úgy mondtam két héttel ezelőtt, hogy van, aki magyar; van, aki csángó; van, aki román. Had mondjam ezt az adatot: ha úgy veszem, hogy az a 300 ezer moldvai katolikus, akik származásilag az én adataim szerint, a történelemtudásom szerint valahol magyar származásúak… Úgy volt Moldvában, hogy a legtöbb pap Lengyelországból származott. Most a legtöbb a pap – a hívek számához képest – a moldvai katolikusoknál van. Ezt nem lehet elvitatni!”

Félix atya: „Igen és én ezt akarom megőrizni, legyen meg ez a kép. Ez fontos… Fontos a nyelv is, bocsánat. Fontos a nyelv is, de a hitünket meg kell tartani. Ha akarunk tovább menni, ha nem, akkor mi is úgy fogunk járni, mint a németek – zwei Kinder Sistem  (Két-gyerekes Rendszer) – és kész. Tartsuk meg a hitünket és értsük meg ezt! Ezért volt, hogy beszéljünk és fedjük fel a problémákat, és értelmesen gondoljunk ezekről.”.

Jáki Sándor Teodóz atya elmondta egy temesvári példával, hogy a csángók mennyire tartják a hitüket: „…fél 12-kor, amikor román nyelvű volt a szentmise, az összes csángó, aki ott van Temesváron, az mind ott volt. Még a kisgyereket is elvitték. Nemegyszer fölsír a gyerek, anyukája megsimogatja…”

Félix atya: „Itt vannak a hívek (Budapesten). Jönnek, itt dolgoznak, albérletben laknak, mindenki hozza a kis csecsemőt a templomba. Én mondtam, bárkinek fájdalma van, fontos a hit, jöjjön. Nem csak azért, mert itt román mise van. Itt találkozni lehet a szomszéddal, a másik falubelivel, és valahogy egy közösség van így. Én tartom az András atyával a román szentmisét, és nézzék meg, hány kisgyerek jön a templomba. Ezt mondom, ezt meg kell tartani, és én fogok harcolni a hitemért, mint most. Úgy születtem, hogy ezt az Egyházat szolgálom, és nekem ez fontos, és a falumnak is fontos. Nem értek egyet, hogy csak úgy csángálunk és misézünk, nem tudom hol, ez nem érvényes mise, és ez fáj. Ez fáj! Én mondom: Kell várni türelmesen. Kell várni. Menjünk a szabályok szerint! Tudom, tudom, hogy nehéz várni, de ha akarunk valamit, akkor kell várni. Ez az én véleményem!

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek. Ha valaki megsértődött, magára vessen.” (Derültség a teremben.) Ha valaki akarja folytatni ezt a dolgot és gondolja, hogy lehet valamit csinálni, akkor lehet folytatni.”

Végül Duma András szeretettel meghívta Félix atyát a Petrás Ince János napokra Klézsére, az Alapítványhoz. A meghívást Félix atya megköszönte.

Az első Csángó Fórum ezzel lezárult. Remélhetően lesz folytatása a jövőben.

A távozó Félix atyát a folyosón még megkérdeztem: „Lesz-e folytatás? Lesz-e következő Csángó Fórum, és hol?” Kérdésemre az atya ezt válaszolta: „Igen lehet, de rendezzék azok, akik most nem jöttek el! Én elmegyek akár Bákóba is.”

Videó-felvételről lejegyezte:

Gyöngyössy Lajos